Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Fordítsuk figyelmünk az utolsó kérdésre. Mert az esküvő sokba kerül. Nagyon sokba. Különösen városban. Falun a menyegző lebonyolításának pontos szokásrendje, kottája, résztvevői, szereplői vannak. Főzőasszonyok gondoskodnak a cateringről, rokonok adják össze a kaját, van, aki süt, mások felszolgálnak, megint mások mosogatnak, a munkamegosztás pontos rend szerint zajlik. Miként azt is a szokás dönti el, hogy a rokonsági fok melyik szintjén milyen ajándékot illik venni, és mennyit kell a menyasszony táncoltatásáért fizetni. Városban zűrösebb, bizonytalanabb és drágább a dolog. Igaz, ma már vannak profi esküvőszervezők, akik a házasulandók pénztárcája szerint szervezik és bonyolítják az esküvőt. Ők aztán szépen elmondják, hogy szokták mások.
Nászajándéktrendek
Sokat változott a világ. Valamikor az esküvő célja az volt, hogy az ifjú pár Isten színe előtt örök hűséget fogadjon. A lakodalom célja azonban közel sem volt ilyen magasztos, hanem meglehetősen prózai és gazdasági. A lakodalmat a szülők és a rokonság dobta össze azért, hogy a meghívottak által vásárolt nászajándék, általában az életkezdéshez szükséges bútorok és konyhai eszközök, valamint a menyasszonytáncból összegyűlő cash segítse az ifjú párt az életkezdésben. Az ajándékokat nem a menyegzőn, hanem pár nappal korábban küldték el a lányos háznak, kifejezvén ezzel, hogy elfogadják az esküvői meghívást. A mások esküvőjére elköltött pénz tulajdonképpen egyfajta kölcsön volt, hiszen a saját esküvőjén, a lánya/fia esküvőjén mindenki annyit kapott vissza, amennyit ő adott korábban. A pénz körbejárt. A lakodalomnak ez a gazdasági szerepe részben megváltozott. Az ifjú pár aligha várja el, hogy Náncsi nénje tükrös, dupla paplannal, Feri bátyja meg hálószobabútorral kedveskedjen. A „na de akkor mi legyen?” kezdetű kérdés megoldása az ajándéklista, amelyet ma már áruházakban is le lehet adni, sőt egyre gyakrabban az interneten keresztül is fel lehet iratkozni rá. A legdrágább darabok esetében akár többen is összedobhatják a pénzt. Az ajándéklistát a fiatalok állítják össze, annak megfelelően, hogy mi is hiányzik még a háztartásukból, a listáról ki-ki saját pénztárcájának megfelelően választ.
Akkor most eladó a menyasszony, vagy sem?
Vannak jól szituált fiatal párok elegáns pasztellszínekben, finom, halk muzsikával kísért lagzik, ahol a fiatalok úgy gondolják, hogy a menyasszonytánc szokása megalázó. A menyasszony nem eladó. Pénzt gyűjteni pedig nem illik. A legtöbb lagziban azonban még ma is – városban is – tartják a lakodalmas koreográfiát. Az ifjú asszony, miután felvágta az emeletes esküvői tortát, éjfélkor leveszi fehér menyasszonyi ruháját, majd miután elrabolták, s férje visszaszerezte, elkezdődik a táncoltatás, amelynek célja ma is a pénzgyűjtés. Gazdasági számítások szerint a menyasszony táncoltatásából hozzávetőlegesen visszajön a lakodalmi költség.
Inkább pénzt kérnénk! Jó, de mennyit adjunk?
Két generális kérdés adódik, ami a legtöbb házasságkötésnél, lakodalomnál felmerül.
Az első, hogyan mondjam meg, hogy nem grillsütőt, hanem pénzt kérek?
A kérdés illedelmes közzétételére született eme kis versike:
Arra kérünk, drága vendég,
hogy a boltokat ne járd!
Ajándék keresésére
drága idődet ne szánd.
Botmixerünk, borállványunk,
poharunk és kistányérunk,
késünk, villánk, fakanálunk
több is van, mint mit használunk.
Viszont hogyha úgy gondolod,
a mennyasszonyt táncoltatod,
akkor erre, ahogy illik,
éjfélkor pont módod nyílik.
A másik kérdésre, miszerint mennyi pénzt illik adni az ifjú párnak, a válasz a következő: egy vendég ellátása az esküvőn körülbelül tízezer forint. Ez a minimum, amit a barátok, távoli rokonok, ismerősök adni szoktak. A közeli rokonoknál a rokonsági fok szerint növekszik az összeg. Jól szituált családokban a közeli hozzátartozóknál nem ritka a 100 ezer forint sem.
