Kevesebb fájdalomcsillapítóra van szükség, ha ezt tartod a szobádban

Olvasási idő kb. 3 perc

Érdekes dolgokon múlhat az ember aktuális fájdalomérzete. A kutatások szerint nem csak a fizikai állapot, a környezet is befolyással lehet érzékelésünkre. Megmutatjuk, melyek azok a növények, melyek képesek csökkenteni a nehézségeket, ha betegek vagyunk.

A beteglátogatásnak komoly hagyománya van világszerte, a szokások ugyan változhatnak területenként, a cél azonban közös, komfortosabbá tenni a gyógyulással töltött időt. Ha ezeket a növényeket adjuk ajándékba vagy helyezzük el a betegeink körül, megkönnyítjük vele a gyógyulási folyamatokat.

Szobanövényeket nem csak az esztétikum miatt érdemes tartani, számtalan olyan tulajdonsággal rendelkezhetnek, melyek egészségünket is támogathatják. Fotoszintetizáló képességüknek köszönhetően a levegő is frissebb, ha egy légtérben tartózkodunk velük, de egyes példányaik a kutatások szerint képesek a fájdalmat is csillapítani.

Egyes növények fájdalomcsillapító hatásúak is lehetnek
Fotó: ozgurcankaya / Getty Images Hungary

Gyógyítják a testet és a lelket

Az, hogy egyes otthon is tartható növények közvetlenül alkalmasak arra, hogy gyógyhatásukkal helyre tegyenek egy-egy égési sérülést, a gyulladt bőrt, fertőtlenítsék a sebeket, régóta tudjuk. Vannak, melyek tinktúrájából krémeket, macerátumokat, olajokat állíthatunk elő egy kis elhivatottsággal, mások leveleit vagy virágait egyszerűen csak letépjük, és a kezelni vágyott felületre tesszük. Az viszont valószínűleg mindenki számára új információ, hogy a cserepes virágok már a jelenlétükkel is képesek a stressz csökkentésére, a légzés szabályozására vagy a fajdalom csillapítására. 

A természet közelsége fájdalomcsillapító hatású, ezt régóta gyanították, nem véletlen, hogy beteg rokonainknak, ismerőseinknek tudat alatt is igyekszünk egy kicsit becsempészni mindezt az ajándékba vitt virágokkal és növényekkel. Az elméletet a gyakorlatban is sikerült igazolni,Kansasi Állami Egyetem Kertészeti, Rekreációs és Erdészeti Tanszékének kutatói által végzett tanulmány immár közvetlen bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a növényekkel való érintkezés jótékony hatással van a kórházi betegek egészségére. A szakemberek a cserepes és vágott virágok hatásait mérték pszichológiai és orvosi eszközökkel, hogy kiderítsék, vajon van-e a kórházi kórtermek berendezésének köze a gyógyulás hosszához és mikéntjéhez. 

A kórházakban szándékosan helyeznek el virágot a betegszobákban. Segítik a regenerálódást
Fotó: Olga Rolenko / Getty Images Hungary

A nagy stresszel és fájdalommal járó beavatkozásokat követően sokszor nem megfelelően adagolt fájdalomcsillapítók gyakran járnak olyan mellékhatásokkal, melyek ideiglenesen rontják a betegek közérzetét azáltal, hogy hányingert, szédülést vagy akár gyógyszerfüggőséget okoznak. Éppen ezért minden olyan apró komfortnövelő eszközt hatékonynak tartanak a betegápolásban dolgozók, melyek megkönnyítik pácienseik kórházi tartózkodását. 

A kísérletben részt vevő betegeket, akiket mind ugyanazzal a betegséggel kezeltek, a műtétet követően véletlenszerűen helyeztek el különféle szobákban, és a rehabilitációjukat vizsgálva kiderült, hogy a berendezési tárgyakként használt növények közelében nemcsak az életfunkcióik, de önállóságuk is sokkal gyorsabban javult. 

Segítő növények az otthonainkban

A cserepes virágok jótékony tulajdonságai szerencsére nem csak a kórházakban képesek érvényesülni, akár otthonunkban is szelektálhatjuk őket aszerint, mire volna szükségünk. Ehhez adunk most egy kis segítséget.

Angol vadborostyán

A szobában is nevelhető borostyánféle az allergiások és asztmások legjobb barátja. Csökkenti az egyéb növények spóráinak a számát, így mérsékelve az orrnyálkahártya irritációját. 

Bromélia

A dohányosok és a motorosok számára igazán jó hír, hogy ez a cserépben nevelhető zöld mind a lebegő nikotint, mind a ruhákból kipárolgó benzint képes semlegesíteni. Ha bármely – káros – szenvedélyben érintettek vagyunk, néhány példánnyal frissen tarthatjuk otthonunk levegőjét.

Csüngő csokrosinda

A gyorsan burjánzó zöld legérdekesebb tulajdonság az, hogy számtalan levele okán a levegő szén-monoxid és nitrogén-dioxid tartalmát kifejezetten hatékonyan dolgozza fel. Érdemes a kandallókkal, kályhával egy helyiségbe tenni, hogy légtisztító tulajdonságai érvényesülhessenek. 

Dracéna

A sárkányfának is nevezett növény szagsemlegesítő hatású. Képes a levegőben terjengő szagok megszüntetésére, megköti a levegőbe került káros anyagokat, így hatékonyan csökkenti a fejfájást, javítja a közérzetet, és emellett a levegőt is tisztítja. 

Kakukkfű

Bár leginkább a konyhában a helye, ha nálunk is megtalálható otthon ez a fűszernövény, a megfázásos betegségek hatékony ellenszere. Levegőbe kerülő illóolajai gyulladáscsökkentők, melyek enyhítik a nátha kellemetlenségeit. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.