Ismered a terítés és a tálalás szabályait? A királyi palotában vonalzó is kell hozzá

Olvasási idő kb. 3 perc

II. Erzsébet nem szerette az asztalterítőt, mert azt a középosztály sajátjának tartotta, de a palotában a vacsorához már mindannyian estélyi ruhában ültek a legszebb porcelánnal terített asztalhoz, a precízen kimért távolságba elhelyezett evőeszközök és talpas poharak sora elé. Mert bizony minden pohárnak és evőeszköznek megvan a saját funkciója. Nekünk persze nem kell ennyire szigorúnak lennünk magunkhoz, de azért bizonyos alapszabályokat érdemes ismernünk.

Persze néha semmi nem esik olyan jól, mint egy lakókocsiban árult grillcsirke mámorító illatától elcsábulva a hipermarket parkolójában szétmarcangolni a szálkás sörpadon, papírtányérból csalamádéval és szigorún kézzel a szegény szárnyast. Máskor viszont jó érzés egy elegáns étteremben szépen felöltözve valami ínyenc falatot ízlelgetni, vagy akár otthon megteremteni ezt az atmoszférát egy elegáns terítékkel, akár teszünk hozzá damasztabroszt, akár nem.

Kezdjük az elején!

Az asztalterítés

A terítésnek szigorú alapszabályai vannak, de persze otthon ér belazulni…Getty Images Hungary
Fotó: tomazl

Odáig nagyjából mindenkinek megvan, hogy a bal oldalon van a villa, a tányér jobb oldalán pedig belül a kés és kívül a kanál. A szalvéta a villa oldalán, és a desszertes evőeszköz a tányér tetejénél keresztben helyezkedik el. A pohár vagy poharak a jobb kéznél, a desszertes evőeszköz mellett. Amikor előétel vagy akár többfogásnyi előétel is felszolgálásra kerül, olyankor evésnél kívülről befelé haladva vesszük elő az evőeszközöket, vagyis legszélén az első fogáséi, bentebb a másodiké, és így tovább. Bal kéz felé a tányér tetejénél zsemlés- vagy kenyerestányérkát találhatunk, esetleg kenőkéssel a vajhoz. Halas fogások esetén a speciális halkés az időrendbe illesztve van elhelyezve a tányér jobb oldalán, a hozzá rendelt villa a bal oldalon. Textilszalvétát gyakran a tányéron találunk, ezt kibontva az ölünkbe helyezzük az étkezés megkezdése előtt.

Evőeszközkód

Ha étteremben fogyasztunk el egy pár fogásos ebédet vagy vacsorát, az evőeszköz pozicionálásával egész sor üzenetet közvetíthetünk a felszolgálóknak, de még a séfnek is. Az alapvető, párhuzamos irányba állított evőeszközök kommunikációs szándékát mindenki ismeri, de a kódrendszer ennél jóval szofisztikáltabb.

Függőlegesen párhuzamos: befejeztem!
Fotó: Leya1703 / Getty Images Hungary

A függőlegesen párhuzamosba állított evőeszközök azt üzenik, a fogás végére értem, befejeztem. De arra vonatkozóan nem közöl információt, hogy ízlett-e az étel, vagy nem. Pedig erre is többféle lehetőség van.

Így már azt is jelenti, hogy ízlett a fogás
Fotó: Leya1703 / Getty Images Hungary

Ha a képen látható módon, vízszintesen helyezzük el párhuzamosan az evőeszközöket a tányéron, azt közvetítjük vele, hogy nagyon is elégedettek vagyunk a megevett fogással, kifejezetten finomnak találtuk. De persze sajnos nem mindig ilyen sikeres minden ínyencség még a legjobb helyeken sem…

Ez rossz jel. Annak a jele, hogy egyáltalán nem jött be
Fotó: Leya1703 / Getty Images Hungary

A villa fogai közé illesztett kés éle arról számol be a séfnek, hogy a fogás, sajnálatos módon, a legkevésbé sem nyerte el a vendég tetszését. Azt jelenti, nem ízlett. De ennél lehet árnyaltabban is üzenni…

A derékszögben egymásra keresztezett evőeszközök finomabban céloznak
Fotó: …Leya1703 / Getty Images Hungary

A 90 fokban keresztbe helyezett kés és villa kódja a vendégnek azon üzenetét hivatott átadni, hogy várja a következő fogást. Ezekkel a kódokkal elkerülhetők a felszolgálók bizonytalan mozdulatai, vagy a felesleges várakozási idők, egyértelműen olvashatók az értő szemek által.

Ilyen is van, nem hanyagság… Getty Images Hungary
Fotó: Leya1703

Ha esetleg pihenésre van szükségünk a finom falatok befejezéséhez, így kérhetünk türelmet. Ez a hanyagságnak is olvasható pozíció valójában azt jelenti, szünetet tartok.

Mielőtt azonban bárki megijedne a túlzott elvárásoktól, a fenti szabályrendszer használata egyáltalán nem mindennapos dolog. Tökéletesen megfelel, ha az ember két jelzést használ:

  • ha még folytatni kívánja a fogást, külön, ellentétes oldalról pihenteti a kést és a villát a tányérban,
  • ha pedig befejezte, párhuzamosra állítja a két evőeszközt a tányéron.

Leves esetében, ha befejeztük, a kanalat illik kivenni a mélytányérból, és mellette elhelyezni (a tányér melletti szabadon álló kis területecskék ugyanis nem a mobiltelefonoknak fenntartott helyek egy szépen terített asztalon.)

Borospoharak precízen

Ennyire pontosan talán kevesen ismerik a protokollt
Fotó: Photoplotnikov / Getty Images Hungary

Ha valaki nagyon szigorúan ragaszkodni szeretne a borospohár-etiketthez, a fentiek szerint eljárva választhatja ki először a fogásokhoz illő bortételeket, majd az azok kívánta pohártípusokat. De azért persze nem kell ennyire ragaszkodni a nagy könyvben írtakhoz. Van egy egyszerűbb, de még mindig helytálló szabályrendszer is.

Borospoharak egyszerűbben

Ez követhetőbb… Getty Images Hungary
Fotó: tamara_kulikova

A vékony hosszúkás a pezsgőspohár, a legöblösebb a vörösé. Már ez is valami…

Pohárprotokoll nagy vonalakban

Nemcsak a borospoharakra vonatkoznak szabályok, hanem a többi italfajtával kapcsolatban is van némi tudnivaló.

Valahogy így kellene… Getty Images Hungary
Fotó: Stocknick

Ezek közül talán legtöbbször a whisky és a konyak poharait szoktuk összekeverni, a bor már megy, a töményeknél meg maximum csak az első pár adag legurításánál ügyelünk gondosan a részletekre.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.