A kutyák külföldre mentek

Olvasási idő kb. 5 perc

Külön említést érdemel, ha olyan helyre költöztök, ahol a közvetlen szomszédságban, lépcsőházban, utcában szintén kutyatartók élnek. Ekkor számolni kell a kutyák természetes versengésének vagy szexuális érdeklődésének megnyilvánulásaival is. Hasznos, ha előítéletektől mentesen, közeledéssel próbálsz a gazdákkal kapcsolatot teremteni, megbeszélve egy esetleges találkozót – mely a kutyák összeismerkedését célozza – a közeli parkban vagy kutyasétáltató helyen. Az új szomszéd kutyájának dicsérete, néhány helyszínre szabott kutyás kérdés általában jó benyomást kelt és segít a gazdinak meg a kutyájának is az új környezetbe való beilleszkedés kezdeti lépéseinél. Igyekezni kell udvarias módon kideríteni a szomszédság kutyáinak szocializáltsági szintjét, mert egy nem megfelelően szocializált, nem kellően nevelt kutyával történő első, véletlen összefutás előre nem látható veszélyeket és gondokat jelenthet a gazdinak és a szomszédnak egyaránt.

Ajánlatos a kutyáknak kölcsönösen lehetőséget adni arra, hogy megismerkedjenek egymással. Nyugodt, ingerektől mentes, tágas környezetben, kontaktusfelvételüket megfigyelve következtetni lehet arra, hogy a két állat alkalmasnak tűnik-e, hogy a jövőben jó szomszédként éljen vagy sem. Az első találkozására semleges környezetben kerüljön sor – megelőzve ezzel mindenféle területvédelmi reakciót a már régebb óta ott élő kutya részéről. Rendkívül fontos, hogy a kutyák póráz nélkül, mozgásukban nem korlátozva tudják egymást megközelíteni, illetve egymástól eltávolodni. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy az egyik kutya szabad mozgása akadályozása miatt pánikba esik, és ezzel kellemetlen helyzetbe hozza a jelen lévő embereket, állatokat egyaránt. Ezen az első találkozáson, amikor a kutyák egymást szemügyre veszik, megszagolják, testbeszédükkel kommunikálnak, vagyis ismerkednek, mindenképpen ajánlott a gazdik visszahúzódása, háttérben maradása. A beszéddel, parancsszavakkal, esetleges simogatással – egyáltalán a kutyákkal való foglalatossággal – csak zavaró hatás érhető el. Úgyszintén értelmetlen valamelyik kutyát – annak nem szimpatizáló viselkedése miatt – emberi szóval meggyőzni, rábeszélni arra, hogy fogadja el az új szomszéd kutyát társának.

Légy udvarias és körültekintő!

A nem kutyatartó új szomszédokkal szintén ajánlatos udvarias, kellemes, előkészítő beszélgetést kezdeményezni, szem előtt tartva, hogy nem mindenkinek kötelező szeretnie a kutyát, de egy kellemes szomszéd kellemes kutyájáról inkább jó benyomást szerezhet az új szomszéd, mint ennek fordítottja esetén. Amennyiben gyerekek is élnek az új környezetben, rájuk a kutyához való kezdeti közeledéskor különös figyelmet kell fordítani. Ha az új lakóhely közvetlen közelében óvoda vagy iskola van, és a kutya nem ismeri ezt a fajta környezeti zajingert, akkor nem árt körültekintően, az első naptól kezdve célirányosan szoktatni hozzá. Ezzel sok további kellemetlenség előzhető meg.
A harmonikus együttélés az embernek és a kutyának is sokkal kellemesebb és stresszmentesebb, mint az örökös veszekedéssel teli. Az új környezetet embernek és kutyának is ajánlott fokozatosan felderítenie, megismernie. A költözést követő első naptól kezdve fokozatosan egyre távolabbi sétákat érdemes tenni a kutyával. Ebben az esetben nem jelent számára olyan nagy stresszt a tájékozódás a teljesen új környezetben, a szokatlan szagok és egyéb ingerek között.

Kutyával külföldre költözni

Némileg komplikáltabb a kutyával való költözés, ha az új otthon az ország határain túl található. Egyrészt a fent említett szoktatásra alig van reális esély, másrészt a dolog teljesen más jogi dimenzióban mozoghat. Egyetlen általános tanács: időben kell érdeklődni az adott ország külképviseleténél, ahol szakszerű választ adnak az adott országra érvényes állat-egészségügyi és állatbeviteli szabályokat illetően. Az EU-tagállamokon belül egységesen kötelező az állatútlevél és az állatazonosító (csip vagy tetoválás), de védőoltások területén már nagy eltérések lehetnek.

