Így varázsolj mesebeli, termő balkont erkélyedből

Olvasási idő kb. 3 perc

A saját termesztésű zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja. A Praktiker kert- és növényápolási szakértőjének tanácsait követve ettől az élvezettől még a legkisebb erkéllyel rendelkezők sem kell, hogy elessenek. Sőt, a szakember tippjeivel igazi meghitt Paradicsomot, romantikus nyáresti beszélgetősarkot varázsolhatnak a legparányibb balkonból is.

Aki szeret főzni, és ismeri a saját konyhakertből frissen tépett fűszernövények különleges zamatát, a saját gyümölcsösből szedett gyümölcsből készült lekvár és a bolti íze közti különbséget, az tudja, milyen csoda, ha a gazda szeme hizlalta termést tehetjük a család elé az asztalra. Hála azonban a lehetőségek egyre színesedő palettájának, valamint az olyan hozzáértő szakemberek kreativitásának és felkészültségének, mint Füzesi Melinda kertészmérnök, a Praktiker kert- és növényápolási szakértője, mindehhez ma már egy aprócska terasz vagy egy jól átgondolt magaságyás, netán egy jól megtervezett balkonláda egy picurka erkélyen is elegendő lehet.

Hogy érdemes a tervezéshez kezdeni? Mi mindent kell felmérni, hogy reális célt tűzzünk magunk elé, és ne reménytelen küszködés vagy kedvünket szegő kudarcsorozat legyen az erkély hasznosításának projektje?

Első lépésként mérjük fel erkélyünk nagyságát, tájolását és adottságait. Próbáljuk meghatározni, milyen haszon- vagy dísznövényeket szeretnénk ültetni. A mind praktikusabb helykihasználás és az esztétikus kialakítás szempontjából is jó szem előtt tartani, hogy nemcsak vízszintesen, hanem függőleges irányban is kertészkedhetünk, megnövelve így a kertészkedésre alkalmas területet. A különböző futtató és pergolás megoldások mellett vertikális termesztőedények is rendelkezésünkre állnak már. 

A balkon növényei függőlegesen is elhelyezhetők
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

Melyek az optimális növényválasztás legfontosabb szempontjai?

Mindenképpen ismernünk kell a napfényes órák számát, figyelembe venni a terület fedettségét, hogy éri-e természetes csapadék is növényünket, vízellátását segít-e eső, vagy csak a locsolásra hagyatkozhat, valamint számításba kell venni a szélnek való kitettséget. 

Attól függően lesz szükségünk ültetőedényre, hogy milyen növényt szeretnénk. Aki alacsonyabb növényt álmodik balkonjára, kis cserepeket szerezzen be, azok abban is nagyon jól mutatnak. A nagyobb méretűek mélyebb balkonládában, terjedelmesebb kerámiaedényben érzik ideálisan magukat, a palántáknak és fűszernövényeknek pedig a magaságyás lehet a tökéletes megoldás. Fontos lehet továbbá a sikerhez meggyőződni arról is, hogy vannak-e lyukak az ültetőedény alján, amelyek a fölösleges víz távozását segítik. Erre az igényre nyújt jó választ az önöntöző balkonláda, amely folyamatosan biztosítja a szükséges vízmennyiséget, így akár napokra is magára hagyhatjuk a növényeket. Ezekből kiindulva tudunk aztán specifikus tanácsot kérni akár áruházunk kertészeti munkatársaitól.

Hogyan kombinálhatjuk a különböző növényeket, ha nem csak egyféle mellett döntünk?

Nagy segítség lehet az ültetési terv, ami akár egy tollból és egy papírból is állhat: bejelöljük, mit és mivel párosítva szeretnénk ültetni. Hogy mi mivel párosítható, abban fontos szempont a szezonalitás, de például ha egy magaságyásba többféle zöldséget szánunk, a növények víz- és tápanyagigényének egyeznie kell, és az sem mindegy, melyik milyen irányba fog majd terjeszkedni. Ne ültessük túl szorosan a növényeket, hagyjunk teret a fejlődésüknek. Öntözzük rendszeresen és tápoldatozzuk megfelelően. A vetőmagok hátoldalán található piktogramok jól követhető, hasznos útmutatást adnak az egyes növények gondozásáról.

Az instrukciókat követve mi is hátradőlhetünk majd
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Vannak azért általános érvényű szabályok öntözésre, naposabb vagy árnyékosabb erkélyre javallott növényekről?

Szezonidőszakban a folyamatosan virágzó növényeknek érdemes heti egyszer tápoldatot keverni az öntözővizébe. Általánosságban, napfényes helyekre érdemesebb mediterrán növényeket, például pálmákat, leandert ültetni, kicsi, de napos erkély balkonládájába kerülhet szúnyogűző, bakopa, muskátli vagy olyan évelő, mint a varjúhájfélék. Félárnyékos balkonon már a haszonnövények is jól érzik majd magukat, árnyékosabb teraszokon, erkélyeken pedig az örökzöldek közül a babérsom, a babérmeggy vagy a tiszafa, a lágyszárúak közül a nebáncsvirág, a fukszia, a léggömbvirág, a szívvirág vagy az árnyékliliom.

Hogyan orvosolható, ha a napsütésnek túlságosan kitett az erkély?

Ha déli fekvésű, nagyon napos erkélyen szeretnénk zöldfelületet, elengedhetetlen az árnyékolás. Erre megoldás lehet a balkonernyő, vagy ha van megfelelő rögzítési pont, akkor egy bambuszroló vagy a napvitorla is. A napellenző komolyabb szerkezet, mind a manuális, mind a motoros kiválasztása és felszerelése szakembert igényel, míg a pergola változatos és egyszerű orvoslása a problémának. Ráadásul oldalrácsos változatára kúszónövényeket is futtathatunk, loncfélét, futórózsát vagy kivit, amivel még szebbé varázsolhatjuk balkonunkat.

Ha érdekelnek az amatőr kertészet fortélyai, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.