8 millió forintba is kerülhet Marty McFly Nike-ja
A Vissza a jövőbe második részében látható futurisztikus önbefűző cipőből mindössze 1500 darabot gyártott le a cég, ennek megfelelően aranyárban adja.
A Vissza a jövőbe második részében látható futurisztikus önbefűző cipőből mindössze 1500 darabot gyártott le a cég, ennek megfelelően aranyárban adja.
A feltalálójuk úgy gondolja, az adományozás helyett inkább a fejlődő országok piacára dobja a találmányát, így többet segíthet az ott élő embereken.
Ha az ember házas, előfordul, hogy a férjének köszönhetően kitépi az összes haját (vagy legalábbis egy részét), a válás viszont egy kutatás szerint ténylegesen megfoszthat minket jó pár hajszálunktól. A felmérés azt mutatja, hogy a nőket sokkal jobban megviseli a válás, mint a férfiakat: a fejükben és a fejükön egyaránt.
Egy felnőtt is képes anyatejen élni – legalábbis ennek a bizonyítására tesz kísérletet egy Curtis nevű blogger. A férfi ugyanis olyan diétába kezdett, amely kizárólag a saját felesége tejéből áll – írja a Shine.
A kisbabáknál növekedhet az asztma és a szénanátha kialakulásának az esélye, ha a terhesség alatt a kismama rendszeresen fogyaszt alacsony zsírtartalmú joghurtot – legalábbis ezt az összefüggést találták egy új kutatás során.
A tetoválás legalább annyira hozzátartozik a sztárság intézményéhez, mint a szaftos botrányok, a paparazzók és a milliós gázsik. Íme 7 híres nő és 7 híres férfi, akiket a varrott bőrük alapján simán felismernénk.
Nem mindegy, hogy csak elvégzed a napi munkádat, vagy hivatásod van, amiért rajongsz. A horoszkópodból az is kiolvasható, hosszú távon milyen területen valósíthatod meg igazán önmagadat.
A Momotaro farmer csúcsminőségű alapanyagokból kézzel készül, a tökéletes luxus élményét nyújtva.
A kakukkfű, a retek, a gyömbér és a fokhagyma mind óriási csapást tud mérni a náthára, és egyik-másik afrodiziákumnak sem utolsó. A pálinka gyógyhatásait már irodalmi művek sora is megörökítette. Összegyűjtöttük a legjobb gyógymódokat. Bónusz bölcselet egy tájcsi mestertől a megfázás megelőzésére.
A körömvirágot évszázadok óta használják az orvoslásban, gyógyító hatását nem csak a természetgyógyászat, de a modern orvostudomány is elismeri. Gyulladáscsökkentő és tisztító hatású, külsőleg és belsőleg is számos probléma hatékonyan kezelhető vele.