Világjárvánnyal fenyeget a hantavírus? Ebben hasonlít a COVID-ra

Alulnézetből egy kutató látható egy laboratóriumban, amint vérmintát csepegtet egy Petri-csészébe. Vakcina létrehozásának koncepciója.
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hantavírussal összefüggésbe hozott óceánjáró kapcsán felmerült a világjárványtól való félelem, ez azonban alaptalan. A hantavírus ugyanis – a COVID-dal ellentétben – nem tud tartósan és hatékonyan emberről emberre terjedni úgy, hogy abból széles körű járvány alakuljon ki.

Az egész világot aggodalom tölti el az MV Hondius körül kialakult helyzet miatt. Mint arról a Dívány is írt, egy többhetes sarkvidéki túra során hantavírus jelent meg a holland óceánjárón, amelyen a fertőzés három utas életét is követelte.

Fertőzés és több gyanús eset

A tengerjáró jelenleg a Zöld-foki-szigetek környékén vesztegel. A három áldozat mellett a híradások 6 igazolt fertőzésról és 3 gyanús esetről is beszámoltak, ám a hajót több utas elhagyta.

A COVID után a világ minden fertőzésre érzékenyebben reagál.

Hantavírus felirat egy vérfiolán, ami egy orvosi maszkon fekszik
A hantavírus nem tud hatékonyan emberről emberre terjedni úgy, hogy abból széles körű járvány alakuljon ki
Fotó: imageBROKER/Mikalai Sayevich / Getty Images/imageBROKER RF

Több mint száz embert megvizsgáltak már

Az eset kapcsán az is kiderült, hogy negatív lett a hantavírustesztje annak a jelenleg is kórházban ápolt, fertőzésgyanús légiutas kísérőnek, aki korábban bizonyítottan is kapcsolatba került a fertőzése után a vírus egyik, 69 éves áldozatával. A hatóságok felkutattak 60 személyt, akik közvetlenül kapcsolatba kerültek az elhunyttal, illetve 50 olyan embert, akik a repülőn a közelében ültek – utóbbiak passzív megfigyelés alatt vannak, vagyis naponta kell mérniük a testhőmérsékletüket.

A hajóról több utast is kórházba kellett szállítani, közülük két személynél igazolták is a vírus jelenlétét – velük együtt összesen 6 a fertőzöttek száma.

Jelenleg keresik azt a 40 utast is, akik még azelőtt hagyták el a hajót a Szent Ilona-szigeten, mielőtt a járványról a hajó személyzete jelentést tett volna.

Ez a közös a hantavírusban és a Covidban

A szakemberek megerősítették, hogy a hantavírussal összefüggésben nem kell Covidhoz hasonló világjárványtól tartanunk. Hasznos tudni ugyanis, hogy amíg előbbi a vérzéses lázak csoportjába tartozik, addig a Covid egy koronavírus okozta betegség. Ez azért fontos, mert a vírusok között jelentős különbségek vannak, még ha bizonyos alapvető jellemzőik hasonlóak is.

Ami közös bennük, hogy egyik kórokozó sem volt ismeretlen a tudomány számára a „járványok” előtt. A hantavírus ráadásul már Magyarországon is okozott korábban fertőzéseket: 2018 és 2025 között összesen 51 igazolt esetet regisztráltak. Ezeket azonban a helyi ökológiai viszonyokhoz alkalmazkodó, eurázsiai törzsek okozták. Ezt azért is fontos megemlíteni, mert a hajón feltételezetten jelen lévő törzs egy amerikai, úgynevezett Andes-vonalhoz tartozhat.

A hazai fertőzéseket okozó törzsek sem veszélytelenek: a halálozási arányuk 0,1 és 15% között alakulhat. Ezzel szemben az Andes-vonalhoz köthető fertőzés akár 40%-os halálozási arányt is elérhet.

Ebben a tekintetben valóban található párhuzam a COVID-19-cel is, különösen a tüdő érintettsége kapcsán. A COVID súlyos esetekben citokinvihart válthat ki, amely károsítja a tüdő szöveteit. A hantavírus amerikai formái ezzel szemben hantavírus pulmonalis szindrómát (HPS) okozhatnak, amely során az erek belső fala károsodik, a szervezet túlzott immunválasza miatt pedig fokozódik az érfalak áteresztőképessége, ami súlyos tüdőödémához vezethet.

Másképp fertőz a hantavírus

Mint ismert, egy covidos átlagosan 2–3, későbbi variánsok esetében akár 5 másik embert is megfertőzhetett, ami a gyors globális terjedéshez vezetett. A hantavírus ezzel szemben jellemzően nem terjed emberről emberre, hanem a betegséggel fertőzött rágcsálók által fertőz.

Ez alól csak az Andes-vonal jelenthet ritka kivételt, ahol nagyon szoros, tartós kontaktus esetén előfordulhat emberről emberre történő fertőzés. Ez azonban még ilyen körülmények között is rendkívül ritka.

A zárt térben való tartózkodás (pl. kabinok, közös helyiségek) elméletileg növelheti az átadás esélyét, de a valószínűség továbbra is alacsony. Természetes, nem extrém zárt környezetben ez még csekélyebb.

Érzékeny a hőre is

Még abban az esetben is, ha a vírus kijutna a hajóról, a világjárvány kialakulását erősen korlátozza az, hogy a hantavírus nem képes hatékony, fenntartható emberről emberre terjedésre. Emellett az Andes-vonal környezeti stabilitása is alacsony: érzékeny az UV-sugárzásra és a hőre, így a környezetben gyorsan inaktiválódik.

A szakértők szerint a hantavírus nem rendelkezik önfenntartó járványképességgel, amely azt jelenti, hogy nem tud tartósan és hatékonyan emberről emberre terjedni úgy, hogy széles körű járvány alakuljon ki. Éppen ezért a figyelmet elsősorban az érintett személyekre és közvetlen kontaktjaikra kell összpontosítani.

Bár hazánkban az amerikai hantavírus törzsek nincsenek jelen, itthon is találkozhatunk a kórokozóval – több törzsével is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.