Egész évben nyári időszámítás lenne az Egyesült Államokban, miután egy képviselőházi bizottság megszavazta az óraátállítás eltörlését.
Az amerikai képviselőház energiaügyi és kereskedelmi bizottsága csütörtökön 48:1 arányban megszavazta a Sunshine Protection Act nevű törvényjavaslatot, amely végleg eltörölné az óraátállítást az Egyesült Államokban, és egész évben a nyári időszámítást tartaná érvényben – írja a Reuters.
Trump üdvözölte az óratállítás eltörlését
A javaslat támogatói szerint az évi kétszeri óraátállítás alvászavarokat okoz, növeli a munkahelyi és a közúti balesetek számát, a hosszabb esti világosság viszont a téli hónapokban is élénkítené a gazdaságot.

Az ellenzők viszont azzal érvelnek, hogy a változtatás késői téli napfelkeltéket eredményezne, és az ország nagy részén a gyerekeknek sötétben kellene iskolába menniük.
![]()
A törvény ugyanakkor lehetővé tenné az egyes államoknak, hogy kimaradjanak.
Donald Trump amerikai elnök a közösségi oldalán üdvözölte a szavazás eredményét, és úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy az embereknek ne kelljen többé az órával foglalkozniuk, nem beszélve arról a rengeteg munkáról és pénzről, amit „erre a nevetséges, évente kétszer ismétlődő procedúrára költenek”.
A javaslatot várhatóan egy ötéves közlekedési törvénycsomag részeként vezetik be, de előtte még át kell mennie a teljes képviselőházon, és a szenátusnak is napirendre kell vennie a kérdést.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Az óraátállítás eltörlése nem új ötlet az Egyesült Államokban, Vern Buchanan republikánus képviselő 2018 óta minden évben beterjeszti a javaslatot. Az amerikai szenátus 2022 márciusában már egyhangúlag megszavazta az egész éves nyári időszámítást, de a képviselőház akkor nem tárgyalta.
A nyári időszámítás az Egyesült Államok szinte teljes területén az 1960-as évek óta érvényben van. Egész éves alkalmazását már a második világháborúban, majd 1974-ben vezették be, de népszerűtlensége miatt mindkét alkalommal visszavonták.
Európában nincs döntés az óraátállítás eltörléséről
Az óraátállítás eltörlése évek óta téma az Európai Unióban is, de hét év alatt sem sikerült megegyezni a kérdésben.
Az Európai Parlament már 2019-ben támogatta a rendszer kivezetését, azonban a tagállamok között nem alakult ki egységes álláspont arról, hogy a nyári vagy a téli időszámítás maradjon állandó. Emiatt a folyamat elakadt, és az Európai Bizottság sem kezdeményezett új szabályozást.
A probléma egyik kulcsa, hogy az időszámítás nem pusztán technikai kérdés. Gazdasági kapcsolatok, közlekedési rendszerek és határon átnyúló együttműködések is érintettek. Különösen érzékeny pont az ír–brit viszony, ahol a Brexit miatt akár eltérő időszámítás is kialakulhatna, ami komoly gyakorlati nehézségeket okozna.
Kapcsolódó cikk: Az óraátállítás komoly hatással van a szervezetünkre, és akár súlyos tüneteket is okozhat.
























