Palya Bea életében most egyszerre van jelen az otthon intimitása, a nagy nyári koncert izgalma és a nemzetközi szakmai elismerés. A budai hegyek ölelésében, dúslombú, árnyas kertjében beszélgettünk vele alkotásról, a női energiákról, a népzene megtartó erejéről és arról, milyen érzés Oxfordban, világhírű szakemberek mellett tanítani saját énekes módszerét, amely a hangadás szabadságáról szól.
A mindig csillogó szemű, aranytorkú Palya Bea énekesnő-dalszerző otthonában vendégeskedtünk, ahol minden apró részlet inspirációt áraszt, elsimítja a mindennapok zaját.
Az otthonod az alkotótered, itthon alkotsz?
Igen, én remote-ban dolgozom, és a legtöbb alkotói magvetés itt történik. Azért mondom, hogy magvetés, mert itt az egyéni részét végzem el a munkának általában. A dalszerzés során egyedül ücsörgök a zongoránál, vagy a szobámban dudorászok, szövegeket írok. Aztán jön a következő fázis, amikor beviszem a próbaterembe, vagy egyik kollégának odasutyorgom a fülébe, és akkor a sok leírt, kipróbált ötlet összeáll. De az alkotói munkának a nagyon nagy része itt zajlik. A tanítás is – ugye az ÉSZA program, az Énekeld magad szabaddá – és a dalszerzői munka is.
Augusztus 27-én az óbudai Kobuciban egy tabu-döntögető, a nő ezer arcát bemutató koncerttel zárod a nyarat. Mire számíthat a közönség?
Vannak, akik azt mondják, hogy a flört a nők alapállapota. És ez nem azt jelenti, hogy mindenképp akcióig kell elmenni – sokkal inkább arról szól, hogy jól érzem magam egy másik ember társaságában, és közben használom azt a természetes erotikus energiát, ami bennem van. Ez lehet női, férfi, vagy bármilyen identitású energia – a lényeg, hogy élő, áradó. Ahogy most is beszélek róla, érzem, hogy más lesz a testtartásom, kihúzom magam, csillog a szemem, és látom, hogy te is reagálsz rá. Ez mutatja meg, hogy nemcsak a daloknak, hanem magának a gondolatnak is van ereje.
Ez a koncert emiatt nagyon izgalmas lesz – számunkra is hoz újdonságot. Egy régi-új setlist áll össze, amely csak azon az estén nyer igazán értelmet: előveszünk dalokat, amiket már nagyon rég játszottunk, vagy talán még soha.
Hogyan kapcsolódnak ehhez a vendégeid?
Egy brutál jó nő és egy brutál jó férfi lesz a vendégem. A „brutál jó” alatt azt értem, hogy áradó, gyönyörű emberek, akik mellé még hihetetlenül jól énekelnek, slammelnek és rappelnek is.
Az egyikük Básits Branka, a nálam fiatalabb szerb–magyar énekesnő. Amikor először hallottam őt, csak annyit tudtam mondani: „Úristen, ki ez az ember? Gyönyörű hangja van.” Sokszor volt vendég nálam a Palya udvarban, most is rögtön rá gondoltam. A dalaimat fogja új szólamokkal, balkáni ízekkel gazdagítani, amelyekben eleve ott bujkál ez a világ.
A másik vendégem Horváth Kristóf „Színész Bob”, cigány–magyar slammer és színész. Kristóf régen a Bárka Színházban volt a tanítványom, ahol kreatív zenei gyakorlatokat tartottunk. Már akkor elképesztően tudott rappelni: ismeri a nyelv ritmusát, a szótagszámokat, és hihetetlen mennyiségű verset tud fejből. A roma közösségekben hatalmas hatással van a fiatalokra, ezért őt kicsit misszionáriusnak is tartom. Most a Beszív-kifúj című dalhoz írt egy ellenszólam-slamet, amit közösen fogunk előadni.
És hát az egész közönség is kapcsolódik majd, mert ez nem csak egy előadás, hanem egy együttlét, közös énekléssel és játékkal.
