Klíma 2. – Zöldet a tetőre!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Klímás sorozatunk előző részében körüljártuk a légkondik egészségügyi, környezeti (és nem utolsósorban pénztárcánkat is érintő) hátrányait. Bemutattunk néhány egyszerűbb, gyorsan és viszonylag olcsón bevethető eszközt a lakás hűsen tartására. Most olyan szempontok következnek, amelyekre elsősorban lakásvásárláskor és házépítéskor érdemes figyelni.

Adjunk a falvastagságra!

A nyári hőség kivédésére nem árt már a lakásvásárlás, illetve a házépítés során gondolni. A régi téglaépületek előnye, hogy vastag falaik nagyon jól hőszigetelnek a meleg hónapokban. Jómagam is laktam ilyen épületben, amikor kiléptem az utcára, szinte megcsapott a forró levegő. Az persze más kérdés, hogy a nagy belmagasság miatt a fűtési költség magasabb. Azonban ezen is lehet segíteni –  például álmennyezettel.

Az építkezők számára se legyen közömbös a falvastagság és a hőszigetelés. Az alternatív megoldások kedvelőinek pedig ott van a vályog mint építőanyag, a hőszivattyús fűtés-hűtés és a ma még nagyon költséges passzívház-technológia (ezekről cikkünk következő részében bővebben szólunk).

Tájolás és szigetelés

Nem mindegy, milyen tájolású az épület. Az északi, a keleti, az északkeleti oldal nyáron mindig hűvösebb, viszont általában kevésbé napos és világos.

Utólagos hőszigeteléssel is csökkenthetjük a forróságot a lakásban. A korszerűsítésnek ez a módja szerkezeti változtatás nélkül történik, oly módon, hogy a külső falra hőszigetelő anyagot erősítenek.
A külső hőszigetelés dupla haszon: nyáron a meleg, télen a hideg ellen véd. A födémre szintén kerülhet utólagos hőszigetelés. Ez, többek között, azért fontos, mert megfelelő szigetelés híján a padlástérben, illetve a legfelső emeleten lakók számára elviselhetetlen lehet a forróság nyáron.

Zöldet a tetőre…

A tetőre természetes hőszigetelő, azaz növényzet is kerülhet. Kétféle megoldással élhetünk: intenzív zöldtetővel, amelynél a növényzetet rendszeresen locsolni kell, illetve extenzívvel, ahol a tető a csapadékot tárolni tudja, tehát locsolásra nincsen szükség.

A tetők zöldítésének az esztétikai élményen túl sok előnye van. A növényzet árnyékol és párologtat, hatására nyáron alacsonyabb lesz a belső hőmérséklet. Továbbá szűrőként is működik: megtisztítja a levegőt a portól, a kosztól. A nagy esőzések alkalmával megtartja a vizet, kímélve ezzel a csatornákat. Az üvegházhatást is csökkenti azáltal, hogy a napfény hatására szén-dioxidból oxigént állít elő. Nem mellékesen pedig: léte növeli a födém élettartamát.

A zöldtetők külföldön már elterjedtek, jó volna, ha mi is élnénk e környezetet is kímélő lehetőséggel.

…és a homlokzatra!

A falakat is befuttathatjuk zöld növényekkel. A lombozat levegőminőség-javító, zajfelvevő és -visszaverő hatású. Az épületek energiaigényét csökkenti azáltal, hogy télen nem engedi úgy lehűlni a falakat, nyáron viszont 3–7 fokkal alacsonyabb belső hőmérsékletet biztosít. A homlokzatok zöldítésével csökkenthetjük a felújítási költségeket: a növények védik a falat az esőtől, a fagytól és a napsugárzástól, ezért ezeket a falfelületeket 50–60 évig nem szükséges tatarozni. A növények látványa – különösen a vadszőlőé ősszel – nemcsak esztétikai élmény, nyugtató hatást is gyakorol a stresszel terhes városi emberre.

A zöldhomlokzat nem jelent veszélyt az épületre. Hátrányai csupán a növényzet gondozásának hiányából adódhatnak – metszés híján a növény eléri a tetőt, eltömődhet a lefolyó, a fal ennek következtében átnedvesedhet, gombásodhat, mállhat. A falakat megfelelő ápolás, metszés mellett csak rossz állapotú vakolat esetén rongálja.

Érdemes kipróbálni, romantikus lelkületű, „zöld módon” gondolkodóknak különösen ajánlott!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.