280 csecsemőgyilkosságot elkövetett nő helyzetét, tettének körülményeit és okait vizsgálta dr. Cseres Judit, a Rendőrtiszti Főiskola Rendészeti Kutatóintézetének munkatársa 1981 és 2000 között. „Eltékozolt újszülöttek” című kriminológiai elemzésében meglepő következtetésekre jutott.
Titokban tartott terhesség
Az újszülöttjeiket megölő vagy sorsára hagyó nők családjában a terhesség kilenc hónapon át gyakorlatilag titokban maradt. Nem a rossz lakásviszonyok, a szegénység, az iskolázatlanság vagy a férj hiánya volt a gyilkosságok elsődleges oka, hanem a kommunikációs gát, a kibeszélhetetlen titok. A kutatásból az derült ki, hogy a csecsemőgyilkos anyák szeretik gyerekeiket, sokuk asszony, akit otthon nagyobb gyerekek várnak.
Az elkövetők és a teljes női népesség iskolázottságának arányai
A lány maradjon alkalmazkodó, ne beszéljen sokat!
A vizsgálat legmeglepőbb eredménye az volt, hogy az érintett családokban az emberek nem tudtak egymással sem érzelmekről, sem problémákról beszélni. Életük intim szférájáról soha senkivel sem ejtettek szót. A lányok nevelése legtöbbször a régi elvek jegyében folyik. Legyenek alkalmazkodók, kedvesek, szépek, és ne okoskodjanak sokat. A családok többségében a fiatalokat sem készítik fel a jó problémamegoldásra.
Kitől szerezte szexuális ismereteit? (Az adott kérdésre „igen” választ adók aránya a családi állapot egyes kategóriáiban)
Büntetés, tiltás, elhallgatás a családban
A problémákkal jobban szembenéző társadalmakban a hasonló estek kilencven százalékát nem a bűnüldözés, hanem a gyógyítás felé terelik. Németországban például az egész családot gyógyítani kezdik egy-egy ilyen tragédia után. Nálunk sok családban még mindig úgy nevelik fel a gyerekeket, hogy a büntetés, a tiltás és az elhallgatás játssza a főszerepet. Ezek az asszonyok az esetek többségében nem akarták megölni csecsemőjüket, de nem is tettek semmit azért, hogy életben maradjon.
A fogamzáshoz vezető együttlét oka
Miközben a nő szült, a férj tévézett a másik szobában
A csecsemőjüket megölt nők 43 százaléka volt hajadon. A férjek alig tíz, a terhes asszonyokkal egy háztartásban élő anyák két százaléka válaszolta a kihallgatások során, hogy sejtette a terhességet. A csecsemőgyilkosságot elkövető asszonyok kilencven százalékának saját tulajdonú háza vagy lakása volt, s miközben szültek, családjuk a házban vagy a másik szobában aludt vagy tévét nézett. Az asszonyoknak csupán tíz százaléka volt olyan, aki nem végezte el az általános iskolát.
A csecsemőgyilkosságokért, bár látszólag egyedül elkövetett bűncselekményekről van szó, valójában épp annyira felel(ne) a közvetlen környezet, mint a csecsemőgyilkos anya. A háziorvos egy vidéki faluban sok esetben azért nem hozza szóba sem a család, sem az állapotos nő/lány előtt a terhesség kérdését, mert nem akar beleszólni a család magánügyébe. Nem kérdez rá, hogy ugyan kihez is jár terhesgondozásra az állapotos, nem kérdi meg a helyi védőnőt, hogy nála bejelentkezett-e vagy sem.
Magánügy, mondja. Persze tisztelet a kivételnek. A család pedig azért hallgat, mert amiről nem beszélnek, az nincs is.
Írásunk következő részében egy csecsemőgyilkos nő interjúját és a faluban készített riportot közöljük.
(folytatás: A csecsemőgyilkos vallomása)
