Tizenéves lány ejtette rabul az 53 éves Charlie Chaplin szívét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy igazán különös egyezségre alapozta házasságát az 53 éves Charlie Chaplin és a 18 éves Ooana O'Neil. Amikor a férfi megkérte szerelme kezét, a művész azt mondta: „Gyere hozzám, hogy megtanítsalak élni, és te megtaníts engem meghalni.” A nő erre azt válaszolta: „Nem, Charlie, hozzád megyek, hogy megtaníts felnőni, és én megtanítsalak, hogyan maradj fiatal.” Kapcsolatuk 34 évig tartott, 8 gyermekük született.

A némafilmek ikonikus „kis csavargójaként” ismert Charlie Chaplin hollywoodi színészként, rendezőként és producerként nemzetközi hírnévre és megbecsülésre tett szerzett, ám a magánélete többnyire botrányos volt. Mindez addig tartott, amíg megismerte a gyönyörű Oona O'Neill-t, Eugene O'Neill lányát. A nővel való találkozásról Chaplin úgy vallott, az volt élete legboldogabb eseménye.

Idézőjel ikon

„Az elmúlt húsz évben tudtam meg, mit jelent a boldogság”

– írta a hetvenes éveiben járó Chaplin, majd így folytatta: „Van szerencsém egy csodálatos feleséggel együtt élni. Bárcsak írhatnék erről többet, de szerelemről van szó, és a tökéletes szerelem a legszebb az összes frusztráció közül, mert több annál, mint amit ki lehet fejezni.” Miért érdekes ez az önvallomás? Azért, mert sokáig valószínűtlennek tűnt, hogy Chaplin valaha is tartós szerelmet talál.

Botrányos magánélete volt Chaplinnek

Bár filmes karrierje irigylésre méltó volt, a magánélete botrányoktól volt hangos. Első feleségét, Mildred Harris színésznőt 16 éves korában vette feleségül, amikor pánikba esett, hogy teherbe ejtette a lányt. Házasságuk nem volt hosszú életű. A válást követően nem sokkal Chaplin csendben feleségül vett egy másik 16 éves színésznőt, Lita Grey-t, akivel az Aranyláz forgatásán ismerkedett meg. A párnak, mielőtt elváltak, két fia született. Chaplin harmadik felesége Paulette Goddard színésznő volt, aki több filmjében is szerepelt. A nő 21 éves volt, amikor összeházasodtak. Végül hat év együttélés után barátságban elváltak.

Charlie Chaplin sokáig nemcsak filmjeiről, hanem botrányos magánéletéről is híres volt
Fotó: Pictorial Parade / Getty Images Hungary

Ő rabolta el Charlie Chaplin szívét

Chaplin 1942-ben ismerkedett meg O'Neill-lel, amikor a fiatal lány azt fontolgatta, hogy szerepet vállal az akkor már híres színész-rendező egyik filmjében. Ettől kezdve elválaszthatatlanokká váltak, és a következő évben összeházasodtak. 

Mindketten úgy érezték, hogy megtalálták az igazi boldogságot, és vele együtt a lelki társukat, dacára a nagy korkülönbségnek.

Oona O'Neill, a híres Pulitzer-díjas drámaíró, Eugene O'Neill és az író, Agnes Boultont lánya volt, aki a New York-i exkluzív magán leányiskola elvégzése után úgy döntött, hogy nyugatra indul Hollywoodba, hogy színészi karriert építsen. Ekkor ismerkedett meg Chaplinnel egy szereplőválogatáson. A férfinak ez lett a negyedik házassága. Eugene O'Neill, aki egyidős volt Chaplinnel, annyira dühös lett lánya és Chaplin házassága miatt, hogy kitagadta Oona-t.

Nem volt mindig könnyű Chaplin feleségének lenni

Bár O'Neill idősebb volt Chaplin mindkét korábbi tizenéves feleségénél, az újdonsült házastársak között így is kifejezetten nagy volt a korkülönbség. Ennek ellenére Chaplin úgy érezte, egész életében erre a boldog párkapcsolatra várt. Harmóniájukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy nyolc közös gyermekük született, és soha nem váltak el, Chaplin 1977-ben bekövetkezett haláláig házasok maradtak. 

Charlie Chaplin negyedik feleségével volt a legboldogabb
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

A negyvenes évek Chaplin-perei, köztük egy apasági per, az erőszakos sajtótámadások és az évtized egyetlen filmkudarca igen csak megviselték a házaspár mindennapjait.
A pár egymás iránti mély szerelme azonban kikezdhetetlen volt. O'Neill Chaplin mellett volt Londonban a Rivaldafény című filmjének 1952-es világpremierjén, amikor azt a hírt kapta, hogy ahhoz, hogy visszatérhessen az Egyesült Államokba, alá kell vetnie magát a politikai nézeteivel és az erkölcsi magatartásával kapcsolatos vizsgálatnak. Ekkor a pár úgy döntött, hogy Svájcban telepednek le gyermekeikkel, és a Genfi-tó melletti Corsier-sur-Vevey-be költöztek. Itt is éltek egészen Chaplin haláláig.
Oona O'Neill 1991-ben halt meg hasnyálmirigyrákban, 66 évesen. Chaplint és O'Neillt egymás mellett temették el Corsier-sur-Veveyben.

A filmesek általában igyekeznek mindenre odafigyelni, néha mégis becsúszik egy-egy baki. Ajánljuk erről szóló írásunkat is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk