Wow, a mindenit!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A természetfotó kiállításon egyetlen kép mellett sem lehet közömbösen elmenni. Modellt álló, amúgy ijedős gőte,  egymással brutálisan összecsapó sasok, makróképek a világ szabad szemmel észre sem vehető szépségeiről, égbolton táncoló fényjelenség, dinó alakú baktérium, mormoták játékos összecsapása…

Az Év Természetfotója: Etetés - Haarberg Orsolya / Wild Wonders of Europe

Az idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg hazánk, s egyben a régió legjelentősebb természetfotós pályázatát. A legjobbnak ítélt 115 képet a Természettudományi Múzeumban láthatod. 

A fotó rádöbbent

Napjainkban aranykorát éli a természetfotózás, mondhatni mozgalommá növekedett - hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján Eifert János fotóművész, a zsűri elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a veszélyeztetett természeti értékek (legyen az például táj, állat- vagy növényfaj) megörökítése nagyban hozzájárul azok fennmaradásához, védelméhez. Egy-egy jó fénykép számos esetben bírta rá például a törvényalkotókat, hogy védetté nyilvánítsanak növény- vagy állatfajokat, tájakat, természeti és kulturális értékeket. 

Sas-harc - Lóki Csaba

Radisics Milán, a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke hozzátette: a fotósok általában a természet szép, esztétikus, művészi oldalát mutatják be, és ez a látvány (a fotó) ébreszti fel az emberekben a tudatot, hogy milyen gyönyörű környezettel vagyunk körbevéve - amellyel igenis foglalkoznunk kell!

Modell - Darázs Zsolt

A világ élvonalában

- A naturArt – Az Év Természetfotósa pályázat méltán vívta ki nemcsak a magyarországi, de a nemzetközi fotós világ elismerését - monta Radisics Milán, hozzátéve: a magyar természetfotósok sorra hozzák haza a legrangosabb külföldi elismeréseket. - A nemzetközi szakmai találkozókon egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: mi a titka a magyar természetfotósok sikerének?

Levél a víz alatt - Daróczi Csaba

Az egyik titok alighanem az, hogy vagyunk, hogy létezik a magyarországi természetfotósoknak olyan fóruma, amelyen kicserélhetik a tapasztalataikat, összemérhetik tudásukat és képességeiket. A másik titok pedig, hogy a pályázaton egyre többen vesznek részt, évről évre egyre többen mennek a természetbe, hogy megörökítsék a csodáit. A szövetség húsz éves múltja, az utánpótlás nevelés (fotós iskolák) is sokat hozzátett a sikerhez.

Északi fény a nyírerdő felett - Haarberg Orsolya

November végéig

Mitől jó egy fotó? Kérdésünkre Radisics Milán válaszolt: 

- A technikai rész - élesség, jó kompozíció, megfelelő fényviszonyok - elengedhetetlen egy jó fotóhoz, de legalább ilyen fontos a mondanivaló, az üzenet és persze az emocionális hatás is. Egyszerűen fogalmazva, jó kép az, amely láttán felkiáltok: Wow, a mindenit! Ha mindezek mellett a fotó megismételhetetlen pillanatot örökít meg, nagy esélye van a sikerre egy ilyen pályázaton. Egyébként a fényképezés egy része tanulható, de a gép mögé kell egy kíváncsi, kreatív személy és elszántság, hiszen egyes felvételekért akár napokat vagy heteket kell „egy helyben ülni”.

Muréna - Tökölyi Csaba

Ha már a jó fotónál és fotósnál tartunk: az Év Természetfotója Haarberg Orsolya Etetés című képe lett (Orsolya kapta az Év természetfotósa díjat is), az Év Ifjú Természetfotósa pedig Rakó Alex, aki Tömegverebedés című képével az Ifjúság kategóriában is győzött. 

Verekedő mormoták - Kurucz Ádám

Idén 200 pályázó mérte össze technikai tudását, kreativitását, s a zsűrinek összesen mintegy 4000 kép közül kellett kiválasztania a legjobbakat – ez 115 kép november végéig látható a Természettudományi Múzeumban.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.