Ezek lesznek 2024 lakberendezési trendjei – hasznos trükkök a háztartásban

Olvasási idő kb. 2 perc

A trendek jönnek és mennek a lakberendezésben is, így 2024-ben is lesznek olyan, a szakértők által is követendő példák, melyeket érdemes megfogadnunk, ha nem csupán stílusos, hanem kényelmes lakást szeretnénk magunknak.

Természetesen nem buzdítunk senkit sem arra, hogy a lakberendezési divathullámoknak megfelelően cserélje le otthona bútorait és kiegészítőit. A cél sokkal inkább az, hogy összegyűjtsük mindebből azt, amit a trendektől függetlenül be tudunk illeszteni a szobák miliőjébe.

Merészebb színkombinációk

Ha jövőre tervezed a lakás kifestését, nyugodtan legyél bátor, vállalkozó szellemű, és a trendnek megfelelően akár több színt is festhetsz a falakra. 2024-ben az árnyalatokat és tónusokat keverő színsémák lesznek a jellemzőek. Célszerűbb olyan színkombinációkat választani egy szobán belül, ahol az egyik szín semleges, a másik pedig egy attól jóval eltérőbb árnyalat. 2024-ben még az is megengedett, hogy a meleg színpaletta színei keveredjenek a hidegebb tónusokkal.

A jövőre érvényes lakberendezési trend szerint nem kell, hogy a szoba minden fala egyszínű legyen
Fotó: onurdongel / Getty Images Hungary

A merész színkombinációknak azonban semmiképpen se legyen része semmilyen neon színárnyalat. A neonszínek ugyanis vizuálisan fárasztóak lehetnek, és kiegyensúlyozatlanná tehetik a teret, nem mellesleg semmiképpen sem illeszkednek a jövőre dominánsabbá váló organikus elemekhez. 

A lehúzható falmatricák is kimennek jövőre a divatból, helyettük a kézzel festett falfestmények adnak majd személyre szabott dekorációt.

Rusztikus textúrák

Egy otthonban mindig lesz helye az elegáns és egyszerű felületeknek, és ez különösen hangsúlyos lesz 2024-ben, amikor a természetes textúrák átveszik az uralmat a belső terekben. Jövőre már nem csupán a bútorok és egyéb berendezések formája, hanem az anyaga is organikusabb lesz, így megjelennek a kezeletlen vagy csak minimálisan kezelt faanyagok, az antik hatású kerámiamázak és a kézzel szőtt textíliák. 

A természetes anyagokból készült bútorok lesznek újra divatban
Fotó: CreativaStudio / Getty Images Hungary

Jönnek a görbülő boltívek

2024 új formákat is hoz az otthonokba, egyre több lesz a szabálytalan, lágyabb, organikusabb vonal, mint például a görbe. Mindez például a boltívekben, a folyosók kialakításában és a zuhanyzóbejáratok egyediségében nyilvánul majd meg. Az elmúlt évek íves bútorai sem mennek ki a divatból, szépen beilleszkednek majd a görbékkel tarkított terekbe.

A fal és a tárgyak vonalai is görbülnek majd 2024-ben
Fotó: CreativaStudio / Getty Images Hungary

Az egyedi darabok dominálnak

Jövőre már nem lesznek divatosak a tömegpiacra készült, csúcskategóriás tárgyakkal berendezett projektotthonok. Itt az ideje ennek búcsút inteni, és olyan darabokat beszerezni, amelyek valóban egyediek, és a megrendelő stílusát tükrözik. Ilyen darabokra bukkanhatunk garázsvásárokon, használt tárgyakat értékesítő bútorboltokban, vagy bolhapiacon, ahol sokkal több kézműves darabra lelhetünk.

Az örökségekből vagy a bolhapiacon beszerezhető egyedi bútorok uralják majd a divatot
Fotó: Eva-Katalin / Getty Images Hungary

2024-ben sokkal inkább a kényelmes, élhető bútoroké lesz a főszerep, nem pedig a letisztult és steril megjelenésé.

Eljár az idő a nyitott polcok felett is, amivel nem csupán esztétikai szempontból, hanem praktikus okokból is csak nyerhetünk, hiszen sokkal nehezebb tisztán tartani, mint egy zárható szekrényt. A nyitott polcok a lakásban sehol nem ideálisak, mivel sok port és szennyeződést, illetve kíváncsi tekinteteket is vonzanak. 

De nincs helyük a 2024-es lakberendezésben a túlméretezett bútoroknak sem, amelyektől a kisebb szobát még szűkösebbnek érezhetjük. Válasszunk inkább olyan bútorokat, amelyek arányosak a szoba méretével, hogy fenntartsák a kiegyensúlyozott és meghitt légkört.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.