Utolsó polihisztorunk eredeti neve meglepő lehet sokak számára: bár Kisbán Miklós néven alkotott, a történelem gróf losonci Bánffy Miklósként emlékszik rá.
Ritkán születnek akkora nagyságok, akik az élet szinte minden területén képesek maradandót alkotni. Bánffy Miklós azonban ilyen volt: Kisbán Miklós álnéven egyszerre volt festőművész, jogász, főispán, zeneszerző, illetve politikus, aki a világháború után nyugaton képviselte a magyar érdekeket.
Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb kiterjedésű birtokának uraként Bánffy Miklós egészen másra volt predesztinált, mint amiben örömét lelte. Mégis megtalálta az egyensúlyt a hivatás, a munka és a kedve szerinti tevékenységek között.
Nem a nemesek tipikus életútját járta
Bánffy Miklós Kolozsvárott született 1873-ban. Apja, gróf Bánffy György a magyar főrendiház egyik vezetője, erdélyi földbirtokos, főispán, az Iparművészeti Múzeum alapítója volt, Ferenc József főajtónállója. Miklós sorsa, szülei egyetlen gyermekeként már a bölcsőben el volt döntve: folytatni a családi hagyományt, gondozni a hatalmas kiterjedésű birtokokat.
Ő azonban egészen különleges képességekkel született.
Bár a kor szokásaihoz híven ő is beiratkozott a jogi karra, s az erdélyi szövetkezeti mozgalom egyik vezéralakja lett, a művészetek sokkal inkább vonzották. Ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy a születése okán szerzett javakat és az országot egyaránt gyarapítsa. 1901-ben a szabadelvű párt képviseletében lett országgyűlési képviselő, majd 1910-től függetlenként folytatta tevékenységét. 1906-1909 között Kolozsvár főispánja volt.
Politikai elvei leginkább Tisza Istvánhoz hasonlítottak, tagja volt a Nemzeti Munkapártnak is. Harcolt az első világháborúban, az erdélyi hadtest kötelékében. IV. Károly király koronázásért is ő felelt, a háború végén pedig az ország követeként igyekezett a trianoni békediktátumon enyhíteni.
A világháborút követő őszirózsás forradalomról írt regénye, az Emlékeim a Tanácsköztársaság krónikája. Másfél éves külügyminiszterségének időszakáról – melynek során nem csak a trianoni békét követő soproni népszavazás, Károly király visszatérési kísérletei, s Magyarország helyzete az európai politikai életben nehezítette munkáját –, Visszamlékezéseim címmel jelent meg.
Egy fenékkel ült meg legalább négy lovat
Nem csak írói tehetsége vált hamar nyilvánvalóvá, szinte minden művészeti ágban kipróbálta magát, s volt, amiben nemzetközi hírnévre tett szert. Már első egyetemi évei alatt is zenélt, darabokat is írt. Zichy János akkori kultuszminiszter közbenjárására a budapesti Operaház és a Nemzeti Színház intendánsává nevezték ki 1912-ben. A színpaddal nem ekkor találkozott először, diákkorában a zene mellett a színház világa is vonzotta, nem csak minden darabot megnézett, amit csak színre vittek, de maga is írt színdarabokat. Kisbán Miklós drámaíró néven több színházban is színpadra vitték műveit, Naplegenda címet viselő drámája Ady Endre érdeklődését is felkeltette. A nagyúr címet viselő, Kós Károly életét bemutató darabját évekkel később ekképpen méltatta a költőóriás:
Katona József óta a legmonumentálisabb és legtökéletesebb históriai magyar dráma.
Utolsó bemutatott műve 1946-ban került színpadra a kolozsvári színházban Az ostoba Li címen. Ekkorra az erdélyi politikai helyzet teljesen ellehetetleníttette, bonchidai kastélyát még a háború során a németek égették fel, egyéb birtokain őrzött vagyonát pedig a helyi parasztok hordták szét, szinte semmije nem maradt.
A festészet is vonzotta
Operaházi intendánsként nem csak a kultúrát támogatta, tervezett is. Jelmezeket és díszleteket alkotott, és színre vitt modern, akkoriban formabontónak számító darabokat is. Bartók Béla egyes művei is neki köszönhetően váltak ismertté. A korábban többször elutasított zeneszerző A fából faragott királyfi, illetve a Kékszakállú herceg vára című műve is Bánffy Miklós bizalmának köszönhetően volt hallható az Operában, sőt, ezek máig alkalmazott színpadképét és jelmezeit is ő tervezte.
Intendánsi tiszteletdíját portréfestéssel egészítette ki, később a Képzőművészeti Tanács elnökévé is választották. Grafikusként Tamási Áron műveit illusztrálta.
Az egyik első Szegedi Szabadtéri Játékokon Madách Az ember tragédiája című drámáját is ő rendezte.
Erdély Története
Minden alkotása közül Erdély története című műve ma a legismertebb. A háromkötetes monográfiájának szakmai és történelmi ismeretanyagát még a kommunista idők hírhedt magyar kritikusa, Pomogáts Béla is elismerte.
Az utolsó magyar polihisztor élete végén méltatlanul, Romániában, egy egyszobás szükséglakásban bezárva tengette életét. Osztályidennek nyilvánították, minden vagyonától, jövedelmétől és tisztségeitől megfosztották. Végül már apró lakását is elvették volna, útlevelet azonban 1949-ig nem kapott. 1950-ben, Budapesten halt meg.
Hagyatékát Casablancára emigrált lánya kezeli mind a mai napig.
A korszakra nagy hatást gyakorolt, méltatlanul száműzött utolsó királynénk élete hasonlóan izgalmasan alakult. Minderről itt olvashatsz.
