no

Előregyártott forralt borok: messzire kerüljék!

Túl vagyunk a forró csokoládékon, ezúttal az üveges és porból készült forralt borokat vettük górcső alá. Hat terméket kóstoltunk, pontot és helyezést viszont ezúttal nem adtunk, nem lett volna ildomos a porokat az üveges borokkal összehasonlítani. Úgyhogy inkább csak beszámolunk arról, hogy milyen a felhozatal.

Egyébként pocsék, és még mindig nem értjük, hogy miért olyan óriási macera előregyártott helyett otthon elkészíteni. Jó, persze, volt egy jó is a kóstoltak között, de hát na, ez igen csekély arány, és sajnos még csak meg sem lehet venni, mert csak a karácsonyi időszakban árulják. 

A tasakos forraltborfűszereket egy 370 forintos Egri Bikavérből készítettük, habár eredetileg topkategóriás borból szerettük volna, de egy vendéglátós ismerős lebeszélt erről, mondván mindenki olcsóbb borból csinálja. Végül aztán nem is lett annyira gyalázatos, tényleg.

Szóval nézze meg, hogy mit ne vegyen meg ha kedves az élete.

A termékeket ABC sorrendben mutatjuk, tehát semmi jelentősége nincs, hogy melyik mi után következik. Íme:

Alt - Bayrischer 8,9%

Épphogy csak kaptunk a Szentendrei úti Auchanban forralt bort, állítólag már jövő (!) karácsonyig nem is lesz. (Helló, nem most jön az igazi tél?) Mondjuk emiatt ne keseredjen el túlságosan, higgye el, mindenkinek jobb lesz ez így. A véleményeket az összetevők alatt találja.

Összetevők: vörösbor, cukor, természetes aromák (szegfűszeg, fahéj, narancshéj, áfonya)           

„Nagyon fanyar az íze, talán édesebb kivitelezésben finom is lenne.”
„Első kortyra műanyag, karcol, de másodszorra, harmadszorra sokkal barátságosabb. Ugyanúgy rossz, csak már nem annyira arcpirítóan, mint a legelején. A fűszert annyira nem igazán érezni rajta.”
„Az illata erősen alkoholos, inkább emlékeztet a pezsgőre, mint a vörösborra. Fura, de az íze is pontosan olyan mintha meleg rosé pezsgőt innék. Pont azokat az ízeket nem érzem csak, amiket nagyon várnék, pl: fahéj.”
„Nagyon erős savas illata van, szóval szerintem ez savanyú lesz, ami ugye nem az egyik legjobb jellemzője egy forralt bornak. Ennek ellenére elviselhetetlenül édes, az utóíze meg savanyú. Ez valami kínai édes-savanyú?”

Christkindl Glühwein 8,9%

Nagy bajban voltunk az Aldiban, mert két, küllemre nagyon hasonló forralt bort találtunk és még az összetevőlistájuk sem tért el különösképpen, sőt, ugyanaz volt. Pár percig gondolkoztunk, hogy melyiket vegyük meg (félvén attól, hogy az üveg belsejében egy és ugyanaz a dolog van), végül mindkettőt betettük a kosárba, hiszen a gyártó más volt. Bár a kóstolók szerint nem azonos a két bor, mi még mindig kételkedünk. A lényeg, a Christkindl feliratost messziről kerüljék el.

Összetevők: vörösbor min 90%, cukor, szegfűszeg, fahéj, narancs- és citromhéj.

„Jaj, ez nagyon rossz! Abszolút összepancsolt bólé!”
„Kiábrándítóan kesernyés utóíz, azt már sajnos nem tudom megtippelni, hogy ez a versenyző, vagy az előző kettő együttes kombinációja csapta fel a belső termosztátomat, de ettől függetlenül nem ajánlanám tartósabb fogyasztásra senkinek, aki nem folytat életvitelszerű alkoholizálást.”
„Megint a pezsgőillat. Egyáltalán nem hasonlít az általam favorizált forralt borhoz. Sőt.”
„Jó a színe és ennyi. Szappaníze van.”

Kotányi 

Nagyon bizarrul hangzott, hogy zacskós kiszerelésben is lehet kapni forralt bor ízesítőt, de akkor még jobban hátrahőköltünk, amikor a zacskót fel is téptük: semmi más nem volt benne ugyanis, mint fehér, grízszerű dara. Első ránézésre úgy tűnt, ez valami teljesen asztronautakaja lesz, az összetevőlista viszont egészen másról ad bizonyságot: van benne természetes cucc is. Érdekes, de nem értjük, hogy akkor miért tök homogén az egész és miért hófehér ez a por. És még valami; egyáltalán nem egyértelmű, hogy hogyan kell elkészíteni ezzel a porral a forralt bort. Van ugyan egy recept a csomagoláson – almás forralt bor, de mi nem túlcifrázni szerettük volna a dolgot, csak készíteni egy hagyományos italt – így viszont esélyünk sem volt. Ezek miatt döntöttünk úgy, hogy a Lucullus receptjét vesszük alapul, ennél a terméknél ugyanis pontosan meg volt határozva, hogy egy liter borhoz egy tasak port kell adni. Az eredmény felejthető (vagyis még egy darabig nem), nem érte meg a fáradozást. Egyébként az olcsó bor volt az alapja, ugyanaz, ami a Lucullusnak is.

