Vége lehet a 8 órás munkaidőnek, többet és hatékonyabban kéne dolgoznia a németeknek a kancellár szerint
Megosztja Németországot a javaslat, amely szerint megszüntetnék a jelenlegi, meglehetősen szigorúan vett 8 órás napi munkaidőt.
Megosztja Németországot a javaslat, amely szerint megszüntetnék a jelenlegi, meglehetősen szigorúan vett 8 órás napi munkaidőt.
A Srí Lanka-i dzsungelben áll egy csillogó, de szinte teljesen kihalt nemzetközi repülőtér, ahová alig érkezik utas, mégis működik.
Egy brit veteránokból álló csapat azt tervezi, hogy mindössze egy hét alatt megmássza a Mount Everestet, kihagyva a hagyományos, hetekig tartó akklimatizációs folyamatot. Az expedíció során xenon gázt alkalmaznak, amelyről úgy vélik, hogy fokozza a szervezet oxigénfelvételét, bár a módszer etikája és hatékonysága vitatott a hegymászó közösségben.
Kártérítést követel Mexikó a világhírű youtuber, MrBeast produkciós cégétől, ugyanis „az ország ősi régészeti lelőhelyeiről készült képeket engedély nélkül használta fel saját csokoládémárkája reklámozására”.
Almásy László nevét elsősorban pilótaként vagy éppen Az angol beteg filmből ismerjük. Tudományos tevékenysége kevesebb nyilvánosságot kapott, pedig leleményessége miatt számos értékes egyiptomi műkincs vészelte át a kommunista időszak zabrálási hullámát.
Amerika az ígéret földje, az álmokat valóra váltó olvasztótégely sokak szemében, de biztosan nem annak a sok százezer embernek, akik az ottani nagyvárosok metróaluljáróiban vagy összedobott sátraiban keresik éjszakai menedéküket.
A ma 80. születésnapját ünneplő Priscilla Presley már legalább 66-tal ezelőtt megtapasztalta, milyen az irigység tárgyának lenni. Pedig fordulatokkal teli életet súlyos tragédiák árnyékolják régóta.
A világ legdrágább folyadékának litere több mint egymilliárd forintot ér, de hozzájutni életveszélyes. Ez egy olyan méreg, amelynek minden cseppje orvosság.
Dániában lesz a legmagasabb a nyugdíjkorhatár Európában, miután elfogadta a parlament az új törvényjavaslatot.
Megrázó részleteket árul el egy pompeji család utolsó perceiről egy új ásatás, amelyet a városban végeztek. A Hellé és Phrixosz házában lakók megpróbálták eltorlaszolni hálószobájuk ajtaját, ám a lávafolyamot ez nem tudta megállítani.
A modern technológiával egyre több alkalmunk nyílik eddig nem látott emlékek felfedezésére, vagy éppen olyan ókori épületek elképzelésére, melyeket csak romként láthattunk eddig.
Vajon milyen lehet egy éjszaka a világ legveszélyesebb szigetén, ahol egyetlen levegővétel megöl? Egy férfi vállalta a kihívást, ott töltött egy éjszakát, tapasztalatait pedig megosztotta a nagyvilággal.
Nemcsak férjüktől, vagyonuktól és lehetőségeiktől is el kellett válniuk azoknak a befolyásos amerikai asszonyoknak, akik a társasági elit tagjaként megkockáztatták, hogy kilépjenek egy rossz kapcsolatból.
Az Európai Unió nyolc országa – Belgium, Litvánia, Észtország, Finnország, Lettország, Luxemburg, Hollandia és Svédország közös fellépést sürget az EU-t érintő jelenlegi krízisek kapcsán.
A XIV. Leó pápa beiktatási szentmiséjét május 18-án, vasárnap, római idő szerint délelőtt 10 órakor a Szent Péter téren tartották. A liturgia hivatalosan is jelzi szolgálatának kezdetét mint Péter utódja és Róma püspöke.
Nem az a rejtélyes állítás titkának megoldása, hogy olyan kevesen lakják a települést, ahányan egy családi házban elférnek. A városban több százan élnek, de van hozzá egy kellően nagy épületük is.
Németország nyolc évtized után ismét hosszú távon állomásoztat majd csapatokat külföldön, ezúttal Litvániában.
Míg a valódi szőrme mint luxustermék a divatiparban mára a kegyetlenség szimbólumává változott, a krokodilbőr ruházati cikkek és kiegészítők még mindig keresett luxusdarabok, melyekért egy szűk réteg jelentős összegeket hajlandó fizetni. Így a krokodiltenyésztés, bár etikailag aggályos, és nem is veszélytelen, de jövedelmező foglalkozás.
Egykori személyi edzője szerint XIV. Leó pápa olyan jó fizikai kondícióban van, hogy 10-15 évet letagadhatna a korából.
Trump kormánya megvonta a jogot a patinás egyetemtől, hogy külföldi diákokat vegyen fel: ez a büntetés azért, mert az intézmény nem volt hajlandó ezt megtenni és új irányelveket bevezetni.
Megszokhattuk már, hogy Törökország igazi nagyhatalom, ha szőnyegekről van szó. De hogy egész egész sétányt borítsanak vele, az még tőlük is szokatlan.
Huszadik házassági évfordulójukat ünnepelte Károly és Kamilla, a királyné pedig elárulta, milyen egészségi állapotban van most a brit uralkodó.
Hat ember utazott azon a magánrepülőn, amely eddig tisztázatlan okok miatt lezuhant New York államban. Egy család tagjai, orvos szülők és kiváló tanuló gyerekeik vesztették életüket.
A rendőri vezetők szerint erős kapcsolat van a közösségi média és az erőszakos bűncselekmények között, ezért azt sürgetik, hogy a 16 éven aluliakat tiltsák ki a platformokról.
A papír alapú betegtájékoztatókat digitális, QR-kóddal elérhető változat válthatja fel az Európai Unióban, hamarosan kezdődik az új megoldás tesztje, de a francia fogyasztóvédelmi szervezetek kifogásolják a tervet.