Az Egyesült Királyságba, Írországba, Svédországba és Máltára költözőknek számítaniuk kell arra, hogy mivel ezek az országok veszettségmentesek, érthető módon rendkívül szigorú előírások betartását kényszerítik a kutyával érkezőkre. A skandináv és brit országok, valamint Ausztrália általában egyéb állat-egészségügyi vonalon is átlagon felül szigorúak, és a kutyára vonatkozóan bizonyos időre történő karanténtartózkodás előírására kell számítaniuk a beutazóknak. Országonként nagy eltérés lehet arra vonatkozólag, hogy az emberek miként reagálnak a kutya jelenlétére, vagy hogy milyen az emberek viszonya a kutyához. A különböző társadalmi és szociális berendezkedésű és szokásrendű területeken más az emberek szemében az állat értéke, tehát nem szabad csodálkozni azon, hogy eltérően reagálnak. De nem csak az emberek mentalitása és az állat értékelése különböző, az állattartási törvények, rendeletek, szabályok között is jelentős eltérések vannak. Az új helyen a költözést követően mielőbb tanácsos érdeklődni a kutya bejelentési, adózási kötelezettségével kapcsolatban, valamint az esetleges póráz- és szájkosár-viselési kötelezettséget illetően. Az Európán kívüli költözködés még a kutya repülőn történő szállításának gondját is magában hordozza. Mielőtt a költözéssel egyet jelentő repülőútra jegyet foglalna a gazdi, ajánlatos az adott vonalon közlekedő légitársaságok közül többnél is érdeklődni a feltételekről. Az állatok légiforgalmi szállítására léteznek általános előírások, de igazából minden légitársaságnak saját írott szabályai és természetesen árlistái vannak.

Túl a kutyás költözködés nehezén

Ha a kutya már látja és megszagolhatja a korábbi élettérből a költözés során az új helyre átkerült bútorokat, tárgyakat, szőnyegeket, elmondható, hogy a gazdi meg a kutya is túl van a kutyás költözködés nehezén. Ennek ellenére fontos az első pár napon lehetőleg nem egyedül hagyni a kutyát új környezetében, hogy gazdája és családtagjai által a megszokott közösség – falka – jelenléte folyamatos legyen számára. Rövid játékok, egy-két kötődést jelentő engedelmességi gyakorlat mindenképpen segítő lehet a kutya számára az új környezetbe történő beilleszkedéshez. A gazdák aggodalma jellemzően két esetben fokozott: amikor szűkebb, esetleg emeleti lakásból kertes házba történik a költözés, vagy amikor ennek az ellenkezője történik. Az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a kutya elsősorban a fajnak megfelelő tartási körülményeket igényli, és nem foglalkozik annyit a kert vagy nem kert problémakörrel (eltekintve a kutya esetleges szélsőséges méreteiből eredendő problémától). A terasz, a kert, a meghosszabbított, kiterjesztett nappali természetesen bizonyos szoktatást, nevelést, tanítást igényel, valamint a kertben addig soha nem hallott liftajtócsapódáshoz is szoknia kell a kutya fülének. De maga a terület nagysága vagy a bokrok darabszáma igazából nem lehet akadálya a költözést követő harmonikus ember-kutya együttélésnek. A kutya szempontjából az a legfontosabb, hogy a gazdi ott van! Amennyiben az első napokban a kutya viselkedése aggodalomra ad okot, vagy egy korábbi költözködés során már voltak negatív tapasztalatok, akkor támogató terápiaként homeopatikus, Bach-virág- vagy Schüssler-sókészítményekkel tanácsos megkönnyíteni az állatnak az új élettérbe való beilleszkedést és az átállás nehézségeit.

Ha még több kutyákról és kutyatartásról szóló cikket szeretnél olvasni, a Dívány ajánlata: www.kutya.hu

Kapcsolódó anyagaink:
Elköltöznek a kutyák!
Mitől jó egy kutya?
Energiagombócot vagy megfontolt kutyát válassz?
Jogosítványt a kutyatartóknak!

Csipesz kutya kalandjai:
Csipesz a Szamos Marcipán Szépkilátás Cukrászdában
Csipesz az Avar presszóban
Csipesz a Prága kávézóban
Csipesz a Balatonon
Csipesz kalandjai a reptéren
Csipesz a Majorka kávézóban

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.