Nem veszek környezetbarát cuccokat, mert drágák
Nyikorog a szomszéd fonott bevásárlókosara, amikor szombat reggel mész a piacra? A legtöbb boltban ingyen adnak nejlonszatyrot, amit aztán szemetesnek is tudok használni. Minek foglalkozzak vele akkor? A környezetbarát termékek indokolatlanul drágák. Pont. Még a zöldek sem vennének olyan energiatakarékos háztartási gépet, amely öt nullát csap le a bankszámlaegyenlegből, csak azért, mert keveset fogyaszt, és újrahasznosított műanyagból készült. Ki hiszi el, hogy pont erre van szüksége a Földnek?
A szíve mélyén senki sem bízik a hosszú távú megtérülésben. A kosár eltörik, az energiatakarékos hűtő meg úgyis bedöglik, mielőtt visszahozza az árát, megjavíttatni pedig nagyobb szenvedés, mint újat venni. A ruhákkal és a cipőkkel is így vagyok: lehet, hogy a kínai papucs talpa egy hét után leválik, de amíg tart, addig is új cuccokban feszítek.
Még agyaljak is hozzá?
Nem elég, hogy a tudatos vásárlás drága, még komoly agymunkát és logisztikát is igényel. Gondoljam végig, hogy ténylegesen mire van szükségem? A vásárlás élményét veszi el, ha közben erre a lufihámozós kérdésre keresem a választ. Ha valami tetszik, megveszem. A vágy és a kielégítése közé ékelt józan megfontolás csak frusztrációt okoz: hagyjanak engem békében kéjelegni a vásárlás gyönyörében. Ha az a gond, hogy így túl sok holmit veszek, nem kell aggódni, úgyis gyorsan kidobom azokat. Mert ahogy a dolgaim kopnak, a társadalmi megítélésem fénye is fakul. És egyébként is, beláthatatlan következményei lennének, ha mindenki megelégedne 3 pár cipővel.
Csak az a jó, ami frissen jön ki a fóliából
Bűn rondák az újrahasznosított anyagokból készült ruhák. Remélem senki sem várja el tőlem, hogy egy olyan póló gallérját hajtsam fel, ami egykor tejesdoboz volt. Az új cuccokban pont az a jó, hogy újak. Amikor megveszem, én vagyok az első, aki használja. A vásárlás aktusával simulok bele a jóléti társadalom megnyugtató bársonybölcsőjébe, ezek meg onnan akarnak kizavarni a „keveset fogyassz!” irányelvével? A történelem most is épp azt bizonyítja, hogy fejlett nyugati országokat a megveszed-eldobod-újat veszel rendszere tartja folyamatos növekedésben. Eközben mindenki örül, még az is, aki megcsinálja a cuccodat, mert van munkája olyan elmaradott helyen is, mint mondjuk Vietnam. Amit jól megfizetnek: 55 dollárral havonta.
Az újrahasznosítás hatástalan, mert kevesen csinálják
Azt mondták, az EU-ban jól működik az elektronikus hulladék újrahasznosítása. Az én egy darab kiégett TV-m viszont már nem számít, le se cipelném ingyenes hulladékudvarba, vagy gyűjtőponthoz. Az új háztartási gép vásárlása esetén a forgalmazó egyébként is köteles a régit átvenni. Onnantól az ő gondjuk. De ha fű alatt veszek valamit, akkor is a közelben van egy kiserdő, oda bármikor kiviszem a régit, és innentől megint valaki más intézheti, akinek ezzel ráadásul munkát is biztosítok.
Majd megoldják mások
A tudósok már kitalálták, hogy a fenntartható erőforrások használata hogyan élénkíti a gazdaságot, a környezetvédelem pedig hogyan fokozza a fogyasztást. Nekem nem kell mást tenni, csak követni a trendet, a végén úgyis minden magától a helyére áll. Meg egyébként is, egy ember szemete, nem számít.
Ha gáz lesz, akkor már úgysem élek
A legszebb az egészben az, hogy a beharangozott nagy katasztrófákat már úgysem érem meg. A rémmesékből általában meg nem lesz semmi: például az ózonpajzs még mindig véd bennünket. A nejlonszatyor előállítása pedig kevésbe környezetszennyező, mint az újrahasznosítotté. Egyébként az sem baj, ha tényleg felolvad a jégtakaró, hiszen a tengerpart csak harminc év múlva kerül víz alá. Különben sincsenek nálunk gleccserek, amelyek kiönthetnék a Balatont. A lényeg az, hogy amire az őserdők és tengeri planktonok kiírtása miatt elfogy a belélegezhető levegő, az éhínségtől menekülő tömegek elárasztják a vidéket, és az utolsó kibányászható grammnyi nyersanyagból is okostelefont csináltunk, én már nem leszek sehol. Ami ez után történik, na az már nem az én problémám.
