Gyerekek, akik még melegvizet sem láttak

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha simogatni akarsz, sokan közülük elhúzódnak, mert az ütést várják. Az Age of Hope alapítvány mélyszegénységben élő gyerekeken segít. Interjú.

Tavaly karácsony előtt a barátnőm hívott azzal, hogy van-e kedvem ajándékot vásárolni egy nyolc-tíz éves kislánynak. Egy alapítvány ugyanis úgynevezett téli tábort szervez, amelynek keretében karácsony és szilveszter között tizenöt, mélyszegénységben élő kisgyereket néhány napra Budapestre hoznak telelni: próbálnak valami kis karácsonyi hangulatot csinálni nekik, akiknek otthon ez nem adatik meg.

Ha összegyűlik elég ajándékozó, akkor ajándékot is kapnak. Nem tudom, minek örülhet egy nagyon szegény borsodi kislány, végül egy plüssnyúl, meleg sapka és némi csokoládé mellett cuki füzeteket, színes ceruzákat és egy szuper tolltartót vettem.

A gyerekekről megtudtam, hogy egy-két kivétellel éheznek, most sem tudtak rendesen enni, csak pár falatot egyszerre, mert annyira nincs hozzászokva a gyomruk. Az egyik legnagyobb sztár a táborban a fürdőkád volt, a gyerekek többsége nem ismerte a vezetékből folyó meleg víz fogalmát sem, itt meg csináltak nekik teli kádat habfürdővel, alig lehetett belőle kiszedni őket.

Galéria ikon

17

A Mikulásbuli minden évben remekül sikerül
Galéria: Ha helyzet van, száz kezünk nő
Fotó: Age of Hope alapítvány

Amikor barátnőm meg akarta simogatni az egyik kislány vállát, az ijedten elhúzta magát, mert annyit ütik. A tábor viszont nagyon jól sikerült, a gyerekek szemmel láthatóan nagyon örültek az ajándékoknak, mindenki elégedett volt a csomagjával; valamint kiderült, hogy az alapítvány a téli táboroztatáson kívül még számos egyéb módon is segíti a rászoruló kisgyerekeket.

Tóth Ákossal, az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vezetőjével az elmúlt évről, árvízről, bulikról, összefogásról, illetve idei, karácsonyi terveikről beszélgetek.

A téli táboron kívül volt-e még valami karácsonyi programotok tavaly?

Igen, sőt, elég nagyszabású: 2012. december 6-án az A38 hajóval közösen 140 gyermeknek szerveztünk mikulás ünnepséget, ide ingyen vállalta a fellépést a Békéscsabai Jókai színház, az Eszterlánc mesezenekar és a Jamnastyx labdazsonglőrei. Erre a programra NIGHT OF HOPE jótékonysági bulit is szerveztünk a hajón, ahol a Ladánybene27 és az ország legjobb DJ-i is ingyen vállalták a fellépést. Ez volt alapítványunk történetének eddigi legnagyobb rendezvénye.

Kiket támogattatok, kiknek vittetek ajándékokat?

Tavalyi téli kampányunk keretében majdnem 600 gyermekvédelmi intézményben vagy szegény családban élő gyermeknek tudtunk karácsonyi ajándékot vinni. A SOSE alapítványtól nyert forrással kiegészítve 4.6 millió forint értékű alapélelmiszerrel, tisztító és tisztálkodó szerrel támogattunk a téli hónapokban forráshiányos intézményeket, falvakat (Edelényi Alapítványi Iskola, Bódvalenke, Péceli Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat). Ezzel életre kelt a rég tervezett CRISIS FOOD PROGRAM-unk.

Aztán rögtön, amint hátradőlhettünk volna egy kicsit, jött a hír, hogy Somogyban leégett egy gyermekotthon és az ott lakó gyerekek téli ruhái nagyrészt odavesztek... Kapásból nem is nagyon tudtuk, mit tegyünk, mert a raktárainkat előzőleg kiürítettük a karácsonyi turné keretében. Végül egy gyors, másfél napos kampányt indítottunk Facebook oldalunkon. Ennek a hozadéka egy ruhákkal dugig tömött mikrobusz lett, ami december 25-én késő este már be is gördült a somogyvári gyermekotthon udvarára.