Összetevők: cukor, zöldcitrompor, csomósodásgátló szilícium-dioxid, természetes fahéjkivonat, természetes szegfűszegkivonat, természetes gyömbérkivonat, vaníliaaroma.

„Nagyon savas, elférne benne több cukor.”
„ Ezzel vallatni lehetne fogolytáborokban. Őszintén bánom, hogy a színe és illata miatt látatlanba bizalmat szavaztam neki, és ezért optimistábban többet töltöttem a tesztelőpohárba. Soha többet.”
„Erőteljesen érzem a szegfűszeg illatát, ami nálam nyerő. Az íze viszont fura módon csalódás. Ez most tényleg elszomorított.”

Lucullus

Ezt is az olcsó borból készítettük, szóval a Kotányinál nem a bor minőségével volt a baj ezek szerint. Senki sem fikázta, bár egy kóstoló szerint elég édesítőszeres az utóíze. Ja, és az még szomorúbb, hogy ez a Lucullus még annyi természetes dolgot sem tartalmaz, mint a másik zacskós változat. De most komolyan, ez legalább olyan, mint a whisky ízű vodka, nem?

Összetevők: kristálycukor, kristályvanillin, aroma.

„Azt leszámítva, hogy savas, még csak nem is elég fűszeres.”
„Az egyértelmű győztes. Remélem nem csak azért, mert az előző kettő egypontos versenyzőből akkor se innék újra, ha fizetnének érte. Kifejezetten édes, nincs maró utóíz, a fűszerek talán itt a leghangsúlyosabbak. Ebből akár komolyabb mennyiséget is el lehet fogyasztani élvezettel.”
„A színe feltűnően gyönyörű sötét, az illata nem túl erőteljes. Az íze elég bizarr, és bár nem hasonlít az általam kedvelt forralt borhoz.”
„Tetszik a színe, ízre is vetekszik a négyessel (Ikea, Vinglögg – a szerk.). Egy baja van csak, fura mellékíze van, olyan édesítőszeres, vagy még annál is rosszabb. Olyan utángyártott feelingje van.”

Vinglögg 12%

Gondoltuk, hogy az Ikea forralt borát kedvelni fogják a kóstolók, ez volt ugyanis az egyetlen valóban iható ital az általunk vásároltak közül. Ennek a legnagyobb a vörösbor tartalma, de azt viszont csak remélni merjük – hogy a forraltbor aroma természetes összetevőkből áll.

Simán feldobhatja a bort pár szem mandulával és mazsolával is – így isszák a svédek is. A bor jó édes, jó a fűszerezése és nem savas. Egy bibi van, csak a karácsonyi időszakban kapható. 

Összetevők: vörösbor 92%, cukor, glükóz-szirup, forraltbor aroma.

„Eddig ez a legjobb, bár az első kortya olyan erőteljes grimaszba rándult az arcom a berobbanó utóíznek hála, hogy az még a gumiarcú Jim Carrey is megirigyelte volna. Ennek az íznek másodjára, harmadjára, sokadjára nyoma sincs: finom, nem mar, nem karcol, a fűszerezése semmi extra, de legalább már vállalható.”
„Illatra kellemes, édeskés, fűszeres. Az íze finom, ebbe nem tudok belekötni.”
„Gyönyörű bársonyos a színe, elég édes és nem savas. A fűszerezése elég menő.”

Würziger aromatisierter 9,7%

Az Aldi másik forralt bora már egészen iható darab, ha már mindenképpen előregyártott italt szeretne magába dönteni, javasoljuk, a Christkindl feliratos helyett ezt tegye a kosarába. 

Összetevők: vörösbor min 90%, cukor, szegfűszeg, fahéj, narancs- és citromhéj.

„Egészen jó, bár lehetne fűszeresebb.”
„Erőteljesebben indít, mint az első, és a műanyag életérzés is sokkal kevésbé vág arcba, mint az legelső versenyzőnél.”
„Az illata lényegesen kellemesebb, mint az egyesnek (Alt-Bayrischer – a szerk.), de még mindig nem az igazi forralt bor. Szerencsére az illatát felülmúlja az íze, rosszabbra számítottam.”
„Elképesztően büdös, lótrágya szaga van. Tök savanyú, ami nem lenne rossz, ha nem forralt bor lenne.”

Termék Ár (kiszerelés/forint) Fajlagos ár (forint/kg) Itt vettük
Lucullus 179 2983 Auchan
Vinglögg 1090 1453 Ikea
Würziger aromatisierter 499 499 Aldi
Alt - Bayrischer 699 699 Auchan
Christkindl Glühwein 499 499 Aldi
Kotányi 245 6999 ft/kg Auchan

Mindenesetre ha igazán jó és bevált forralt bort szeretne inni, készítse el magának. Higgye el, megéri. 

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek