Roma holokauszt

Az auschwitz-birkenaui II/E. tábor foglyait egyetlen augusztusi éjszaka végezték ki. Az esemény szemtanúja, egy zsidó auschwitzi fogoly később így emlékezett a borzalmas napra: „Augusztus másodikán éjjel egy óra körül jöttek a kutyákkal ébreszteni. Jött a női felügyelő meg egy SS-tiszt, sorba állítottak bennünket, és arrafelé kellett menni, amerre volt egy nagy kivilágítás és ahonnan zenét hallottunk. Megállítottak bennünket azon a téren, és ott már volt egy csomó cigány férfi és nő, akiknek nem volt levágva a hajuk, mert nem mindenkinek vágták le a haját.” 

A zsidó foglyokat arra kötelezték őreik, hogy végignézzék a vérfürdőt. „Meg kellett állnunk egy bizonyos távolságra – folytatódik a szemtanú beszámolója, – és nézni kellett őket, nem is mozdíthattuk el a fejünket. Egyszer csak egy sípszót hallottunk, valaki azt súgta, hogy két óra van, sorba állították a cigányokat és mindegyiknek egy lépést hátra kellett lépni. Láttuk, hogy akik hátraléptek, azok mind beleestek a hátuk mögött lévő gödörbe. Férfiak, nők, vegyesen. A zenekar elhallgatott, csak sikoltozást, sírást lehetett hallani.” A szándék egyértelműen a megfélemlítés volt: bárki bármikor hasonlóan végezheti, mint az a szerencsétlen 3000 roma ember, akinek csak a származása volt a bűne.

A roma holokauszt cigány megfelelője, a porajmos elpusztítást jelent. Ma sem tudjuk pontosan, hogy Magyarország német megszállásával hány roma embert érintett. A becslések szerint 1944. március 19-től megközelítőleg 30–70 000 roma embert hurcoltak el különböző koncentrációs táborokba. 

Gettósítás és deportálás 

A romák végleges megsemmisítésére való törekvés már egészen korán, 1934-ben megkezdődött, amikor Endre László későbbi államtitkár erős követelésekben kérte a romák koncentrációs táborba zárását és a férfiak sterilizálását. 1938-ban pedig életbe lépett a romákat sújtó rendelet, amely szerint minden romát gyanús egyénnek kell tekinteni.

1942-től helyi szinten cigány gettókat létesítettek. Ilyen volt például Esztergomban, ahol a város egy pontján szegényes körülmények közé zsúfolták össze a helyi cigány lakosságot. Elhagyni a gettót csak munkavégzés miatt lehetett, és szabályozták a lovas szekerek mozgását is: ahol lehetett, merev korlátok közé szorították. A gyűjtőhely a komáromi Csillagerőd volt, ahonnan a legnagyobb transzportok Auschwitzba vitték őket. Itt, hasonlóan zsidókhoz, emberkísérletek tömegeit végezték el rajtuk, és elviselhetetlen kínok között sínylődtek.

Tömeges sterilizálás

Auschwitz-Birkenau mellett Buchenwaldba, Ravensbrückbe, kisebb számban pedig a sobibori és belzeci táborba is deportáltak romákat. Zsidó túlélők beszámolói megerősítik azt a tényt, hogy sokszor még embertelenebb módon bántak a roma foglyokkal, mint a zsidókkal, pedig ők is kínok és poklok között éltek. A ravensbrücki koncentrációs táborban tömegesen sterilizálták a  cigányokat. Auschwitz-Birkenauban a gyerekek és a nők folyamatos kísérletek résztvevői voltak. Tífusszal fertőzték meg őket, és figyelték a betegség kimenetelét, illetve a különböző kísérletekre adott testi reakcióikat. Ezek az orvosi kísérletek veszélyesek és halálosak voltak, túlélni nemigen lehetett őket.  

Vérfürdő augusztusban

1944. augusztus 2-án az auschwitzi tábor élet-halál urai az utolsó 3000 roma kiirtására kaptak parancsot. A szemtanúk borzalmas élményekről számoltak be visszaemlékezéseikben. Vissza-visszatérő elem, hogy a nem romákkal végignézették az atrocitásokat, sőt egyeseket arra kényszerítettek, hogy lőjenek a szerencsétlen romákra:  „A kint maradt foglyokra ráparancsoltak, hogy ássák be a gödröt. Aki nem volt hajlandó ásni, azt egyből lelőtték. Volt, akinek kint volt a feje gödörből, csak a testét ásták be, és amikor az ásók befejezték a lapátolást, odaadtak nekik egy pisztolyt, hogy lőjék le a kint maradt fejeket. Aki erre nem volt hajlandó, azt is lelőtték a németek, és végül a németek lőtték fejbe az árokba beásott embereket is. És közben rugdalták a fejüket, mintha futball-labda volna! Lehet, hogy szerencsétlen fogoly a lövést nem is érte meg, mert már előbb szétloccsant az agya. Szörnyű látvány volt. Borzalom. S nekünk ezt végig kellett néznünk, nem volt szabad elfordítani a fejünket, mert rákoppintottak egyet a puskatussal. És ha összeestünk, akkor minket is fejbe lőttek. Nem is egyet lőttek fejbe.”

Az egykori foglyok egy része örökre emlékszik azokra a képekre, amelyeknek kényszerből a szemtanúja lett. „Azóta minden augusztus másodikán ég nálam itthon egy mécses” – vallotta egy interjúban egyikük.

A roma holokauszt szinte elfeledett történetét hosszú évek múltán, nagyon kevés forrás és túlélő visszaemlékezése segítségével Varga Ágota dolgozta fel.