Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Még az olyan országok történelmében is akadnak sötét korszakok, amelyekről nem is feltételeznénk ezt. Svájcról a csodás alpesi táj, a gazdasági jólét, a semlegesség jut először eszünkbe. Ugyanakkor az ország állami gondozottjainak, a Verdingkindeknek, vagyis „szerződéses gyermekeknek” rettenetes sorsa volt, már a 19. század kezdetén is.
Az 1800-as évek elejétől egészen az 1960-70-es évekig több tízezer gyermek került állami gondozásba Svájcban. Gyakorta azért választották el őket családjuktól, mert az anya vagy hajadon volt, amikor születtek, és ez a kor erkölcsi normáiba ütközött, vagy olyan rossz anyagi körülményei voltak a családnak, hogy nem tudták volna ellátni a következő gyermeket is.
Ez történt valójában a svájci állami gondozottakkal
Miután a hatóságok megvonták a felügyeleti jogot a szülőktől, és kiemelték a gyerekeket a családból, ők vidékre kerültek nevelőszülőkhöz. Csakhogy ott rosszabb körülmények uralkodtak, mint amilyenben eredetileg voltak. A Verdingkindeket legtöbbször olyan családok fogadták be, akiknek gazdasága volt, így a gyerekek valójában olcsó, vagy ingyenes munkaerővé váltak, akiket kizsigerelhettek.
Az, hogy az 1930-as években Bern kantonban a mezőgazdasági munkások 20%-a 15 év alatti gyermek volt, igen sokat elmond a rendszerről. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem mindegyikük volt állami gondozott.
Ahelyett, hogy a Verdingkindek oktatásban részesültek volna, és szerető család vette volna körül őket, éjt nappallá tévé dolgoztak a földeken, a háztartásokban vagy az istállókban. Ha mindez nem lenne önmagában elég szörnyű, sokakat közülük fizikailag is bántalmaztak, és emiatt felnőttkorukban súlyos mentális problémákkal, párkapcsolati zavarokkal kellett megküzdeniük.
Kártérítést kaptak az egykori állami gondozottak
Svájcban még ma is élnek azok a Verdingkindek, akiknek elvette a gyermekkorát az állam, és a nevelőszülők. 2008-ban óriási vihart kavart az a könyv, amelyet egy egykori állami gondozott, Roland Begert írt Lange jahre fremd, azaz Hosszú éveken át elidegenítve címmel. A szerző önéletrajzi műve nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a témával ismét foglalkozni kezdjenek Svájcban.
2013 tavaszán az akkori svájci igazságügyi miniszter, Simonetta Sommaruga az emberi méltóság megsértésének nevezte azt, ami a Verdingkindekkel történt, ám ennek ellenére az áldozatok akkor még nem kaptak anyagi kártérítést.
Egy évvel később, a svájci vállalkozó és filantrópus, Guido Fluri indította el a kezdeményezést, amely azt szorgalmazta, hogy jöjjön létre egy 500 millió svájci frankos alap az érintettek kárpótlására. Több mint két év kellett hozzá, hogy a Svájci Államtanács jóváhagyja a javaslatot.
A döntés értelmében az egykori állami gondozottak akár 25 000 svájci frank – akkori árfolyamon hozzávetőleg 7 millió forint – kártérítést kaphattak.
Természetesen nincs az a pénz, amivel az elrabolt gyerekkort meg lehetne váltani, de talán az érintetteknek valamiféle vigaszt nyújt, hogy az állam végül nem hunyt szemet a múltban elkövetett rémtettek felett.
Ha szívesen olvasnál arról is, milyen ma az állami gondozottak helyzete Magyarországon, ezt a cikkünket ajánljuk.
