Elmentünk egy osztrák közértbe, és nem hittük el, amit láttunk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Rengeteg magyar él Ausztriában, és azok száma sem kevés, akik átjárnak nyugati szomszédunkhoz dolgozni. Akár ezek közé tartozol, akár csak olykor-olykor, például síelni vagy túrázni jársz az osztrákokhoz, érdemes beugranod egy ottani közértbe.

Az Ausztriában dolgozó magyarok száma hónapról hónapra növekszik. Tavaly januárban közel 130 ezren voltak, akik ott dolgoztak, ám a legfrissebb adatok szerint ez szám 2026. márciusára a 150 ezret is elérheti. 

Ezért éri meg az osztrákoknál dolgozni

Nem véletlenül választják sokan a munkavállalást nyugati szomszédunknál. Noha sok területen a megélhetés költségei is magasabbak, mint Magyarországon, ugyanez igaz a fizetésekre is. Kétségtelenül pénzügyileg a legjobb kombináció, ha valaki Magyarországon él, de Ausztriában dolgozik. Egy Bécs és Győr között ingázó villanyszerelő például arról számolt be a Kisalföldnek, hogy roppant elégedett a helyzetével. Mint mondta:

a fizetése többszöröse annak, amit Magyarországon megkeresne ugyanezzel a munkával, és a napi kétszer kétórás út is megoldható, minden nap otthon van este hatra.

Egy három éve egy bécsi élelmiszerboltban dolgozó pultos beszámolója szerint egy héten három vagy négy napot dolgozik, amiből kellemesen meg tud élni.

A kinn élő vagy dolgozó magyarokon kívül természetesen azok száma is jelentős, akik úticéljuknak választják Ausztriát. Erre számos okuk lehet: a magas hegyek például sokakat vonzanak, télen remek lehetőséget kínálnak a síelésre, snowboardozásra, nyáron pedig a túrázásra.

Érdemes ellátogatni egy közértbe

Általában az osztrákokhoz csak látogatóba érkező magyarok is szoktak kinn vásárolni, amire több szupermarketben is van lehetőség. A Hofer, amely az Aldi osztrák megfelelője, a Lidl és a Penny a legolcsóbb, míg a Billa és a Spar szélesebb, prémium kínálatával csalogatja a magyarokat és az osztrákokat egyaránt.

Mi most egy Billába látogattunk el, hogy megnézzük, milyen furcsa, érdekes vagy épp különleges termékeket lehet ott kapni.

Természetesen a teljesség igénye nélkül készítettünk teljesen szubjektív válogatást. Felkeltheti a vásárló érdeklődését például egy fehéres-sárgás flakon, ami első pillantásra akár italnak is tűnhet. Ám kellemetlen meglepetésben lenne része annak, aki belekortyolna: a felirat tanúsága szerint 16 tojás fehérjéjét rejti a műanyag üveg. A proteindús étrend követői számos magas fehérjetartalmú, étkezéshelyettesítő italból is választhatnak.

Kétségkívül a flakonos tojásfehérje volt a legfurcsább termék, amivel találkoztunk az osztrák közértekben
Fotó: Dívány

Persze azoknak sem kell csalódniuk, akik készételt szeretnének vásárolni. Hamburgerek, pizzák, mikrohullámú sütőben pár perc alatt elkészíthető spagettik (bolognai és carbonara), lasagne és chili con carne. No meg persze az eredetileg német, ám az idők során Ausztriában is szinte nemzeti étellé váló currywurst: a currys ketchuppal fölszolgált virsli.

Ha valaki kifejezetten az osztrák konyha ízeit szeretné hazavinni, annak a tökmagolajat ajánljuk – más öntetekkel kombinálva bármilyen zöldségekből álló salátát különlegessé tesz, főként, ha valamilyen magot is adunk hozzá. A császármorzsa elengedhetetlen kísérője, az almaszósz is kapható, üveges kiszerelésben.

Mindezeken kívül is persze számos érdekes, bizarr vagy íncsiklandó termék kapható az osztrák közértekben. Nekünk – a teljesség igénye nélkül – kedvencünk még a sötét, magos rozskenyér, a Dachsteinbrot, a habos-könnyű, rétegzett gyümölcsjoghurt, a rebarbarás málnalekvár, az avokádós ételek fűszerkeveréke, valamint a rozmaringos, pergamenvékony, eredetileg szicíliai olívaolajos lepénykenyér.

Egy másik szicíliai finomság a cannolo, amelynek roppant érdekes a története : háremhölgyek és apácák őrizték készítésének titkát.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.