Ijesztő figyelmeztetés: egészségkárosítóak lehetnek ezek az olajok

Olvasási idő kb. 2 perc

Az illóolajok a közhiedelem szerint természetes, tehát biztonságos megoldást jelentenek akkor is, ha csak illatosítani szeretnénk velünk otthonunkat, és akkor is, ha szervezetünkre gyakorolt hatásukat szeretnénk kiaknázni – az orvosoknak azonban ellenvéleménye van.

Néhány éve nagy divatja van az illóolaj-diffúzoroknak: nemcsak az otthonokban, de óvodai csoportszobákban is előfordulnak ezek az eszközök, melyekhez illóolajat pár száz, de akár több tízezer forintért is vásárolhatunk akár drogériában, akár MLM-rendszerben.

Akik bíznak az olajok erejében, azt mondják, gyógyszer helyett segítenek gyógyulni, erősítik immunrendszerünket – a Semmelweis Egyetem azonban fontos figyelmeztetést tett közzé használatukkal kapcsolatban. A szakértői figyelmeztetés az illatgyertyák, a mesterséges és bizony a természetes illatosítók használatára is vonatkozik egyaránt.

Az illóolajok illata veszélyt is hordozhat
Fotó: Cris Cantón / Getty Images Hungary

A fentiek ugyanis mind a beltéri levegő szennyező forrásai, mivel használatuk közben, ha kis mennyiségben is, de folyamatosan vegyi anyagok szabadulnak fel.

„Ez a halmozódó hatás és a különböző vegyi anyagoknak való folyamatos kitettség az, amiért az egészségre számottevő hatást gyakorolhatnak” – számol be róla dr. Pándics Tamás, a Semmelweis Egyetem Közegészségtudományi Tanszékének vezetője az egyetem által közzétett cikkben. Az illatosítók együttes hatása hosszú távon alkalmazva növelheti a légúti megbetegedések kockázatát, 

migrént, szem- és torokirritációt okozhat, megzavarhatja a hormonrendszer működését, ronthatja az alapbetegségekkel rendelkezők, asztmások, krónikus légúti megbetegedésekben szenvedők, gyermekek állapotát, az illatgyertyákból, füstölőkből felszabaduló égéstermékek pedig bizonyítottan rákkeltők.

Az illóolajokkal kapcsolatosan fontos tudni, hogy több tucat vagy akár több száz komponensük akár toxikus hatásúakat is tartalmazhat. Az orvosi zsálya illóolajában is megtalálható tujon például az idegrendszert károsíthatja, a fahéjolajban levő fahéjaldehid pedig bőrpírt, irritációt és allergiás reakciót válthat ki. Hosszan és nagy mennyiségben tehát ezeket sem szabad használni a tanszékvezető szerint, aki arra is felhívta figyelmünket: a pandémia után talán bizarr az állítás, de túl sok fertőtlenítőt használunk otthonainkban, ami szintén káros hatást fejthet ki.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.