Tömegével jelent meg Magyarországon ez az apró rovar: fájó csípést okoz

Olvasási idő kb. 2 perc

Korábban nem látott mennyiségben jelent meg idén Magyarországon a csipkéspoloska nevű invazív rovarfaj. Komoly problémákat okoz ez a kártevő: természetes ellensége lényegében nincs, rovarölőszerekkel rendkívül nehéz védekezni ellene, és előbb-utóbb elpusztítja a megfertőzött fákat. Ráadásul még csíp is.

Egyre több magyarországi településen keseríti meg az emberek életét a csipkéspoloska – derül ki a HelloVidék beszámolójából. Tömegesen jelentek meg a többi között Miskolcon, Zalaegerszegen, Veszprémben és Bonyhádon is. Több településen próbálkoznak permetezéssel, ám ez a hatalmas fák esetében nem egyszerű és olcsó dolog.

Idézőjel ikon

Ellepik a platánfákat, a balkonokat, sőt, a száradó ruhákon is nagy számban találkozni velük.

Észak-Amerikából jött az apró rovar

Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője elmondta: a tölgy-csipkéspoloska invazív faj, amely Észak-Amerikából érkezett Európába. 2013 óta van jelen, és egyre nagyobb gondokat okoz. A legfőbb probléma az, hogy hazánkban nincs természetese ellensége – egyes ragadozó rovarfajok ugyan zsákmányuknak tekintik, ám nem fogyasztják elég nagy számban ahhoz, hogy kordában tartsák a szaporulatokat. Az egyre enyhébb magyarországi telek sem sokat javítanak a helyzeten: a kártevő könnyen át tud telelni a kéreg repedéseiben, a fák odvában, és áprilisban, a fák rügyezésével egyidőben bújik elő.

Az apró rovar komoly károkat okozhat a fák lombozatában
Fotó: Wirestock / Getty Images Hungary

Roppant nehéz védekezni ellene

Leggyakrabban a tölgy vagy a platán leveleinek nedvét szívogatja, ám hársfát, juhart és egyes gyümölcsfákat is megfertőz. Szélsőséges esetben akár a fa szinte teljes lombkoronája is tönkremehet. Mind lakott területen belül, mind az erdőkben komoly problémát jelent elterjedésük.

Magyarországon 600 ezer hektárnyi olyan erdő van, amely összetételénél fogva áldozatául eshet a csipkéspoloskának.

Irtásuk nem egyszerű. Egyrészt ilyen hatalmas területen – egész Európát figyelembe véve több millió hektárról beszélhetünk – roppant nehéz megoldani az erdő kezelését, másrészt a legtöbb, csipkéspoloska ellen hatékony szer más rovarokra, köztük fontos beporzókra is veszélyes.

Az már tényleg csak a hab a tortán, hogy a csipkéspoloska meg is tudja csípni az embert. Szerencsére nem veszélyes, ám egyáltalán nem kellemes, az érzékeny bőrű embereknél a csípés körül kipirosodhat, sőt bőrgyulladást is előfordulhat.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.