12 ország aggódhat a hantavírus miatt: többtucatnyi utas távozott a hajóról

kék gumikesztyűs kezek vizsgálnak egy mikroszkóp mellett egy kémcsövet
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Evakuálták az MV Hondius nevű óceánjáró utasait. A hajót a hantavírus miatt kiemelt figyelem övezte, egyes utasok karanténba kerültek hazatérésük után, 29-en azonban még jóval korábban hagyták el a fedélzetet, őket keresik, illetve megfigyelik.

Amint azt az Index megírta, a Hondius végül kiköthetett Tenerifén vasárnap. Utasai a legszükségesebb tárgyaikkal, de poggyászok nélkül térhettek vissza, javarészt repülővel otthonukba. A reptereken karantén várta őket. Az itv.com cikke szerint 72 órás felügyelt környezet, majd 45 napos önkéntes karantén vár a hazatérő brit turistákra, akik számára az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége (UKHSA) tájékoztatása szerint a Wirral-félszigeten található Arrowe Park Kórház elkülönítőjét nyitották meg erre az időre, amennyiben valakinek pozitív lesz a tesztje, a Royal Liverpool University Hospitalba szállítják át, ahol a regionális trópusi fertőző osztály található.

Az óceánjáró vasárnap kötött ki Tenerifén, a kikötőnél hatalmas sátrakat állítottak fel. Repülőgépeket is kirendeltek, amik a kifutópályán várták az utazókat, a spanyolokat Madridba vitték megfigyelésre. A hajót a legénység visszaviszi Hollandiába. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az utasokat és a személyzetet legalább 42 napos megfigyelés alá kell helyezni.

@skynews

A British Army specialist team has parachuted onto Tristan da Cunha to deliver critical medical support after it was confirmed that one British national on the island was suspected of contracting Hantavirus #hantavirus

♬ original sound - Sky News

Kéttucatnyian hagyták el hantavírus igazolása előtt a hajót

A hajón fertőző hantavírus jelenlétét május 4-én tette közzé az WHO. Azóta három utas meghalt, egyet jelenleg is az intenzív osztályon ápolnak egy dél-afrikai kórházban. Három további beteget evakuáltak, míg egy pozitív tesztet produkáló, a hajóról a végállomás előtt kiszálló utast Svájcban teszteltek a halálos betegségre.

A WHO szakemberei hangsúlyozták, bár a hantavírussal összefüggésbe hozott hajó kapcsán felmerült a világjárványtól való félelem is, ez alaptalan. A hantavírus a COVID-dal ellentétben nem tud tartósan és hatékonyan emberről emberre terjedni úgy, hogy abból széles körű járvány alakuljon ki. A hantavírus jellemzően fertőzött rágcsálókkal, illetve ürülékükkel való érintkezéssel, ez alól csak az Andes-vonal jelenthet ritka kivételt, mely esetén nagyon szoros, tartós kontaktus esetén fordulhat csak elő nagyon ritkán az, hogy emberről emberre fertőzzön.

Még mielőtt kiderült volna, hogy a hajón elhunyt utas betegségét a hantavírus okozta, a Hondius kikötött a brit ellenőrzés alatt álló Szent Ilona szigetén, ahol a 149 utasból 29-en el is hagyták a fedélzetet. Köztük volt az elhunyt férfi felesége is, aki repülővel ment Dél-Afrikába. A johannesburgi repülőtéren összeesett, április 26-án halt meg egy kórházban. Itt egy másik utast is ápolnak jelenleg,

Idézőjel ikon

az ő állapota kritikus, de stabil.

Amint azt az Index összegezte, jelenleg a 12 állam közegészségügyi hatóságai figyelik, nehogy behurcolják a vírust. Az argentin szakemberek pedig azt próbálják megállapítani, vajon valóban Argentínában kaphatták-e el a fertőzést, ugyanis az elhunyt utasok közül ketten több latin-amerikai országban is jártak a közelmúltban, a betegség pedig akár 8 hétig is lappanghat a tünetek megjelenése előtt. Arra is emlékeztettek, hogy argentin egészségügyi minisztérium összesen 101 hantavírus-fertőzésről számolt be 2025 júniusa óta, ez nagyjából kétszerese az azt megelőző évinek.

Keresik a hajót elhagyó utasokat

A korábban távozó utasok egy része amerikai állampolgár, őket Georgiában, Kaliforniában és Arizonában érték utol és figyelték meg, egyelőre egyikük sem mutatta a betegség jeleit. A harmadik időközben elhunyt utas, egy német nő május 2-án halt meg. A többiek, ha nem is mindenki, állítólag hazatért, egy spanyol utas szerint volt közöttük tajvani, ausztrál és holland állampolgár is. A szingapúri hatóságok közleménye nyomán a The Guardian egy korábbi cikke arról tájékoztat, hogy a két szingapúri utast elkülönítették. Egy dán állampolgár önkéntes karantéban van, nem mutat tüneteket.

A hajó egy holland ápolónővel, az egyik elhunyt utas holttestével és 30 fős személyzetével úton van Rotterdamba, ahol fertőtleníteni fogják az egész óceánjárót.

Az eddig ismert betegek tartózkodási helyét mutató, itt elérhető térkép szerint jelen pillanatban 8 ember esetén várják a teszteredményeket, őket fertőzöttgyanúsnak tekintik a grafikákon.

Amint az a WHO legfrissebb közleményéből kiderült, összesen eddig nyolcból hat megerősített, az MV Hondiushoz köthető fertőzöttről tudnak, hárman hunytak el a betegség miatt. Egy korábban gyanús esetet átsoroltak már, miután a tesztje negatívnak bizonyult. Az UKHSA arról tájékoztatott, hogy a nyolc hantavírus-gyanúból hárman brit állampolgárok, kettőnél megerősítették a tesztek is a feltételezést.

Egy megbetegedett brit állampolgárt Dél-Afrikában ápolnak, egyet pedig Hollandiában, a harmadik beteg a Tristan de Cunha tengerentúli brit területen tartózkodik orvosi felügyelet alatt.

A Magyarországon is jelen lévő hantavírus más, mint amit éppen szemmel tart a világ. Mutatjuk, mit kell tudni róla.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.