viktor bulla gázmaszk fotó

Végigfotózta az orosz történelmet a Bulla dinasztia

Az 1883-ban Szentpéterváron született Viktor Karlovics Bulla édesapját, a német származású Karl Bullát az orosz riportfotózás szülőatyjaként tartják számon, aki kiváló tehetséggel és hihetetlen szorgalommal örökítette meg a cári Oroszország utolsó évtizedeinek életét; városi életképei mellett a Romanov-családról (akiknek hivatalos fotósa volt) és a korszak hírességeiről, köztük Lev Tolsztojról készült felvételei is történelmi jelentőségűnek számítanak.

Nem meglepő, hogy a híres fotóművész két fia, Viktor és Alekszandr is a fényképészet iránt kötelezte el magát: középiskolai tanulmányaikat egy előkelő angol nyelvű iskolában végezték, majd Németországban tanultak fotográfiát, Oroszországba visszatérve pedig édesapjuk szárnyai alatt dolgoztak. Az 1904–1905-ös orosz–japán háború idején Viktor zászlósi rangban, mentőápolóként szolgált a hadseregben, a fronton végzett életmentő munkájáért megkapta a Szent György-rendet és a Bátorságért kitüntetést. Mindeközben szabadidejében számos csatát megörökített fényképezőgépével, fotói megjelentek a Niva és Iszkrij képes magazinok hasábjain, ahonnét világszerte újraközölték őket a különböző lapok.

Az 1900-as évtized végén a Bulla testvérek felismerték az akkor még újdonságnak ható filmezésben rejlő lehetőségeket, és közös filmhíradógyártó vállalkozást alapítottak, mely igen jól jövedelmezett a következő években. A két fivér az első világháborút, az 1917-es forradalmakat és az orosz polgárháborút is végigkövette kamerájával, illetve fényképezőjével, Vlagyimir Lenint is több alkalommal lencsevégre kapták, az újonnan létesült szovjet államhatalom pedig Viktort a leningrádi városi tanács hivatalos fotósává nevezte ki.

A polgári és német származású, erős katolikus gyökerekkel rendelkező és az egykori arisztokrácia köreiben mozgó Viktor és öccse a felsorolt tények miatt nem számítottak éppen a bolsevikok kedvencének, azonban befolyásos pártfogóval bírtak Szergej Kirov, a kommunista párt leningrádi főtitkárának személyében, aki az 1930-as évek első felében a legnépszerűbb szovjet politikusnak számított. Kirov népszerűsége szálka volt Sztálin szemében, aki riválisának tekintette őt; miután Kirov 1934-ben merényletben életét vesztette, a Bulla testvérek sorsa is megpecsételődött.

Büszke úttörőcsoportképből posztapokaliptikus rémálom

Viktor Bulla az utókor által legjobban ismert felvétele azonban még csak ezután készült, 1937-ben, amikor a fotós egy leningrádi úttörőeseményen készített riportképeket. Az úttörők egy helyi parkban tömeges vészhelyzeti riadógyakorlaton vettek részt, melynek során egy, a várost érő lehetséges háborús támadást szimuláltak – a „mindig éber!” jelmondatnak megfelelően a gyerekek felkészültek a legrosszabb eshetőségre is, a mérges gázok ellen például egész arcukat elfedő gázmaszkot vettek fel. A több száz főt számláló úttörőcsoport és oktatóik ezért sorakoztak fel – biciklikkel, dobokkal, zászlókkal és egy kis méretű ágyúval – a fotóriporter elé, büszkén hirdetve, készen állnak megvédeni hazájukat.

Bulla felvétele tehát egyáltalán nem elrettentő szándékkal készült, semmilyen horrorisztikus vagy háborúellenes üzenetet nem hordozott, éppen ellenkezőleg. Az utókor – akiknek nem volt fogalmuk a kép készítésének körülményeiről, de többségüknek az úttörőmozgalom is ismeretlen dolognak számított – a fotó bizonyos jellegzetességei, például a borús, felhős égbolt és a fekete-fehérben sokkal riasztóbbnak tűnő, a gázmaszk miatt nemüket és arcukat vesztett emberalakok miatt értette félre a jelentést, és tette valamiféle posztapokaliptikus vízióvá a barátságosnak szánt csoportképet. A jelentéstorzuláshoz – vagy éppen pluszjelentéshez – a történelem is hozzájárult, hiszen néhány évvel később Leningrád véres, két és féléven át tartó ostrom színhelyéül szolgált, a képen látható gyerekek közül pedig valószínűleg többen is a világháborús harcok áldozatául estek.

Árulónak nyilvánították, és agyonlőtték

A kivételes tehetségű fotóriporter azonban ezt már nem érte meg; 1938 júliusában, amikor visszatért egy németországi látogatásáról, ahová új fényképészeti eszközök vásárlása céljából küldték, saját segédjének feljelentése alapján, kémkedés vádjával letartóztatták. Az állam ellenségének és nácibarát árulónak nyilvánított Bulla nyomtalanul eltűnt: sokáig azt hitték, egy távol-keleti gulágba hurcolták kényszermunkára, ahol gyomorrákban hunyt el a ’40-es évek elején, a fotós unokája azonban kiderítette, hogy valójában már 1938-ban agyonlőtték.

Testvére, Alekszandr Bulla sem vészelte át sértetlenül a sztálini tisztogatás időszakát, őt valóban kényszermunkára hurcolták el a fehér-tengeri csatorna építéséhez, ahonnét végül 5 évvel később, lelkileg és fizikailag egyaránt teljesen megtörve, leépülve amnesztiával szabadulhatott, és visszatérhetett Moszkvába családjához. Viktor fia, Jurij szintén a családi hivatást választotta, és fotóriporterként dolgozott, 1941-ben, mindössze 22 évesen vesztette életét Leningrád ostromában.