A magyarok egyik kedvenc dísznövényét külföldön már betiltják, olyan veszélyes

Olvasási idő kb. 2 perc

Ezentúl nem lehet sem bevinni, sem eladásra kínálni Svájcban a babérmeggyet. Nem ez az egyetlen olyan növény, amelynek értékesítését betiltották az országban: mutatjuk, miben rejlik veszélye.

Szerte Európában megörülnek érte, Svájcban viszont már nemkívánatos a babérmeggy, betiltották az árusítását – írja az Economx.

Mérgező és invazív növény a babérmeggy

A rózsafélék családjába tartozó Prunus laurocerasus, vagyis balkáni babérmeggy Kis-Ázsiából származik. Az örökzöld növény érzéketlen a hőre és jól tűri a szárazságot, ráadásul gyorsan nő és sövénynek is kitűnő.

Azonban szeptember 1-től Svájcban a babérmeggyet sem értékesíteni, sem importálni nem lehet. Ezzel elkerülhető, hogy a növények elterjedjenek és károkat okozzanak. A már kertben lévő egyedeket azonban nem kell kiirtani.

Kedvelt növény a babérmeggy, de mérgező mivolta révén veszélyes, ráadásul invazív faj is
Fotó: Nenov / Getty Images Hungary

A babérmeggy a rovarokra és a növényevő állatokra veszélyes lehet. Ha a leveleket vagy a bogyókat megeszik, mérgező hidrogén-cianid képződhet a gyomorban. Ennek következtében a bogyók fogyasztása komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért a gyerekektől és a háziállatoktól is távol kell tartani a növényt. A cserje korábban elnyerte a korántsem hízelgő Az év mérgező növénye címet is. Meglepő módon azonban nem emiatt került tiltólistára Svájcban.

Az inváziós növényfajokat egyre több országban tiltják be

Az idegen invazív növényfajok ökológiai, gazdasági és egészségügyi károkat okozhatnak – állapította meg a svájci kormány az értékesítés tilalmáról szóló határozatában. Gyakran olyan széles körben elterjednek, hogy kiszorítják az őshonos növényeket, megfosztva a rovarokat és más fajokat élőhelyüktől vagy táplálékuktól.

Svájc ezért évek óta szigorú lépéseket tesz az invazív növényfajok visszaszorítása érdekében, és átfogó növénylistát állított össze, amely számos, a kertekben gyakran ültetett dísznövényt is tartalmaz.

Idézőjel ikon

A listán szereplő növényeket nem, vagy csak korlátozottan szabad kereskedelmi forgalomba hozni. Az ország feketelistáján szerepel többek között a kanadai aranyvessző, az ecetfa, és most a babérmeggy is ide került az úgynevezett megfigyelési listáról.

Az inváziós fajok átformálják a környezetünket: megtelepedésüket követően egyre nagyobb területeket hódítanak meg, negatívan befolyásolják az őshonos növényfajok fejlődését, azok kiszorításával pedig az őshonos állatvilág táplálékbázisát is csökkenthetik. Az Európai Uniónak is van listája az listája az inváziós növényfajokról, amelyeket nem, vagy csak korlátozottan szabad kereskedelmi forgalomba hozni, azonban ezen egyelőre nem szerepel a babérmeggy.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.