8 millió forintba is kerülhet Marty McFly Nike-ja

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Vissza a jövőbe második részében látható futurisztikus önbefűző cipőből mindössze 1500 darabot gyártott le a cég, ennek megfelelően aranyárban adja.

Egy ideje tudni, hogy bár limitálva, a Nike elkészítette a Vissza a jövőbe második részéből ismerős Nike MAG-et, ami pontosan ugyanúgy néz ki, és ugyanúgy is viselkedik, mint ahogy Marty McFlyon tette. Az Extravaganzi szerint az 1989-es film 2015-ben játszódó jelenetéből készült darab mindössze 1500 példányban készült el, ezeknek a nagy része az eBayen keresztül árvereződik el.

Az árak természetesen hihetetlenek: a legolcsóbb ajánlat 3500 dollár, a legdrágább pedig 10.000. Csak a miheztartás végett ez 770.000 forint, és 2 200.000 forint közötti összeget takar. Aki megteheti, és nagyon rajong, az akár ennél is tovább mehet. Az első Nike MAG egy klasszikus aukció során került az angol rapperhez, Tinie Tempah-hoz, aki 37.500 dollárt, azaz nagyjából nyolcmillió forintnyi összeget adott a cipőért. Lehet, hogy jobban járunk, ha várunk 2015-ig.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.