Jövőre ünneplem az 50. születésnapomat. Ajj, erről lehet, hogy még nem akartam beszélni...
– neveti el magát.
A dalaidban és a koncertjeiden sokszor beszélsz arról, hogy a népzene az egyik „gyökered”, amelyből merítesz, és amit újraértelmezel, miközben más zenei hatásokat is beemelsz. Miért tartod fontosnak, hogy a népszokásokat és hagyományokat a mai modern ember is megismerje, átélje, sőt akár gyakorolja is? Mit adhat ez nekünk a mindennapokban?
Minden rítusnak van valamilyen ereje, ami a modern ember kérdéseire is érvényes. Gondolj csak egy egyszerű szokásra, mint a májusfa-állítás – nálunk is áll egy a kertben, a lányokkal csináltuk – vagy a kiszebáb-égetés. Ezeknek mindenki érzi az erejét. Ahogy most beszélek róla, bennem is erős testi érzések ébrednek, mert ez tesztelt bölcsesség.
A régiek pontosan tudták, melyik évszakban milyen energiák vannak. Ma sokszor elveszítjük ezt a kapcsolatot. Pedig a természettel való közelség, a föld termékenységi ciklusai mind hozzánk kapcsolódnak. Régen azt ették, ami éppen termett: télen húst, mert az elállt, nyáron gyümölcsöt, diót, szőlőt. Teljesen másképp ettek, másképp lélegeztek együtt a földdel.
A dalokban is ott van mindez: hogy az adott évszaknak milyen energiája, színe, íze, illata van. És azt látom, hogy egyre többen vágynak vissza ehhez a közösséghez, ehhez a tudáshoz.
Ha jól tudom, hamarosan Oxfordban is tanítani fogsz.
Igen, most már másodszor ért az a megtiszteltetés, hogy olyan nevek mellett, mint Esther Perel vagy Richard Schwartz – vagy tavaly Máté Gábor barátom – én is a konferencia tanára lehetek. Tavaly workshopot tartottam, idén már kerekasztal-beszélgetésre is hívtak, ahol a módszeremről, az ÉSZA-módszerről mesélek. Angolul eddig más néven futott, de valószínűleg a tükörfordítás lesz a befutó: The Sing Yourself to Freedom (SYF) Method.
Már tíz éve tanítom, 2018–19 óta pedig teljesen erre fókuszálok. Mostanra rengeteg tapasztalat gyűlt össze arról, mit ad ez az embereknek. Az fontos, hogy a módszert az emberek odaadó visszajelzései alapján csiszoltam, lépésről lépésről, iterálva, ahogy az informatika és a start-up nyelve fogalmaz.
Hiába találok ki valamit, ha nem működik másoknak, de az ÉSZA szorosan velük együttműködve született, és így együtt lélegzik velük.
És ami hatalmas megtiszteltetés: tegnap írtak Oxfordból, felkértek, hogy idén én nyissam meg a konferenciát énekkel. Oxfordban énekelni traumainformált közönségnek felemelő, mert nagyon befogadóak. Tavaly például egy szír nő, dr. Rola Hallam – aki Obama mellett is szerepelt, és a szír nők felemelése a missziója – odajött hozzám. Ott volt a workshopomon, és utána együttműködést kért.
Félve, de büszkén mondom: jó érzés, hogy amit tudok a hang szabadságáról, annak gyógyító hatásáról, az mindenhol működik, és kimondottan autentikussá teszi a tanításomat az, hogy magyar ízeket, népdal-fordításokat, saját dalokat használok, sokszor két nyelven.
Kíváncsiskodhatok? Mit fogsz énekelni az oxfordi megnyitón?
A Suttognak a vének biztos benne lesz. Lehet, hogy egy kérdés-felelet jellegű „call and response”-t is csinálok a közönséggel, a hangban lévő szexualitással játszva: hogy egy hajlásban egyszerre jelenjen meg lágyság és erő.
Még egy kicsit előttem is titok – mosolyogja el magát.
Ha szívesen olvasnál még egy beszélgetést, ajánljuk figyelmedbe a Lackfi Jánossal készült interjúnkat is.
