Magyar otthonok tömege válhat életveszélyessé – megötszöröződhet a súlyos tüzek száma

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amennyiben nem fogjuk vissza szén-dioxid-kibocsátásunkat, a klímaváltozás miatt növekvő szárazság miatt 2080-ra akár ötszörösére is nőhet a ma szélsőségesnek számító tűzgyakoriság – ez pedig a magyar otthonokra is komoly veszélyt jelent.

A tűzveszély mérésére használt Keetch–Byram szárazságmutató értéke 2005 és 2024 között közel 30 százalékkal nőtt. Ennek ellenére a tüzek száma visszaesett, ám ez csak időleges jelenég – derül ki a Magyar Nemzeti Bank és az ELTE Meteorológiai Tanszék kutatóinak tanulmányából, amelyet a Másfélfok ismertetett

Rengeteg otthont veszélyeztethetnek a tüzek

Burger Csaba és Szabó Péter kutatása szerint a tüzek számának visszaesése emberi tényezőkre vezethető vissza: szigorodtak az erdei tűzgyújtás szabályai, központilag szabályozzák a tűzgyújtási tilalmakat, és a lakosság is tudatosabban kerüli az égetést.

Idézőjel ikon

Ráadásul a 2000-es évek elején a tüzek jelentős része tarlóégetés volt, ami mára visszaszorult.

A tüzek valószínűsége a 21. század elején a kétféle jövőkép esetén (balra az optimistább, jobbra a pesszimistább forgatókönyv)
Fotó: Másfélfok

A tüzek gyakoriságát meghatározó másik fontos tényező, a szárazság egyértelműen egyre nagyobb mértékben járul hozzá a tüzek kialakulásához. Ezt a kutatók által elemzett műholdfelvételek, az európai vegetációs adatbázisok és a hazai felszíni meteorológiai megfigyelések alapján készített modellek is igazolták. Két szén-dioxid-kibocsátási forgatókönyvvel számoltak, a pesszimistább szerint még a jelenlegi tűzvédelmi szabályok és tudatos lakossági magatartás mellett is 2050-re megduplázódhat,

Idézőjel ikon

2080-ra pedig akár ötszörösére is nőhet a ma szélsőségesnek számító tűzgyakoriság.

A legveszélyeztetettebb térségek közé tartozik a Duna–Tisza köze déli fele, a Balaton nyugati vidéke és a Hortobágy tágabb térsége. Optimistább kibocsátással számolva ugyanakkor alig változik a tűzgyakoriság a század végéig.

A tűzesetek számának növekedése a társadalomra is komoly hatással lehet a kutatók szerint. Egyes ingatlanok akár biztosíthatatlanná is válhatnak, az új beruházásoknál pedig

Idézőjel ikon

kiemelt szemponttá válhat a tűzvédelmi tervezés – ez pedig pluszköltségeket jelent az ingatlanok tekintetében.

Különösen a természettel közvetlenül érintkező otthonok esetében lehet ez nagy probléma, például az erdőszéleken álló házaknál. Arról nem is beszélve, hogy a keletkező tüzek a lakóházakban és az infrastruktúrákban is súlyos károkat okozhatnak.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.