Meleg burgonyasaláta ropogós baconnel

Ez a saláta köretként és főfogásként is megállja a helyét: laktató, langyos, de nem akarsz majd tőle 4 órán át aludni, mint egy-egy tartalmasabb ebéd után. Filózhatnánk azon, hogy lehet-e salátának nevezni, de hívjuk inkább annak, így könnyebben lecsúszik.

Persze, komoly szakács nem használ ketchupot, mint tudjuk, de egyrészt komolyságnak nyoma sincs bennünk, másrészt pedig ehhez az ételhez illik, méghozzá az öntetébe kerül majd. A szósz nagyon egyszerű: keverj össze majonézt, ketchuppal, borssal, sóval és csípős szósszal, ha szereted. Ha meguntad így, kipróbálhatod mézes-mustáros-olívás öntettel is. 

Az önteteket sokféleképpen variálhatod.
Az önteteket sokféleképpen variálhatod.Mariha-kitchen

Hozzávalók 2 személyre

Az alaphoz

  • 4 darab burgonya
  • 4 szelet bacon
  • ízlés szerint só és bors
  • 1 csokor petrezselyem
  • 3 darab felkockázott paradicsom

Az öntethez

  • 3 evőkanál majonéz
  • 3 evőkanál ketchup
  • 1 evőkanál csípős szósz
  • ízlés szerint só és bors
Recept idők

Elkészítés:

Vágd a burgonyát kockákra, majd tedd fel főni. 2 adaghoz süss meg 4 szelet bacont egy serpenyőben, majd vágd apró kockákra. A megmaradt zsiradékban süsd meg a burgonyakockákat is. Kockázd fel a friss paradicsomot, keverd el az összevágott petrezselyemmel és a burgonyával, majd sózd és borsozd őket. A tetejére szórd a baconkockákat és egy keveset az öntetből. Langyosan a legfinomabb!

Tipp: ha a bacont 2 sütőpapír és tepsi között sütöd meg sütőben, akkor is ropogós lesz. 

 

Szeletelt baconök tesztje: csak egyre tudtuk azt mondani, hogy zsír Szeletelt baconök tesztje: csak egyre tudtuk azt mondani, hogy zsír

Legalábbis az íz szempontjából, mert amúgy több terméknél is úgy éreztük, mintha bacon helyett egy bödön zsírba harapnánk.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Vacsoratipp Valentin-napra: parmezános tészta prosciuttóval és articsókával, krémes sajtszószban

Valentin-nap idén éppen hétköznapra esik, de ha te sem mennél el mellette, és meglepnéd a szerelmed valami finomsággal, ezt a remek tésztát akár kezdőként is összedobod alig 20 perc alatt!

2022. február14., 07:32

Őszi barnarizses saláta almával és pirított dióval

Nálunk egy kis kéksajt is kerül bele, így lett tele igazán izgalmas, őszi aromákkal. Ha még tovább fokoznád az izgalmas ízeket, egy marék vörösszőlőt és néhány szelet fügét is adj hozzá.

2021. október2., 10:24

Teljes kiőrlésű pizzatészta – a kedvenced egészségesebb változatban

Pakold meg szalámival és mozzarellával, süsd a legmagasabb fokozaton maximum 10 percig, és ha elkészült, szórd meg alaposan bazsalikomlevelekkel.

2022. február18., 10:08

Te hogy készíted a palóclevest? Mi ilyenkor is bográcsban, nagymamánk receptje szerint

Ha egy jó adag magyaros fogást ennél, ez a remek leves szinte magától elkészül a bográcsban. Nem is kell mellé semmi más, csak néhány túrós palacsinta, és esetleg még egypár lekváros.

2022. február19., 12:56

Avokádós tonhalsaláta – önmagában és egy wrap belsejében is finom

Csupa egészséges kedvenc együtt: avokádó, tonhal és egy rakás zöldség. Mint ahogy bármelyik, igazán finom alapanyagokból készült ételt, ezt sem kell bonyolítanod és agyonfűszerezned, elég, ha az összes hozzávaló minőségére odafigyelsz.

2021. október1., 10:44

Gombás csirkeragu magasabb szinteken: barna sörrel és krémes szósszal

Egy adag krumplipüré tetején is remek, de tésztával, párolt rizzsel és akár egy-egy frissen pirított, fokhagymás bagettszelettel is tálalhatod.

2022. február16., 06:24

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek