Nagyon unjunk már a zöldek véget nem érő károgását a Föld elpusztításáról, és a mindennapi jó tanácsaikat arról, hogy hogyan éljünk, mit együnk, miből ne, és miből egyáltalán ne fogyasszunk. Még arról is pampognak, mit csináljunk a szemetünkkel: mosogassuk, válogassuk és cipeljük el újrahasznosítani. Muhahaha. Betelt a pohár, most megmondjuk, miért érdemes rendszeresen adakozni a hulladékgyűjtő szigeteknek.

Fotó: Bright Tal
Fotó: Bright Tal

Nem veszek környezetbarát cuccokat, mert drágák

Nyikorog a szomszéd fonott bevásárlókosara, amikor szombat reggel mész a piacra? A legtöbb boltban ingyen adnak nejlonszatyrot, amit aztán szemetesnek is tudok használni. Minek foglalkozzak vele akkor? A környezetbarát termékek indokolatlanul drágák. Pont. Még a zöldek sem vennének olyan energiatakarékos háztartási gépet, amely öt nullát csap le a bankszámlaegyenlegből, csak azért, mert keveset fogyaszt, és újrahasznosított műanyagból készült. Ki hiszi el, hogy pont erre van szüksége a Földnek?

A szíve mélyén senki sem bízik a hosszú távú megtérülésben. A kosár eltörik, az energiatakarékos hűtő meg úgyis bedöglik, mielőtt visszahozza az árát, megjavíttatni pedig nagyobb szenvedés, mint újat venni. A ruhákkal és a cipőkkel is így vagyok: lehet, hogy a kínai papucs talpa egy hét után leválik, de amíg tart, addig is új cuccokban feszítek.

Még agyaljak is hozzá?

Nem elég, hogy a tudatos vásárlás drága, még komoly agymunkát és logisztikát is igényel. Gondoljam végig, hogy ténylegesen mire van szükségem? A vásárlás élményét veszi el, ha közben erre a lufihámozós kérdésre keresem a választ. Ha valami tetszik, megveszem. A vágy és a kielégítése közé ékelt józan megfontolás csak frusztrációt okoz: hagyjanak engem békében kéjelegni a vásárlás gyönyörében. Ha az a gond, hogy így túl sok holmit veszek, nem kell aggódni, úgyis gyorsan kidobom azokat. Mert ahogy a dolgaim kopnak, a társadalmi megítélésem fénye is fakul. És egyébként is, beláthatatlan következményei lennének, ha mindenki megelégedne 3 pár cipővel.

Csak az a jó, ami frissen jön ki a fóliából

Bűn rondák az újrahasznosított anyagokból készült ruhák. Remélem senki sem várja el tőlem, hogy egy olyan póló gallérját hajtsam fel, ami egykor tejesdoboz volt. Az új cuccokban pont az a jó, hogy újak. Amikor megveszem, én vagyok az első, aki használja. A vásárlás aktusával simulok bele a jóléti társadalom megnyugtató bársonybölcsőjébe, ezek meg onnan akarnak kizavarni a „keveset fogyassz!” irányelvével? A történelem most is épp azt bizonyítja, hogy fejlett nyugati országokat a megveszed-eldobod-újat veszel rendszere tartja folyamatos növekedésben. Eközben mindenki örül, még az is, aki megcsinálja a cuccodat, mert van munkája olyan elmaradott helyen is, mint mondjuk Vietnam. Amit jól megfizetnek: 55 dollárral havonta.

Az újrahasznosítás hatástalan, mert kevesen csinálják

Azt mondták, az EU-ban jól működik az elektronikus hulladék újrahasznosítása. Az én egy darab kiégett TV-m viszont már nem számít, le se cipelném ingyenes hulladékudvarba, vagy gyűjtőponthoz. Az új háztartási gép vásárlása esetén a forgalmazó egyébként is köteles a régit átvenni. Onnantól az ő gondjuk. De ha fű alatt veszek valamit, akkor is a közelben van egy   kiserdő, oda bármikor kiviszem a régit, és innentől megint valaki más intézheti, akinek ezzel ráadásul munkát is biztosítok.

Majd megoldják mások

A tudósok már kitalálták, hogy a fenntartható erőforrások használata hogyan élénkíti a gazdaságot, a környezetvédelem pedig hogyan fokozza a fogyasztást. Nekem nem kell mást tenni, csak követni a trendet, a végén úgyis minden magától a helyére áll. Meg egyébként is, egy ember szemete, nem számít.

Ha gáz lesz, akkor már úgysem élek

A legszebb az egészben az, hogy a beharangozott nagy katasztrófákat már úgysem érem meg. A rémmesékből általában meg nem lesz semmi: például az ózonpajzs még mindig véd bennünket. A nejlonszatyor előállítása pedig kevésbe környezetszennyező, mint az újrahasznosítotté. Egyébként az sem baj, ha tényleg felolvad a jégtakaró, hiszen a tengerpart csak harminc év múlva kerül víz alá. Különben sincsenek nálunk gleccserek, amelyek kiönthetnék a Balatont. A lényeg az, hogy amire az őserdők és tengeri planktonok kiírtása miatt elfogy a belélegezhető levegő, az éhínségtől menekülő tömegek elárasztják a vidéket, és az utolsó kibányászható grammnyi nyersanyagból is okostelefont csináltunk, én már nem leszek sehol. Ami ez után történik, na az már nem az én problémám.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.