Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A rothadó madártetem-lakomától a kakáló törpéig: sok minden tartozhat a karácsonyi ünnephez, ha más kultúrákba is bepillantunk egy kicsit.
A karácsony legtöbbeknek évről évre nagyon hasonlóan telik, hiszen minden családnak megvannak a maguk kis szokásai, bevett módszerei, amivel még közelebb hozható az ünnep az emberhez. Nos, ezek a szokások sokszor egész népeknél is megvannak, ám, mivel más kultúrák, így számunkra ezek az elképzelések minimum furák vagy bizarrak is lehetnek, mintsem ünnepi hangulatúak – derül ki a Daily Mail cikkéből.
A karácsonyfa
A karácsonyfa hagyományosan örökzöld fenyő - legalábbis azokban az országokban, ahol ez a növény nagyobb mennyiségben elérhető. Ahol azonban nem, ott a helyiek egy kicsit módosítottak az eredeti elképzeléseken. Indiában, mivel fenyő nemigen van, így a banánfa szolgál karácsonyi központi elem gyanánt. Persze műfenyővel a probléma megoldható, de mégiscsak érdekesebb egy olyan karácsonyfa, amiről az ember banánt is szedhet.
Díszek
Apropó, díszek. Eredetileg a karácsonyi fenyőágakat, amiket a lakásba vittek, nem díszítették mással, mint gyertyákkal. Később kerültek rá a diók, almák, és mikor már egy teljes fa került a házba, hogy mutatósabb legyen, végül megjelentek a gömbdíszek. A hazai háztartások karácsonyi hangulatának egyik mélypontja az lenne, ha pókhálót találnánk a fán, a legtöbben ugyanis valószínűleg visítozva keresnék a hozzá tartozó pókot. Ukrajnában azonban a fenyőfákon a pókháló mai napig fontos díszítő kellék karácsonykor: a hagyomány szerint ugyanis, aki az ünnep alatt ilyet talál a fán, arra gazdagság és szerencse vár.
A jófej Mikulás és a krampusza
Megvan az a kép, amikor a Mikulás besétál a szobába, és a lába körül két-három fekete képű kis ördögfióka kergetőzik, hogy csínytevéseikkel bosszantsanak mindenkit? Aranyosak, nem? Nos, nem. A Krampusz ugyanis eredetileg nem éppen egy jó fej figura. Az osztrák területeken él a hagyomány, mely emléket állít a Mikulás ellenpontjának, a rossz gyerekek rémálmának, vagyis a Krampusznak. Ez a szarvakkal, sötét szőrrel és agyarakkal rendelkező mitikus szörny eredetileg csak lazán kapcsolódott a Mikulás figurájához, később illesztették össze a kettőt. Lényegében a Krampusz a virgácsot hozza, ami eredetileg egy komoly fájdalmat okoz fenyítő eszköz volt. A hagyomány szerint ezzel büntette a Krampusz a rossz gyerekeket, és ez nem minden, mert a verés után sem szabadulnak, a Krampusz leviszi őket az alvilágba. Természetesen a figura lényege az elrettentés lett volna a rossz cselekedetektől, bár talán egy kissé túlzásba estek vele (de mint tudjuk, a Grimm-mesék sem voltak azok az ártatlan, kedves történetek, mint amilyeneknek manapság ismerjük őket).
Izlandon a Krampusz labdába sem rúghat, ott ugyanis a gyerekek Jólakötturinntől, a macskától félnek. A lény a régi hagyományok szerint azokat a gyerekeket viszi el, akik nem voltak elég szorgalmasak ősszel, a gyapjú feldolgozásának tradicionális időszakában, hogy így új ruhájuk lehessen télre. A lényeg itt is az, mint a Krampusz esetében – aki rossz volt, annak első osztályú jegye van az alvilágba.
Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy más gonosz lények is portyáznak ilyenkor. Ráadásul a céljuk nem is a gyereksereg, a galádok a háziasszonyok portékájára utaznak. A norvég hagyomány szerint a boszorkányok is ilyenkor keresnek maguknak új szállítóeszközt, így az az asszony, aki nem akart segíteni ebben, jobban tette – vagy teszi –, ha elrejtette a seprűt, nehogy egy vasorrú szemet vethessen rá.
Ízletes finomságok
A karácsony a finomságokról is szól, a csokoládéról, a sültekről, a halról, és a tojáslikőrről. Ha eszébe jutott már az, hogy ez az egész gejl, és megfekszi a gyomrát, akkor ruccanjon ki egy hagyományőrző grönlandi családhoz. Itt ugyanis a hagyomány olyan ínyencséget tálal, amivel még nem találkozott. A tradíciót követő helyi lakosok egy fókabőrt telepakolnak helyi madarakkal – mivel a fóka elég nagy, így tetemes mennyiségű madárról van szó – , és itt még nem is lenne gond, hiszen mi is töltünk húst sok dologba. A fókabőrbe azonban tollastól-csőrőstől-zsigerestől kerülnek bele a madarak, és tűz közelébe sem kerül a csomag, így a sült finomságról már le is mondhat. A pakkot egy kő alá „rejtik” (mintha bárki ember fia is nagyon ácsingózna az eltulajdonítására), és néhány hónapig rohasztják. Ezután pedig előszedik, felvágják a bőrt, és feltálalják a fogást – bár elsőre nem igazán lehet elképzelni olyan módszert, amivel a hónapok óta rohadó madarak még fogyaszthatóak lehetnek.
Ha sikerült leküzdenie a hányingert, akkor azonban azt is eláruljuk, hogy a fókabőrös gusztustalanság mellett a helyiek egy másik szokása, hogy karácsonykor a férfi mindenben segít a nőnek, vagyis tálal, mosogat, kavarja a tűzhelyen az ételt, leszedi az asztalt és kávét is főz. Ez azért szép tőlük, ha már egyszer rohadt madarakat tálaltak.
A nem várt meglepetés
Ha pedig jól teleette magát, annak valahol ki is kell jönnie, de ezt az aktust nem szokás nyilvánosan űzni. Kivéve, ha ön egy katalán Caganer-figura: ez az épp nagydolgát végző alakocska ugyanis pont olyan jellemző része a helyi betlehemeknek, mint a kis Jézus a jászolban. A legjobb benne, hogy valójában senki nem tudja, hogyan és miért került be a hagyományos karácsonyi díszek közé: legkorábbi előfordulása a XVIII. századból ismert, de eredetére és jelentésére azóta is csak találgatások vannak.
