A pénzbüntetés segítene az elhízás visszaszorításában
A szakértők szerint nem mindegy, mivel motiválnak minket edzésre: a pénzjutalom helyett a pénzmegvonás az igazán hatékony módszer.
A szakértők szerint nem mindegy, mivel motiválnak minket edzésre: a pénzjutalom helyett a pénzmegvonás az igazán hatékony módszer.
Egy német tanulmány szerint nemcsak a gasztronómiai élményt növeljük, de jóllakottabbnak is érezzük magunkat, így pedig könnyebb fogyni.
Kíváncsiak voltunk, miért, mikor és hogyan is történik a felejtés folyamata, ezért összeszedtük, a tudósok eddig mi mindent derítettek ki a gyerekkori amnéziáról.
Egyesek szerint nemhogy a reggeli a legfontosabb főétkezés, de még jól is járunk, ha kihagyjuk azt. Persze vannak ellenérvek is.
Ha látszik a mellbimbó egy fotón, a Facebook és az Instagram rögtön törli. Erre épít egy legújabb mellrák elleni kampány.
Azt hitte, az érzelmek irracionálisak vagy csak úgy megtörténnek velünk és semmit nem tehetünk ellenük? Nagyon tévedett.
Az Economist üvegplafonindexe alapján van amiben mi vagyunk az elsők az OECD országok között, de még van hova fejlődni, ha a nők helyzetéről van szó.
Napi három pohár 1400 kalória mínuszt jelent hetente.
Felelősség a függő társért, kényszeres segítségnyújtás, elvakult politikai és vallási elköteleződés: mind a kapcsolati függőség megnyilvánulásai. Itt van addiktológus szakértőnk újabb cikke.
Steiner Kristóf mesél arról, miért is érdemes ellátogatni a dél-izraeli kikötővárosba a Vörös-tenger északi partján.