A fél fizetésed elviheti a lakhatás, ha itt élsz

Olvasási idő kb. 2 perc

Már tavaly is egy átlagfizetés több mint felét ki kellett fizetni Budapesten egy 60 négyzetméteres albérletre. Érdekes módon ez a korábbiakhoz képest javulást jelent, volt idő, amikor a fizetés háromnegyedét felemésztette a bérelt lakás.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint egyre olcsóbb a lakhatás. Amint azt a Bankmonitor megírta, a Covid-járvány okozta egyszeri sokkhatástól eltekintve trendszerűen csökkent a 60 négyzetméteres budapesti lakás albérleti díjának és a fővárosi nettó fizetések hányadosa. 

A KSH és az ingatlan.com közös adatbázissal rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy 2015-től napjainkig jellemzően mekkora lakásokat hirdettek kiadásra az ország különböző pontjain. Azt is figyelemmel kísérik, hogy átlagosan mennyi pénzt kellett fizetni az albérletekért.

Keresetünk felét a lakhatásra költjük, ha albérletben élünk
Fotó: sanjagrujic / Getty Images Hungary

Egyre kevesebbet kell fizetnünk arányosan a lakhatásért

A lap  kiszámolta az egy négyzetméterre jutó lakbér árát, majd az így kapott egységárat szorozta 60-nal, hogy megkapja egy 60 négyzetméteres, fővárosi lakás bérleti díját. Ennek alapján vizsgálta azt, hogy miként alakult az albérletek és a fizetések aránya az elmúlt 9 év során.

A 2015-ös statisztikai adatok alapján egy 60 négyzetméteres budapesti lakást 2015-ben 133 ezerért lehetett bérelni, egészen a koronvírus járványig folyamatosan emelkedett. A lakások bérleti díja a lezárások hatására némileg csökkent, de 2023-ban már új csúcsra, 247 ezer forintra nőtt.

Idézőjel ikon

Bár az árak szinte végig emelkedő tendenciát mutattak, a lap megvizsgálta az összegeket abból a szempontból is, hogy miként viszonyultak a mindenkori átlagkeresethez.

Ez alapján kiderült, hogy valójában a 2015-től 2023-ig terjedő időszakban javult a budapesti lakhatási helyzet. Ebben az időszakban ugyanis a nettó átlagbér összesen 2,28-szorosára nőtt, addig a lakbérek átlagos összege ennél kisebb mértékben drágult.

A 60 négyzetméteres lakás bérleti díja 2015-ben még a fizetés 65,5 százalékára rúgott, 2023-ban viszont már „csak” az 53,4 százalékát vitte el.

Két fizetésből könnyebb a bérlés

Abban az esetben azonban, amikor két vagy még több kereső osztja meg egymással az albérlet díjat, jelentősen enyhül a bérarányos lakhatási költség. Mivel a magyar mediánkereset jellemzően az átlagkereset 78,5 százalékára rúg, a 2023-as nettó mediánkereset Budapesten havi 363 ezer forint lehetett. Két keresetet összeadva

Idézőjel ikon

havi 727 ezer forintos háztartási bevétel adódik, melyből 34 százalékot vitt el a tavalyi lakbér havonta.

A szaklap felhívta a figyelmet arra is, hogy 2024-ben feltehetően ismét csökkenni fog az átlagos lakbér és a nettó átlagkereset hányadosa az első fél év dinamikái alapján. Mivel keresetek akár 14 százalékkal nőhetnek idén, a bérleti díjak pedig jó eséllyel 7-8 százalék körüli növekedést fognak produkálni, arányaiban még jobban járnak azok, akik osztoznak idén a lakhatási költségeiken

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.