Bevásárlás gyerekkel: túrából tortúra

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hacsak a szülő be nem vállalja az áruházi nagyjelenetet. Vagy be nem dob ő is egy-két ellentrükköt – ezekről lesz szó.

Szülőként szeretnénk, ha gyermekünkből boldog, egészséges, a környezetét óvó felnőtt válna. Ahhoz, hogy ez az óhaj ne csak ábránd legyen, tennünk is kell, legfőképpen úgy, hogy jó példát mutatva éljük az életünket. Kezdhetjük ezt azzal, hogy a társadalom által felkínált dolgok közül nem engedünk magunkhoz, magunkba mindenféle szemetet – vagyis tudatosan vásárolunk, s a gyerek felé ezt kommunikáljuk is.

Tudatos fogyasztóként csak olyasmit vásárolunk meg, ami feltétlenül szükséges, az áruk kiválasztásánál számos egészség- és környezetvédelmi szempontot figyelembe veszünk. Mindezt sok esetben addig tudjuk kivitelezni, amíg egyszer magunkkal nem visszük kicsiny gyermekünket egy bevásárlótúrára, amelyből aztán nagy eséllyel lesz tortúra.

A boltok és a gyártók trükkjei

A kicsi ugyanis könnyen áldozatául eshet a kereskedelem vevőcsalogató módszereinek.
A gyermekeknek tetsző termékek általában az alsó, általuk is elérhető polcokon várakoznak hívogatóan, így aztán, ha nem figyelünk oda, csemeténk szemvillanásnyi idő alatt telepakolja velük a kosarat. Ha elkezdjük visszarakosgatni a „nélkülözhetetlen” kacsás sampont és társait, akkor aztán jön a hiszti, amivel a gyerek – ha elég kitartó – el is éri, hogy legalább egy „kincset” hazavihessen.

Ha a pénztárig nem rendez nagyjelenetet, akkor már csak az utolsó megpróbáltatáson, a kasszazónán kell túl lenni, ahol színes cukorkák, csokoládé és nyalóka várja a kis emberpalántát.

Sok helyütt vannak kicsi, gyerekméretű bevásárlókosarak, amelyeket, míg a felnőttek vásárolnak, a kicsik teleraknak mindenféle kacattal. A gyermekek vásárlási kedvének felkeltését célozzák a különféle gyűjtőakciók is, amelyeket ráadásul általában egészségtelen élelmiszerek esetében vetnek be a gyártók.

A mi ellentrükkjeink

Mit tegyünk gyermekünk védelmében és a tudatos felnőtté való nevelése érdekében? Elsőként azt, hogy amíg kicsi, egyáltalán ne vigyük magunkkal vásárolni. Mindig úgy időzítsük a vásárlást, hogy a párunk vagy a nagyszülők, esetleg bébiszitter vigyázzon a kicsire, míg mi megvesszük a bevásárlólistán szereplő dolgokat.

Később, ha már elég nagy ahhoz, hogy megértse, nem emelhet le bármit a polcról, magunkkal vihetjük. Mielőtt elindulunk, mondjuk el neki, hogy mi fog történni: bemegyünk az üzletbe, és csak azokat a dolgokat tesszük a kosárba, amelyek a listánkon szerepelnek.

Érdemes játékos megoldást alkalmazni, például a szokásos élelmiszerekről jó előre rajzokat készíteni és megmutatni, hogy a mai lista ezekből és ezekből áll. Esetleg mesét is kitalálhatunk hozzá, például egy kisegérről, aki ezt vagy azt az ételt megy megvenni a kicsinyeinek, akik már nagyon várják haza, mert éhesek, és korog a gyomruk. Ha a gyereket ily módon lefoglaljuk, elterelvén a figyelmét a többi, megvásárlásra váró, érdekes dologról, nagy eséllyel zökkenőmentesen vészeljük át a vásárlást.

Fontos, hogy legyünk mindig következetesek, és mi magunk is mutassunk jó példát, vagyis mi se csábuljunk el a kassza előtt lévő csokik láttán. Ha a gyerek meg akar vásárolni valamit, ami felesleges, akkor határozottan, de kedvesen mondjunk nemet.

Azt is elmagyarázhatjuk neki, hogy adott terméket miért veszünk meg, illetve mit miért nem rakunk a kosarunkba. Elmondhatjuk, hogy bizonyos élelmiszerek egészségesek, ha megesszük őket, erősek leszünk tőlük, és a doktor bácsi messze elkerül bennünket. Ha azonban másfélét veszünk – például olyanokat, amelyek tele vannak mindenféle élelmiszer-ipari adalékanyagokkal –, akkor nem teszünk magunkkal jót. Olyan ez, mint amikor a papa jóféle benzint tankol az autóba, mert tudja, hogy azzal jól megy a járgány.

A „biogyerek” és a hamburger

Azok a gyerekek, akik egészséges élelmiszereket kapnak otthon, nagy csábításnak vannak kitéve, amikor más felnőttekkel, esetleg kis barátjukkal betérnek egy üzletbe vagy egy gyorsétterembe. Ilyen esetben érdemes felvilágosítanunk csemeténket, hogy nem minden gyerek eszik karobos csokit és teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyeret, s ha olyan helyzetbe kerül, kóstolja meg nyugodtan a „hagyományos”, illetve a gyorséttermek által kínált ételeket.

Ne tiltsuk el semmitől, mert a tiltott gyümölcs mindig édesebb, ezért előbb-utóbb leszakítják a fáról. Legfeljebb – ha a gyerek szervezete érzékeny – lesz egy kis gyomorrontása. És legközelebb majd köszöni, de nem kér az efféle ételekből.

És még egy nagyon fontos dolog: biztosítsunk gyermekünk számára érzelmekben és élményekben dús életet. Mert ha egy gyerek szeretethiányban szenved, és ingerszegény környezetben nő fel, nagyobb esély van arra, hogy vágyait egyéb módokon, például felesleges dolgok és főként egészségtelen édességek megvásároltatásával kompenzálja.

Ehet-e a gyerek egészségesen a mekiben?

A nagy McDonald’s-teszt körülményei. | A makró, a mainstream és a falánk

Mit tartalmaznak a szendvicsek, saláták, lehet-e egészségesen enni gyorsétteremben? | Gyerek a mekiben – TESZT

A kísérlet eredményeit egy újabb írában foglaltuk össze, amelyet itt olvashatsz: Sóban, zsírban nagy – mekiteszteredmények

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.