Kicsi a lakásod? Így trükközz, hogy minden elférjen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy kis lakásban sokszor zsonglőrködni kell azért, hogy elegendő hely jusson pakolásra és tárolásra. A fölösleges kacatokat egy picike otthonban valóban el kell felejteni, hogy a legfontosabb holmik tárolásáról gondoskodni tudjunk. Van azonban néhány praktikus tárolási lehetőség arra az esetre is, ha nem férne el egy komplett gardróbszoba vagy -szekrény a lakásban.

A lakás méretétől függetlenül a legnagyobb fejtörést a legtöbb esetben a ruhák tárolása okozza. Ha nem vagyunk elég ügyesek, egy kis lakás hamar túlzsúfolttá válhat. Nézzük, milyen trükkökhöz, kreatív megoldásokhoz folyamodhatunk egy kis lakás berendezésekor, hogy mégis kényelmesen elférjen minden.

Ágy alá rejtett „szekrény”

Gondoltál már arra, hogy nemcsak egy óriási gardróbszekrényt, hanem az ágy alatti szabad területet is belakd a ruháiddal? Ennek a résznek egy kis lakásban különösen fontos szerepe lehet. Már egy heverő méretű ágy alatt is legalább két négyzetméternyi hely lapul, egy kétszemélyes ágy alatt pedig átlagosan dupla méretű hellyel gazdálkodhatunk. 

Egy kis lakásban elengedhetetlen, hogy minél praktikusabban oldjuk meg a tárolást
Fotó: mixetto / Getty Images Hungary

Az ágy alá rejtett ruhákat tárolhatjuk légmentes vákuumzsákokban vagy fedeles műanyag vagy papírdobozokban, amiket fel is címkézhetünk, hogy könnyebben megtaláljuk, amit keresünk. Így nemcsak rendezettebb lesz a ruhatárunk, hanem a portól is megóvjuk a holmikat. A műanyag dobozokra akár görgőket is tehetünk, így könnyebben tudjuk mozgatni a tárolókat. 

Ha az ágy alá a ritkán használt öltözékeket rejtjük, ügyeljünk arra, hogy a tárolásra szánt eszköz szellőzzön is, különben megeshet, hogy bepenészesedik a ruhánk.

Ha elég magas az ágyunk, akkor fiókos vagy ajtós tároló kialakításában is gondolkodhatunk. Itt akár a mindennap használt ruhákat, kiegészítőket is itt tárolhatjuk. 

Többfunkciós térelválasztók

Egy kisebb lakásban a térelválasztók segítségével nemcsak a holmikat rejthetjük el, de egyúttal elkülöníthetjük egymástól a különböző funkciójú lakrészeket, például leválaszthatjuk a hálószobát a nappalitól. Ha a térelválasztónk polcos, nemcsak a pakolásra ad lehetőséget, hanem a rendszerezésre is. Ez nagyon fontos annak érdekében, hogy ne őrizgessünk olyan fölösleges dolgokat, amelyek csak a helyet foglalják a lakásban. 

A polcok nemcsak tárolásra, hanem térelválasztásra is szolgálhatnak
Fotó: mixetto / Getty Images Hungary

A polcos térelválasztóra nem csak könyveket tehetünk. Ha ajtóval látjuk el, vagy fiókokra osztjuk, a kisebb tárgyak, ruhadarabok vagy kiegészítők tárolására is kiváló megoldást nyújtanak. 

Terjeszkedjünk felfelé

Egy kis lakásban célszerű felfelé terjeszkedni, és a belmagasság adta lehetőségeket kihasználni. Polcokkal, falra szerelt tárolóegységekkel rengeteg helyet nyerhetünk anélkül, hogy bútorokkal vennénk el értékes felületet. Így akár a földtől a plafonig terjeszkedjünk, és a csak ritkán használt dolgokat a legfelső polcokra pakolhatjuk. Még egy igazán kicsi lakásban is rengeteg pakolási lehetőség van a falakon. Hasznos rész az ajtófélfa melletti és fölötti falfelület, ahol a keskeny polcokon sok apróság helyet kaphat.

Egy földtől a plafonig érő polcrendszer nemcsak mutatós, hanem praktikus is lehet egy kis lakásban
Fotó: jittawit.21 / Getty Images Hungary

De nem csak a nappaliban vagy a hálórészen érdemes mennyezetig érő polcokat használni. A fürdőszobában vagy az ettől különálló illemhelyiségben is plusz tárolóhelyet adhat a függőleges elrendezés. 

A legfelső falfelületek jó rakodóteret biztosítanak az előszobában is, a bejárati ajtó fölött. Kiváló helye lehet itt a táskáknak vagy a cipősdobozoknak.

Többfunkciós bútorok és ajtók

A többfunkciós bútorok sokoldalúsága a kis lakásokban mutatkozik meg igazán. Ezek azok a berendezések, amelyek elsődleges funkciójukon túl tárolóhelyként is szolgálnak. Ilyen lehet például az ágyneműtartós ágy, a felemelhető tetejű pad, puff vagy lábtartó, illetve a belül pakolható dohányzóasztal. 

Ez a puff nemcsak kiváló ülőalkalmatosság, hanem tárolónak is megfelel
Fotó: Anna Chaplygina / Getty Images Hungary

Célszerű beszerezni egy bővíthető étkezőasztalt, de kiváló megoldás lehet egy falra rögzített magasabb bárasztal is, amely alá be tudjuk tolni a bárszékeket. 

De a bútorokon kívül a beltéri és a szekrényajtók is lehetnek többfunkciósok.

Merthogy az ajtókra is szerelhetünk akasztókat és rendszerezőket. Kifejezetten hasznos lehet ez a fajta helykihasználás az előszobában a kabátok, sapkák, sálak és esernyők felakasztására, a fürdőszobában több apróságot is elnyelhetnek, a kamrában pedig akár a fűszertartó polcot is felszerelhetjük az ajtó belső oldalára.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.