Ezután hátradőlhettetek végre?

Igen, hát, részben, egy rövid időre. Márciusban épp pár napos pihenésre indultam haza Sopronba, amikor a híradásokban értesültem a „hóhelyzetről” - pár telefon után ismét a közösségi oldalak és a helyi média erejét használva több száz kg szendviccsel, innivalóval, takaróval, a Soproni Speciális Mentőkkel, helyi barátokkal úton voltunk Győr felé. Párhuzamosan a budapesti önkénteseink is elindultak négy jól megpakolt terepjáróval. Ők Tatabánya, Komárom környékén dolgoztak. A hó fogságában rekedt autósok közvetlen segítésén, mentésén kívül a környéken működő „szendvicsgyárakat” támogattuk alapanyagokkal, továbbá a kész szendvicseket és önkéntes hómunkásokat szállítottuk az autópálya közelébe. Láttuk, éreztük, részesei voltunk a példátlan összefogásnak.

Galéria ikon

17

Az Age of hope csapata az árvízkor
Galéria: Ha helyzet van, száz kezünk nő
Fotó: Age of Hope alapítvány

Alapítványunk alapító okiratában is szerepel, hogy katasztrófahelyzetekben segítünk, hiszen kapcsolatrendszerünknek köszönhetően igen hatékonyak és gyorsak tudunk lenni. A dunai árvízhelyzetet sem tudtuk tétlenül végignézni, több száz kg élelmiszerrel, speciális járművekkel, vízi mentőkkel, csónakokkal, aggregátorokkal, munkagépekkel követtük az árt Győrtől Szigetmonostorig. Tizenöt AGE OF HOPE-os önkéntes dolgozott ezekben a napokban. Több millió forint értékben tisztítószert, élelmiszert szállítottunk éjjel- nappal az érintett falvakba.

Említetted, hogy önkéntesek segítségével is dolgoztok. Ők honnan érkeznek, hogyan kerülnek kapcsolatba veletek, mit lehet rájuk bízni?

Nálunk a munkáját mindenki önkéntesen végzi, ők elsősorban egyetemisták, pályakezdő pedagógusok, szociális szakemberek és tapasztalt gyermekvédelmisek. Az ötven órás iskolai önkéntesség keretében sok gimnazista is jelentkezett hozzánk Budapesten és vidéken egyaránt. Ők a 2013-as téli kampányunkban tudnak segíteni, iskoláikban gyűjtést szerveznek és eljönnek velünk a nagy karácsony turnénkra is. A PHIREN AMENCA külföldi csere-önkéntes programjához csatlakozva érkezett egy francia és egy román lány is, aki egész évben velünk fog dolgozni. Később mi is küldünk külföldre a mi legjobbjainkból.

Mivel foglalkoztok az év többi részében, amikor nincs sem karácsony, sem katasztrófahelyzet?

Számos programot szervezünk egész évben. Tavasszal az Edelényi Alapítványi Iskola 10 kisdiákját cseréltük el 10 budapesti Burratino iskolába járó gyerekkel. Májusban a Péceli Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálattal közösen csodálatos gyermeknapot sikerült szerveznünk több száz gyereknek Pécelen. Ezzel egy időben a Rigó Péter által vezetett soproni csoportunk negyven gyereknek szervezett gyereknapi zsúrt a Múzeum Café támogatásával. Ide is, ahogy nyári táborainkba is, eljöttek az „Országutak Lordjai” motorosok a gyerekek nagy örömére.

Péter megszervezte, hogy húsz gyermekotthonban élő srác egész évben térítésmentesen járhasson edzésekre. Nyugat-Magyarországi bázisunk annyira megerősödött, hogy kb. havonta küldünk egy kisteherautót a tárgyi adományokért, és több boltban egész évben folyamatosan gyűjtenek.

