A szülői hivatás szép, de nagyon sok nehézséggel jár, amelyekre lehetetlen felkészülni kézikönyvekből, baráti tanácsokból, vagy a nagyszülők tapasztalataiból okulva. Két részes cikkünkben szeretnénk bemutatni azokat a helyzeteket, amelyek megpróbáltatás elé állítják a szülőket, valamint azt is, mit lát ebből a környezet. Elsőként íme néhány erőpróba egy anya életéből.
A gyerekek folyton véleményt nyilvánítanak társaságban. Ha szerencsétlen szüleik egy pillanatra nem csak rájuk figyelnek, ők hánynak, földhöz csapják magukat, óbégatnak, lábukkal ütemesen rugdossák az asztalt, vagy ha éppen tinédzserek, pofákat vágnak, és beszólnak.
Hányás a szépségápolási részlegen
Emlékeim szerint négy hónapos volt a kislányunk, amikor először elvittük magunkkal valahová. A szokásos heti nagybevásárlást kellett intéznünk az egyik bevásárlóközpontban, és úgy döntöttünk a férjemmel, hogy ezúttal hármasban indulunk útnak. Elegünk volt már a magányos vásárlásokból, jól esett végre újra együtt kimozdulni valahová. Sok mindent nem tudtunk magunkhoz vételezni, hiszen a bevásárló kocsiba egy babahordozó mellé nem sok minden fért be, másrészt tíz perc nem telt bele, és a gyerek már tele is hányta a kettes és hármas sor közötti folyosót. Épp azt, ahol a samponok és a fogkrémek vannak. Talán nem véletlen, hisz azóta is utál hajat és fogat mosni, pedig már tíz éves. Ezzel kezdődött az ő véleménynyilvánítása. Tíz éve történt az eset, de még ma is élénken emlékszem a bevásárlók fintorgó arcára, ahogy végignézték az esetet. A személyzet, aki felmosott utánunk, gyűlölködve pislogott ránk. Mi pedig sűrűn elnézést kértünk azért, hogy négy hónap után ki mertünk jönni a lakásból.
Felmosás egy budai bevásárlóközpontban
Ezután sokáig nem volt kedvem újra elindulni bárhová is a gyerekkel. Következő emlékem két éves kora környékéről való. A férjem külföldi, így az ő szülei nem jöhetnek számításba, ha le kellene adni a kölyköt néhány órára. Édesanyám vidéken él, ő is csak néhány havonta látogat el hozzánk. A bébiszitter nem olcsó, így csak akkor engedhetjük meg magunknak, ha tényleg életbevágóan fontos, hogy mindketten egyszerre legyünk ott valahol. Korábbi emlékeimet elfeledvén bátran mondtam igent barátnőm invitálására, akivel megbeszéltük, hogy egy bevásárlóközpontban fogyasztunk el egy feketét.
Édes csemetém nem sokáig bírta anyukája ölében, így úgy döntött, hogy a kávézó melletti cipőboltban barangol, míg mi megfejtjük a világot. Ráláttam a boltra, így úgy döntöttem, adok magamnak tíz perc kimenőt. Nem telt el azonban öt perc, és a gyermekem egy cipővel a kezében futott oda hozzánk. Az eladók legnagyobb megrökönyödésére, kétévesen ellopott egy pár futócipőt. Természetesen azonnal visszavittük a szerzeményt. Erre azonban a kislányom ismét véleményt nyilvánított. Neki nagyon kellett az a cipő, ezért lefeküdt a földre és hangos üvöltésbe kezdett. Olyannyira, hogy tíz perc múlva - megunván ezt és otthagyván a kávémat - megpróbáltam vele hazaindulni. Ő azonban nem volt hajlandó felkelni a földről. Így jobb híján, szánakozó és hitetlenkedő pillantások közepette, a csuklójánál fogva kellett kihúznom az én drágámat a bevásárlóközpontból.
Pofavágás a főnök előtt
A barátaim azóta szerencsére megszokták, hogy gyermekem mindig láb alatt van, ha kicsit is másra figyelek. Főnökömnek azonban ismeretlen volt az én tinédzser lányom. Egy rendezvényre invitált, én pedig előre szóltam: velem van a gyerek, nem tartom jó ötletnek. Ő szintén édesanya, azt mondta nem lesz gond. Épp a munkáról beszélgettünk, amikor a tinédzser lányom a fülembe súgta: unatkozom. Megsimogattam, és megkértem, bírjon ki egy fél órát, ez most fontos. Nem telt el tíz perc, és ő főnököm arcába nézve fintorgott, sóhajtozott és hangosan fújtatott. Párszor még megpróbálkoztunk a beszélgetéssel, de egy idő után feljebbvalóm javaslatára hazaindultunk. Valószínűleg ő is megkönnyebbült, hogy magára hagytuk.
Nem tudom, mi a recept. Van-e recept a gyerekre? Sok törődést, figyelmet, nevelést kapott a lányom. Többnyire jó fej, jó tanuló és figyelmes. Előfordul azonban, hogy kibújik belőle az állat, és bárhol is vagyunk, leéget. Nem fejtettem még meg, mi váltja ki belőle az elviselhetetlent. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez csak ritkán fordul elő. Sajnos ez kikerülhetetlen, és ha valakit ez zavar, egyet tudok csak mondani: készüljön föl rá, mert vele sem lesz ez másképp.
A folytatásban azokat a helyzeteket mutatjuk be, amikor a szülők számára kellemetlen helyzeteknek más résztvevői is vannak.
