Ma 80 éves Elvis Presley özvegye: Priscilla irigyelt életét tragédiák árnyékolták be

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A ma 80. születésnapját ünneplő Priscilla Presley már legalább 66-tal ezelőtt megtapasztalta, milyen az irigység tárgyának lenni. Pedig fordulatokkal teli életet súlyos tragédiák árnyékolják régóta.

Ő az egyedüli asszony, aki férjének mondhatta a Királyt, akiért nők milliói rajongtak az egész bolygón. Ő az az asszony, aki már kislányként levette a lábáról az akkor már híres Elvis Presley-t, és ő adhatott életet a rock'n'roll-bálvány egyetlen lányának is. Ő az a nő, aki Pamelát is túlragyoghatta Bobby Ewing oldalán, és a filmiparban is jelentős sikereket könyvelhetett el, valamint több alkalommal is képes volt fordítani élete rossz irányt vett történésein.

Idézőjel ikon

Mégis, a mögötte álló 80 év mérlege nehezen billen a gondtalan örömök felé.

Priscilla Presley 80 éves

Miután zsenge lányként hozzákötötte életét a világ egyik legünnepeltebb férfijáéhoz, és lánygyermeket szült neki, el is kezdhetett aggódni annak egészségéért. Nem mintha akkor már sejthette volna, hogy lánya lesz az, aki kilencéves korában férje holttestére bukkan a fürdőszoba padlóján, ami nyilvánvalóan súlyos nyomot hagyott a lelkén.

A mesébe illően nagy szerelem szebb jövőt ígért ekkor még
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Még csak nem is azért, mert előre látta volna, hogy Lisa Marie már tizenéves korában elvonókúrára szorul majd függősége miatt.

De lánya születésekor még arra sem gyanakodhatott, hogy az előbb hagyja majd itt e világot, mint ő maga, s mindössze 54 évesen édesapja után, ő is idő előtt távozik az élők sorából.

Priscilla és Elvis, aki 42 évesen távozott az élők sorából
Fotó: Tplp / Getty Images Hungary

Attól viszont már tarthatott akár, hogy a férje anyai ágában jelen lévő genetikai rendellenesség lányára is hatással lesz majd. Doll Mansel, Elvis anyai nagyanyja ugyanis állítólag egy ilyen rendellenességgel küzdütt egész életén át, amit sokáig feltehetően tévesen, tuberkulózisnak diagnosztizáltak. Doll ráadásul családon belül házasodott, első unokatestvérével alapított családot, ami csak tovább rontott az utódok génállományán.

Lisa Marie élete még annyi örömöt sem tartogatott talán, mint Priscilláé
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary

A legújabb kutatások szerint (a különböző szerhasználat és önromboló életmód mellett)

Idézőjel ikon

ez (is) okként húzódhat meg a családban oly gyakran bekövetkező szívhalálok mögött, tudniillik Lisa Marie-vel is szívroham végzett.

És az sem kizárt, hogy Elvis halva született ikertestvérének tragédiájához is köze volt a vérfertőző házassággal súlyosbított rossz genetikának.

De Priscillának mindezek mellett, bár hihetetlenül hangzik, de az anyagi romlás elől is menekülnie kellett már életében, és unokája kikényszerített hálájával is szembe kellett néznie.

Csoda, hogy mindezen tragédiák ellenére a ma 80 éves Priscilla Presley, bár eredeti vonásait a műtőasztalon hagyta, de mégis a kisugárzásából sokat megőrző, sokoldalú díva.

Nem ő az egyetlen olyan női ikon, akinek az élete közelről már messze nem volt annyira álomszerű, mint a rajongóknak tűnt. Ebben a korábbi cikkünkben több ilyenről is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.