1. rész: Hirtelen lett egy kutyám
2. rész: Hogyan tartsunk életben egy kiskutyát?
Mimi éppen egy hónapja van nálam, és eddig nem telt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne kaptam volna valami “jótanácsot” a kutya tartásával, nevelésével kapcsolatban. Ha van rajta póráz, az a baj, ha nincs rajta, az a baj – ez a viccből ismert nyuszika esete a sapkával.
Kétmillió nevelési elv
Magyarországon a kutyák száma óvatos becslések szerint is megközelíti a kétmilliót, ez kis túlzással kétmillió eltérő véleményt jelent arra nézve, hogyan kell bánni egy kiskutyával. Két rossz megoldás van, ha vadul állítom, hogy csak én tudom, mi a jó a kutyámnak, vagy ha kapkodva próbálok megfelelni a tanácsoknak.
Egyetlen célt tűztem ki, hogy jól alakuljon a közös életünk, mindketten jól érezzük magunkat, és ha valamit nem tudok előzetes ismereteim alapján, egyedül megoldani, kérdéseket teszek fel. Nemcsak az egyes fajták eltérő temperamentuma igényel egyedi bánásmódot, hanem minden egyes kutya – a gazdikról nem is beszélve.
Nem szabad a kutyát okolni
Minden viszony más, a legfontosabb a türelem, az önbizalom, az önkritika és a humorérzék megfelelő arányú keveréke – éppen úgy, mint az emberi kapcsolatokban. A nagy különbség az, hogy a kutya nem érti a nyelvünket és nem tud tájékozódni a világunkban – nekünk kell mindent megmutatni neki, jó vezetővé kell válnunk.
Nem a nevelési módszerek határozzák meg, hogy ki lesz jó gazdi és rossz gazdi, csak egyetlen szabály létezik, nem szabad a kutyát okolni a problémákért, hiszen a kutya viselkedése minden esetben a gazdáján múlik. A kutya, mint egy tükör, megmutatja, hogy milyen gazdák is vagyunk, és miben kell még fejlődnünk. Higgadt és megbízható vezetőnek lenni nagy kihívás. Nincsenek kötelező szabályok.
Nem etetem az asztalról
Én elutasítom a testi kényszert, de van olyan ismerősöm, aki egy kritikus pillanatban összeverekedett a kutyájával, és le kellett nyomnia ahhoz, hogy azután a kutya elfogadja vezetőnek. Én soha nem adok Miminek az asztalról enni, de van olyan barátom, aki elfelezi a szendvicsét a kutyájával, és emellett problémamentes a viszonyuk, a rangsor hibátlan. Valaki életében nem emeli fel a hangját, és mégis hallgat rá a kutyája, de találkoztam olyan párossal is, ahol a kutya csak akkor vesz bármit is komolyan, ha egy határozott, mély hang szólítja fel.
A nevelési útmutatók hasznosak, de nem szabad abba a hibába esni, hogy elvárjuk, hogy a folyamat végén ott áll majd velünk szemben a tökéletes háziállat. Őszintén szólva, nem vágyom a tökéletes kutyára, aki most lépett ki egy kutyatáp reklámból – Mimi a társam, akivel együtt fejlődünk, és folyamatos visszajelzéseket kapok tőle, hogy milyen állapotban vagyok épp. Ha jó kedvem van, ő is vidáman ugrabugrál, ha rosszabb passzban vagyok, csökken az önbizalmam, ő is nehezebben kezelhető.
Nem cél a tökéletes kutya
Nem lehet cél, hogy minden kutyát egységesen tökéletesre neveljünk, sokkal inkább az, hogy tudatosan alakítsuk ki kapcsolatunkat kutyánkkal, és ez nagy lehetőség. Nem csak a mentőkutyák, nyomozók, terelőkutyák, vadászkutyák, vakvezetők segítenek nekünk – a hétköznapi “kedvencek” is felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Kutyát tartani nem azt jelenti, hogy feláldozom az időm egy részét azért, hogy életben tartsak egy kedves kis állatot. A tanítás sem trükkökről szól, hanem a kutya-gazdi kapcsolat elmélyítéséről, a sikeres kommunikációról. A kutya arra tanít meg, hogy bízzak az intuícióimban és magamban, mint egy falka vezetőjében.
Fotó: Kováts Dániel
