Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miként szükséges a sok mell és fenék látványa a környezettudatosság felébresztéséhez? Ja, úgy, hogy a tervezők derék magyar tehetségek, és vásároljunk magyar terméket. A Design Passage rendezvényen jártunk, ahol az alul öltözött modelleken kívül lélegző tapéta és bölcs füvesasszony is volt.
A hányatott sorsú, és rossz állagú Central Passage (Király u. 8-10) ad otthont annak az egy hónapos rendezvénysorozatnak, ami önnön definíciója szerint, a környezettudatos életmódot hivatott népszerűsíteni. Ha valaki már megnézte e szóban forgó épület-együttest, akkor csak sok jószerencsét kívánhat a szervezőknek, ha az „élhetőbb városért” kampányolnak az elhagyatott, (idézek) „falanszter és aluljáró-szerű” helyen. Persze ennél nemesebb az erőfeszítés, és végül is az újrahasznosítás elve is tükröződik: egyfelől, ha már ott van, használjuk, illetve használjuk amíg még áll.
Hangos brit csapattal
A megnyitó estéjén biztató jelnek veszem a kapuról aláhulló pep-palack-füzért, még nem sejtem, hogy itt kb. meg is áll a zöld motívum. Az eldobható műanyagpoharakkal felszerelt „ÖkoBár” mellett vigadó őszülő, pocakos, és természetesen hangos brit csapat is mosolyra fakaszt, valószínűleg a szervezők kérték fel őket, hogy életet leheljenek az esti programba. Ennek ők eleget is tesznek, bár néha túl ügybuzgóan.
A megnyitón elhangzó beszédekben puffognak a közhelyek (a brit kórus kontráz) az unokákról, meg, hogy milyen fontos is ez az egész környezettudatos életforma. Körülnézek, de nem látok egyet se.
Kelletlen modellek, kevés ruha
Viszont máris kezdődik a divatbemutató, s míg a tovavonuló modell feneke után lengedező cérnaszálat nézem, elmerengek a kérdésen, hogy miként szükséges a sok mell és fenék látványa a környezettudatosság felébresztéséhez? Ja igen, hogy a tervezők derék magyar tehetségek, és vásároljunk magyar terméket. De mindenképpen vásároljunk.
Bevallom, nem vagyok otthonos ebben a műfajban, fennakadok a modellek kelletlen arckifejezésén, persze nehéz lehet annyi smink alatt, magassarkúban mászkálni a kifutón, de nekik legalább nem kell a műfűre fektetett újrahasznosított műanyagból készült (ez persze tök jó) járólapokon botladozniuk.
Az évtized divatja
Az év elején Bahar Shahpar divattervező megfogalmazta az évtized divatirányzatát: eszerint a fenntarthatóság jegyében az eddigieknél ritkábban váltakoznak majd a trendek. Újabban pedig vásárolni sem divat. Vivienne Westwood legalábbis arra szólította fel a London Fashion Week nézőit, hogy ne vegyenek több ruhát.
Az egyik kollekció az „öntudatos nő”-t tárja elénk, nos, nem tudom, de legalább a tudatosság szó elhangzik. Az összekötő szövegek próbálják a zöld témát lebegtetni, a férfi kollekció például, mint megtudjuk, tartós anyagból készült.
Nem hiszem, hogy aki megveszi a túlméretezett zubbonyra emlékeztető kabátokat, 60 éves koráig ezt fogja hordani, bármilyen jól bírja a 2011-es tavaszi-nyári kollekció akármelyik darabja.
Lélegző, zöld tapéta
Mikor ez megvolt, bekukkantunk a kiállítótermekbe, s a néhány karton bútoron kívül a lélegző tapéta tűnik a legzöldebb terméknek, no de eddigre kissé már elfárasztanak a fejemben burjánzó kérdőjelek, s inkább adnék a helynek egy új esélyt másnap.
Szombaton, a szikrázó tavaszi napsütésben visszatérek, s az itt fogadó biopiacocska már valóban jobban fekszik, bármennyire is nyomasztó a helyszín (a Passage ablakááábaa soha nem süüüt be a naaap). A jógaórát lecsúsztam, bár nagyon érdekelt volna, hogyan és hol tartják. Nézzük a standokat.
A szenvedély nem kell, hogy káros legyen
Itt van például Pálinkás Julianna füvesasszony, rögtön szimpatikus jelenség, én amúgy is hiszek a gyógyteákban. A hölgy kezembe nyom egy 25-kérdéses ívet, amivel a kezelést kezdeni szokta, s elmondja, hogy ki is postázza fűkeverékeit. Ez valóban profizmusra vall, bár engem nem kell különösebben győzködni. Majd megkér, dugjam ki a nyelvem, minek vonakodva teszek eleget a péntek esti cigik után, s ebből rögtön erős érzelmi blokkokra következtet. Empátiából ötös, szerintem ez lehet minden javasasszony támasza, és búcsúzóul mond egy szép gondolatot a szenvedélyről, ami nem kell, hogy káros is legyen.
A Gódor biokertészet is képviselteti magát gyönyörű zöldségeikkel és gyümölcseikkel, nekik is csak drukkolni tudok, beruházok egy salátára és egy póréhagymára, és sok vevőt kívánok nekik, mint mindenki másnak itt. Kifelé menet újra látom a briteket, akik valószínűleg nem a gránátalma létől, de még mindig vidámak, s megtekintem az elektromosan meghajtott motort, kocsit, és motoroshajót. Ez utóbbi, ugye, magyar termék, kézi gyártás, szépecske is, elképzelem magam benne a siófoki beachen, de hát micsoda pazarlás, ja, elektromos motorja van, akkor mégis megvehetem.
Az a nyilvános jógaóra azért izgatja a fantáziámat, lehet, hogy még visszatérek, de összességében a szervezők helyett is azon a dilemmán gondolkodom, hogy örülni kell-e mindennek, ami valahogyan, akármennyire érintőlegesen is, de “zöld”, vagy inkább rosszat tesz, ha az „öko” egy tartalmatlan előtaggá silányul. Nos, ezt mindenki eldöntheti, s lesz is ideje rá, hiszen a Design Passage egészen november 30-ig eltart, jógástul, divatbemutatóstul, biopiacostul.
Szerző: Szabadkai Vera