A nyári táborainkban összesen 150 gyermek fordult meg. Ezekben szakképzett pedagógusok, szociális és gyermekvédelmi szakemberek mellett lelkes, tapasztalt önkéntesek gondoskodnak a résztvevő gyerekekről. Barátok, támogatók segítségével igyekszünk a költségeinket lefaragni, a programok a gyerekek számára ingyenesek

Szeptemberi tanszer, írószergyűjtő kampányunk keretében 200 gyereknek tudtuk eszközökkel támogatni az iskolakezdést. Emellett idén megszületett az együttműködés a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, melynek keretében első körben az Ócsai Szociális lakópark 36 családjának (folyamatosan bővül) fél évig, havi rendszerességgel tudunk tartós élelmiszert osztani. A lakókat ezen felül ruhákkal, játékokkal tudjuk támogatni.

Honnan származik a bevételetek?

Adományokból, de a pénzbeli támogatásunk nagyon rapszódikus, gondot okoz egy téli gumi megvásárlása, egy-egy szerviz költsége egyetlen értékünkre: a kisbuszunkra. Irodánk, raktáraink nincsenek, alkalmazottunk nincs. Egész évben több jótékonysági bulit (NIGTH OF HOPE) szerveztünk Soprontól Debrecenig. Az itt befolyó összegekből próbáljuk meg végezni munkánkat.

Sokszor egyedül érzem magam, olyan sok lenne a tennivaló, de ha helyzet van, barátaimnak köszönhetően, mintha száz kezem nőne egyszerre. Rengeteg terhet vesz le a vállamról Sándorfi Réka, aki elsősorban a pályázatokkal és az adminisztrációval foglalkozik. Mérhetetlen büszkeség és boldogság, amit érzek, hogy szinte nulla infrastruktúrával ilyen eredményesek tudunk lenni. Az alapítványi tevékenység mellett szabadidőnk nagy részét is együtt töltjük, például két nyári tábor között a VOLT fesztiválon „pihenjük ki” magunkat.

Idén is szerveztek a tavalyihoz hasonló téli tábort?

Idén is országos kampányt hirdettünk télen, ami december 19-ig tart. Cél ismét, hogy 600 gyermek karácsonyát tegyük kicsit gazdagabbá, szebbé. Karácsonyi turnénk december 19-21-ig tart, első utunk családok átmeneti otthonaiba vezet, innen Berettyóújfalura és Toldra megyünk, az L. Ritók Nóra által vezetett IGAZGYÖNGY Alapítvány karácsonyi ünnepségére.

Galéria ikon

17

A karácsonyi turné már idén is elindult
Galéria: Ha helyzet van, száz kezünk nő
Fotó: Age of Hope alapítvány

Az Edelény Alapítványi Iskola érintésével részt veszünk a fáji és fulókércsi általános iskola ünnepségein is. És igen, természetesen lesz tábor is, téli táborunkba idén 15 IGAZGYÖNGY-ös gyerek érkezik Budapestre.

Mire van szükségetek idén? Mit tegyen, aki támogatni szeretne titeket, pénzt küldene, önkénteskedne, vagy csak szeretne többet tudni rólatok?

Érdemes követni minket Facebookon, itt az oldalunkon, valamint a hivatalos honlapon rendszeresen hírt adunk az aktuális projektekről, programokról. Téli kampányunk keretében jelenleg főként játékok, csecsemőápolási szerek, tisztálkodó- és tisztítószerek, író- és tanszerek, tartós élelmiszerek, konyhai eszközök, édességek, gyermekruhák felajánlását várjuk, melyeket gyűjtőpontjainkon lehet leadni.

Anyagi támogatásra is szükségünk van, hiszen ebből finanszírozzuk a téli tábort, veszünk benzint a mikrobuszba, és további gyerekprogramokat szervezünk. Aki támogatni szeretne minket, számlaszámunkon teheti meg, ez többek között itt is megtalálható.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.