4 jel, ami arra utal, hogy betörők célpontja a lakásod

Olvasási idő kb. 4 perc

Cikkünkből megtudhatod, miből lehet rájönni, hogy betörők szemelték ki a lakásod, és hogyan védekezhetsz ellenük.

A betörők gyakran előre felmérik a terepet, és olyan lépéseket tesznek, amelyek csökkenthetik lebukásuk esélyét, így ha résen vagy, felfedheted szándékaikat, és a rendőrséghez fordulva megakadályozhatod, hogy végrehajtsák tervüket. Mutatjuk, milyen jelekre figyelj.

1. Ismeretlen járművek a ház előtt

A betörők előzetesen különféle információkat gyűjthetnek rólad és otthonodról. A napi rutinod mellett elsősorban az érdekelheti őket, hogy vannak-e biztonsági eszközeid, és milyen pontokon tudnak a legkönnyebben bejutni a lakásba. Éppen ezért, ha többször is felfigyelsz egy ismeretlen, addig nem látott autóra otthonod közelében, az gyanakvásra adhat okot. Főleg, ha

  • valaki órákon keresztül az autóban ül (ez parkolás közben nem szokás),
  • fotókat készít vagy távcsövet használ,
  • vagy valaki mással felváltva látható a járműben.
Figyelj oda a gyanús járművekre a lakásod közelében
Fotó: D-Keine / Getty Images Hungary

2. Gyanús emberek az ajtóban

Az ember azt gondolná, hogy az utolsó dolog, amire a betörők a vágynak, az áldozataikkal való találkozás, pedig adott esetben attól sem riadnak vissza, hogy bekopogjanak az ajtón. Ennek alapvetően két oka van.

  • A napi rutinod ellenőrzése. Ha a betörők meg akarnak bizonyosodni arról, hogy egy adott időpontban biztosan távol vagy-e, ezt a legkönnyebben úgy ellenőrizhetik, ha bekopognak.
  • Terepszemle. Ha valaki szokatlan ürüggyel próbál bejutni a lakásba, nem kizárt, hogy valójában az értékeid és a biztonsági eszközeid helyét akarja felmérni.

Ha tehát egy idegent találsz az ajtód előtt, aki valamilyen gyanús történettel áll elő, vagy azt állítja, hogy véletlenül kopogott be, fogadd egészséges gyanakvással.

3. Szokatlan rongálás

Ha egy bűnöző kiszemelte a lakásod, a betörés előtt rongálással próbálhatja növelni az akció sikerét.

  • Betört ablak. A betörő kővel dobhatja be az ablakot, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg nincs-e otthon senki, hiszen erre egyébként valaki biztosan reagálna.
  • Kialudt fények. Ha azt veszed észre, hogy nem működik a kültéri világítás – különösen azok a lámpák, amelyek mozgásérzékelősek –, és kiderül, hogy megrongálódtak, vagy hiányoznak belőlük az izzók, lehet, hogy a betörők ténykedése áll a háttérben, akik így akarnak rejtve maradni.
  • Nem működő kamerák. A betörők a biztonsági kamerákat is megrongálhatják vagy eltakarhatják, hasonló okból, mint amiért a lámpákban is kárt tesznek.
  • Alacsony üzemanyagszint. A betörők néha lecsapolják az üzemanyagot áldozatuk autójából, hogy némi időt nyerjenek, hiszen ezzel késleltethetik hazatérésüket.
  • Elveszett kutya. Egyes esetekben megtörténik, hogy a betörők kiengedik a kutyákat az udvarról, vagy szó szerint elrabolják őket, hogy jelenthessenek akadályt.
A sérült ablak is betörési szándékra utalhat
Fotó: imagedepotpro / Getty Images Hungary

4. Jelölések

Előfordul az is, hogy a betörők trükkös jelöléseket alkalmazva igyekeznek a végére járni, hogy mennyire elhagyatott a lakás. Néha szórólapokat hagynak az ajtó előtt vagy elmozdítják a lábtörlőt, majd ellenőrzik, hogy úgy maradtak-e. A csengőn is hagyhatnak egymásnak valamilyen kevésbé észrevehető jelet.

Így védekezz a lakásbetörések ellen

A rendőrség nemrég az Európai Vagyonvédelmi Nap (EU Focus Day) kapcsán szedett össze néhány hasznos tippet a lakásbetörések ellen. Mint írták, ilyen tekintetben az előrelátás a leghatékonyabb eszköz. Ha nem akarsz kellemetlen meglepetéseket, szívleld meg az alábbi tanácsokat:

  1. Mindig legyen zárva a biztonsági ajtó. A betörők dolga azzal is megnehezíthető, ha az ajtóra több, különböző típusú zár van felszerelve, az ablakokra pedig kilincszár kerül. Kiegészítő védelemként elektronikai jelzőrendszer, mozgás- és nyitásérzékelő és/vagy távfelügyeleti rendszer is telepíthető.
  2. Alacsonyabban lévő ablakok, erkély esetén védekezz rácsozattal, belátás elleni védelemmel, betörésgátló fóliával vagy redőnnyel.
  3. Ügyelj rá, hogy az ablakok ne legyenek megközelíthetőek faágakon vagy más magasabb pontokon keresztül.
  4. Gondoskodj a melléképületek zárhatóságáról. Ez a villanyóraszekrény esetében is fontos lehet.
  5. Ritkítsd meg a dúsabb bokrokat, fákat, hogy ne szolgálhassanak rejtekhelyül a betörők számára.
  6. A lakásajtót, kaput akkor is tartsd zárva, ha otthon vagy.
  7. Az értéktárgyakat – például a táskát, a slusszkulcsot, a pénztárcát és igazolványokat – ne hagyd a bejárati ajtó vagy a nyitott ablak közelében.
  8. Hosszabb távollét esetén kérj meg valakit, hogy ürítse ki a postaládát, hogy az otthon tartózkodás látszatát keltsd. Hasonló célból érdemes időkapcsolóval beállítanod, hogy időnként felkapcsoljon a belső világítás, vagy bekapcsoljon a tévé.
  9. Szereltess fel mozgásérzékelős világítást. A betörők a sötét, elhagyatott területeket kedvelik, ezért ez elriaszthatja őket.
  10. A kölcsönösség jegyében figyelj oda a szomszédok értékeire is.
  11. A ház kulcsait ne rejtsd el az ajtó közelében – a lábtörlő alatt vagy egy virágcserépben –, mert a betörők itt könnyen megtalálják.
  12. Lehetőség szerint a közösségi oldalakon ne ossz meg olyan nyaralásról, utazásról készült fotókat, amelyekből kiderül, hogy hosszabb ideig nem tartózkodsz otthon. Kerülendőek a nagy értékű ajándékokról készült fotók is.
  13. Amennyiben mégis betörnek, vagy betörésre utaló jelek merülnek fel, haladéktalanul értesítsd a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es számon. Amíg kiérkeznek a rendőrök, ne nyúlj semmihez.

Kíváncsi vagy arra is, hogy a magyar autótolvajok hogyan dolgoznak? Ebből a cikkünkből megtudhatod a választ.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.