Az ismeretlen történet főhőse 1912. január 24-én született Budapesten. Édesapja Ervin Kálmán bankigazgató, édesanyja Brust Ilona, a híres textilgyáros, Brust Dávid lánya volt. Anyai nagyapja 1873-ban alapított cége rövid idő alatt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb textilkereskedelmi vállalatává vált. A századforduló táján gyárat alapított, az első világháború után pedig a Hazai Cérnagyárat, melyet haláláig személyesen irányított. Neki köszönhető a hazai konfekcióipar létrehozása is. A cégalapító nagyapa egyike volt azoknak, akik az üzleti életben a magyar nyelvet általánosan használatossá tették.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Ervin hétéves volt, amikor a család izraelita vallásról áttért a katolikus hitre. A fiú már fiatal korában elhatározta, hogy pap lesz. 18 évesen került a Központi Papnevelő Intézetbe, majd 1934-ben szentelték pappá.
Több műfajban alkotott
Pappá szentelése után Budaörsön volt káplán, majd 1936–1944 között az angyalföldi, tanítóképzőként működő Salvator Intézetben szolgált hittanárként, rövid ideig tanított a Patrona Hungariae Leánygimnáziumban. A tanítás mellett legnagyobb szerelme a filozófia volt. Tizenkilenc évesen írta első fontos tanulmányát Széchenyi István vallásosságáról, e munkája idejekorán felhívta rá az írástudó értelmiség figyelmét.
Meghatározó tanára volt a piarista Schutz Antal, akinél doktori dolgozatát is írta 1934-ben, Az emberi természet sebei és gyógyulásuk címmel. Schutz nemcsak egyszerűen tanára volt, egyenesen mesterének nevezte, aki bevezette Aquinói Szent Tamás gondolkodásmódjába. Példaképei listája színes egyéniségéhez mérten szintén változatos volt: Aquinói Szent Tamás mellett Szent Ágoston és Prohászka Ottokár. Fiatal kora ellenére tanulmányai olyan nevek társaságában jelentek meg, mint Entz Géza, Hamvas Béla vagy Schutz Antal. Mivel élénken érdeklődött a lélek tudománya iránt, rendszeresen látogatta a neves magyar pszichológus, Szondi Lipót által szervezett szakmai előadásokat is. Az 1930-as évek vége felé számtalan publikációja jelent meg, irodalmi művei, műfordításai mellett több lelkiségi írása és filozófiai könyve látott napvilágot. Ervin atyában egyesült a lelki és pedagógiai képzettség, amely teológiai, filozófiai és pszichológiai tudással társult.
Egyesület az embermentésért
Az atya már megalakulásától részt vett a Szent Kereszt Egyesület munkájában. A szervezetet a katolikus egyház hozta létre, célja a konvertiták, azaz a katolikus hitre áttért zsidók érdekképviselete volt, és 1944 novemberétől jelentős szerepet vállalt az embermentésben is. A II. zsidótörvény alapján zsidónak minősülő konvertiták érdekeit védő szervezet felállítására még báró Kornfeld Móric tett javaslatot a püspöki kar 1939. októberi konferenciáján. Megszervezését rajta kívül Cavallier József, a Nemzeti Újság szerkesztője és Almásy József, a Központi Szeminárium helyettes rektora irányította. Serédi Jusztinián hercegprímás tevékeny szerepet vállalt a szervezet támogatásában, ő nevezte ki 1941-ben Apor Vilmos későbbi vértanú püspököt ugyanitt vezetőnek.
Az egyesület tagjai szerzetesek, világi papok és kifejezetten humanista beállítottságú, társadalmi megbecsültségnek örvendő közéleti szereplők, üzletemberek voltak. A Szent Kereszt Egyesület szoros kapcsolatban állt a Szociális Testvérek Társaságával is. A szervezet puszta léte vörös posztó volt a hatalom számára, de kisebb-nagyobb nehézségektől eltekintve tudott működni egészen a nyilas-hatalomátvételig, amikor is rendeletileg tiltották be működését. Ervin Gábor a szervezet megalakulásától részt vett a munkában, kezdetben lelki vezetőként, majd 1944-től titkárként.
Sárga csillag szolidaritásból
1944. április 5-én érvénybe lépett a kormányrendelet, amelynek értelmében a zsidónak minősülőknek fel kellett varrniuk a sárga csillagot a ruhájukra. Egy nappal a rendelet életbe lépése előtt megjelent egy másik kormányrendelet is, amely bővítette és tisztázta a sárga csillag viselése alól mentesülő zsidók körét. Így nem kellett sárga csillagot viselniük azoknak, akik keresztény felekezet szerzetesei, lelkipásztorai, diakonisszái voltak. Rajtuk kívül mentesültek még az első világháborúban arany vitézségi éremben részesültek, és azok házastársai, özvegyei és gyermekei, és a második világháború hadiözvegyei és hadiárvái is.
Gábor atya tehát mentesült a megkülönböztető jelzés viselése alól, ő azonban nem élt a lehetőséggel. Így akart ugyanis szolidaritást vállalni nemcsak zsidó származású édesanyjával és testvéreivel, hanem az egész magyarországi zsidósággal is. Több alkalommal összetűzésbe került a hatóságokkal is, amikor felemelte szavát embertársai elhurcolása miatt. Emiatt őrizetbe is vették, de néhány nap után szabadon engedték.
Édesanyjával együtt vallatták
Ebben az időben számtalanszor előfordult, hogy magukat bennfentes kapcsolatokkal rendelkezőnek kiadva pénzt kértek azért, hogy üldözötteket mentesítsenek az elhurcolástól. Így volt ez Ervin atya esetében is, amikor egy ismeretlen felajánlotta neki, hogy két testvérét, az ügyvéd Pált és a szövőgyár-tulajdonos Lászlót nagyobb pénzösszegért a semleges Svájcba menekíti. Az atya előteremtette a jelentős pénzösszeget, de hamarosan kiderült, hogy becsapták. Két testvérét már várták a határon. Mint illegális határátlépő zsidókat, a helyszínen lelőtték őket.
A családi tragédia ellenére a nyilas-hatalomátvétel utáni legnehezebb időkben is befogadott több üldözöttet otthonába. Nemcsak zsidókat, hanem erdélyi leventeköteles fiatalokat is, akiket Németországba akartak hurcolni végső tartalékként. December elején nyilas pártszolgálatosoknál valaki feljelentette, hogy üldözötteket bújtat, ezért betörtek lakásába, és a pártfogoltjaival együtt elhurcolták. Néhány nap múlva csak cselédlánya tudott megmenekülni az egyik budai nyilasközpontból, aki elmondta, hogy látta, amikor az atyát és édesanyját válogatott módszerekkel kínozták. Ő ekkor sem tört meg, édesanyjával együtt folyamatosan fennhangon a Miatyánkot imádkozta. Halálának pontos ideje bizonytalan, és csak valószínűsíthető, hogy mindkettejüket a Duna-parton végeztek ki.
Mintegy saját sírfelirata is lehetne néhány gondolata, melyeket a Jelenkor című katolikus folyóiratban adott közre 1942-ben: „Embernek lenni közös sors, közös valóság, egy nagy egységben való részesedés, egy nagy család tagsága. Az ember alakulóban lévő mikrokozmosz, kicsiny világegyetem.”
