Egymillió forintos pezsgő a joghurt mellett

A Naschmarkt piac és ruhaboltok mellett megnéztük az élelmiszerboltokat is Bécsben. Voltunk olyanban, ami rövid ideig, de itthon is volt, olyanban ami nincs, de örülnénk, ha lenne, drogériában, ami van, és olyan boltban amire a legtöbben nosztalgiával gondolnak vissza.

Billa

Magyarországon is volt Billa, igaz nem beszélhetünk sok boltról, összesen 14 szupermarkettel voltak jelen a magyar piacon egészen addig, amíg a Spar fel nem vásárolta őket 2002-ben. Bécsben viszont meglátogattunk egyet, kíváncsiak voltunk, hogy a Naschmarkt melletti, teljesen közönséges méretű Billa mit is tud. Ami már elsőre is szemet szúrt, hogy az osztrákok sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a savanyúságokra és mindenfajta kenhető krémre. Míg itthon az üveges kiszerelés a divat, ott gusztusosan csomagolt savanyúságokat láttunk. Felvágottak között rögtön kiszúrtuk a Pick szalámit, ami a közvélekedéssel ellentétben, miszerint csak itthon drága, és külföldön sokkal olcsóbb, nagyjából ugyanannyiba kerül, sőt drágább a Billában. 10 dkg nagyjából 765 forintos áron szerepelt a felvágottak közt. A tejtermékek esetében már egy ilyen, kisebb méretű pultban is nagyobb a választék az itthoninál, mint ahogy a bio élelmiszerek is sokkal nagyobb számban találhatóak meg. Összevetve a magyar árakkal azt kell mondjuk, hogy nagyjából hasonló az árszínvonal, akciós termékek esetében előfordul, hogy olcsóbban jutunk egy termékhez, mint itthon, ahogy például a 800g-os Nutella esetében, ami nagyjából 1000 forintba került akciósan.

Spar Gourmet

Míg Magyarországon Spar, Interspar és City Spar van mindenfelé, addig az osztrákoknál plusszban Eurosparral, Spar Bistroval, Interspar étteremmel és az általunk látogatott Spar Gourmet üzletekkel találkozhatunk.  A Gourmetban nagyon vártuk, hogy tényleg valami különleges élmény érjen minket, olyan termékekkel, amitől leesik az állunk. A pékség hasonlít a belvárosi City Spar pékségekhez, még kínálatban is, viszont sokkal több sajátmárkás termékkel találkoztunk. Pierce Brosnan itt egy kétszersültet reklámoz éppen nagy átéléssel. Sonkákból és felvágottakból nem volt hiány, itt Herz kolbászt láttunk nagyjából hasonló áron, mint itthon.  Az egyik dolog, ami itthon nincs egy Sparban, az a friss tészta akár töltött verzióban is. Egyébként rengeteg a sajátmárkás termék, a többszöröse annak, amit az otthoni Sparokban láthatunk; különösen igaz ez a bio vonalra, és a nálunk egyáltalán nem ismert veggie vonalra. Kotányi fűszerekből egy egész polcot találtunk, valamint rengeteg lekvárt, amik közül a sajátmárkás bio lekvár volt szinte a legolcsóbb. A gyümölcsös pult kicsit alulmúlta a várakozásainkat, leszámítva a narancs facsarót, amivel helyben palackozhat magának frissen facsart 100%-os narancslevet.  A hűtött veggie készételek között aztán végérvényesen leesett az állunk, ugyanis belefutottunk a vegetáriánus bio gulyásba, ami egy perc alatt készül el mikrohullámú sütőben. Összességében: még ha drágább is a Spar Gourmet, mint bármelyik itthoni Spar, a választékot nagyon irigyeltük, és kiderült, hogy rengeteg sajátmárkás bio termékük van elérhető áron, ami reméljük, hamarosan megjelenik a magyar üzletekben is.

Drogerie Markt

Megnéztünk egy drogériát is, hogy lássuk mennyivel könnyebb ilyen téren az osztrák nők élete. Azt kell, hogy mondjuk, hogy gyakorlatilag teljesen ugyanaz az általunk látogatott DM, mint az itthoni, két fontos tényezőt leszámítva. Bio termékekből rengeteg van. Az egészségtudatos részlegen nem feltétlenül csak kétes hatású csodafogyasztóporokat látunk néhány tea és aszalt gyümölcs mellett, hanem rengeteg bio terméket. A másik fontos tényező, hogy nem követ a biztonsági őr. Sokkal felemelőbb úgy nézelődni, hogy nem csatlakozik azonnal valaki az ember mögé, amint a smink termékek felé veszi az irányt. A kozmetikai szerek, és piperecikkek esetében a választék a márkák tekintetében is ugyanaz, és árban  sincs túl nagy különbség.

Julius Meinl

A legtöbben jól eső nosztalgiával tekintenek vissza a Julius Meinl boltokra, nekem személy szerint annyi maradt meg, hogy ott lehetett jó kávét kapni, és nyilván fiatal életkoromból fakadóan a csokoládépult kínálata. Bécsben nemcsak a csokipult kiváló, hanem az egész bolt tele van olyan dolgokkal, amik tény hogy elég drágák, de a választék hatalmas. A zöldségesrészleg olyan volt, mint egy kisebb piac, friss és szép gyümölcsökkel, és rengeteg egzotikus dologgal. Alkoholos ital választékban abszolút nyerő, itt láttuk egyébként a mustránk legdrágább alkoholos italát is, a 3299 eurós, azaz közel egymillió forintos  Krug pezsgőt is. Amiatt kár, hogy nincs már itthon legalább egy ilyen nagy Julius Meinl, hogy lehessen nézelődni, vagy valamilyen különleges alkalomra kicsivel drágább és érdekesebb ételt venni, ugyanakkor ezt a delikát boltokban, vagy a Culinarisban is megtehetjük, ha kisebb méretben is. Az biztos, hogy bár személy szerint a lekvárokért sem voltam soha különösebben oda, és a joghurtok világa sem szédített meg, itt (és egyébként a Spar Gourmetban is) annyira jól néztek ki, és olyan nagy volt a választék, hogy kedvet kaptam mindkettőhöz.

Oszd meg másokkal is!
Mustra