Fotópályázat a környezetvédelemért

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mutasd meg a természet arcait!  Ezzel a felhívással indul hetedik alkalommal a Bayer és az UNEP Klímavédelmi Fotópályázata.

A célja felhívni az emberek figyelmét a biodiverzitás fontosságára, hogy megőrizhessük Földünk biológiai sokszínűségét, szimbiózisban éljünk a minket körülvevő élővilággal.

A fotópályázat elnökéhez, Dr. Juhász Árpádhoz idén újabb személyiségek csatlakoznak, Peller Mariann és Kucsera Gábor.

„Hét évtizede járom az erdőket, réteket: s ezalatt virágok, fák, rovarok, madarak tucatjaival kötöttem barátságot. Minden ősszel meghallgatom a szarvasbikák bőgését és várom tavasszal a kakukkok hangját, utóbbiakét sajnos egyre ritkábban. És a virágok közt sem találok jó néhányat mostanában, olyan helyeken, ahol korábban mindig bőségesen nyíltak. Közülük néhányat már csak védett, titkos lelőhelyeken lehet megtalálni. Pedig unokáimnak is szeretném még megmutatni kedvenc fáimat, cserjéimet, virágaimat. Ezért is fontos nekem az élővilág sokféleségének megőrzése" - nyilatkozott romantikusan Juhász Árpád.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="385" width="480"><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/4ha1U5IbBlc&hl=hu_HU&fs=1&"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="385" src="http://www.youtube.com/v/4ha1U5IbBlc&hl=hu_HU&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" width="480"/></object>

A pályázatokat a www.termeszetarcai.com weboldalon lehet feltölteni 2010. április 8. és május 31. között. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes fotók készítőit professzionális kategóriákban pénzjutalommal, amatőr és junior (12-18 év közötti) kategóriákban a fotózáshoz kapcsolódó értékes tárgyi nyereményekkel díjazzák.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk