Egy tökéletesen egyenes hasadék osztja ketté Szaúd-Arábia egyik hatalmas szikláját, amelyről a kutatók a mai napig nem tudják megállapítani, hogy a különös repedést mi hozta létre.
A Tayma-oázis környékén álló óriási szikla a látványával és a formájával hosszú ideje vonzza a geológusok, régészek és látogatók figyelmét. Ez az úgynevezett Al Naslaa-képződmény, egy mintegy 6–9 méter méretű homokkőtömb, amelyet szokatlanul tiszta, tökéletes, egyenes hasadás választ ketté – mintha valamilyen éles eszközzel vágták volna ketté.
Máig nem tudni, hogy nyílhatott szét a hatalmas szikla
A két fél majdnem szimmetrikus, és mindkettő vékony, kiegyensúlyozott „talapzaton” áll, optikailag lebegő hatást keltve.
A szikla délkeleti oldalát petroglifák borítják: állatokat, embereket és lovakat ábrázoló ősi vésések maradványai láthatók rajta, amelyek a hely több ezer éves antropológiai történetéről is árulkodnak.
A geológiai magyarázatok között az egyik leggyakoribb elképzelés az, hogy a hasadék
egyszerűen egy természetes kőzetrepedés vagy törésvonal következménye.
A kőzetben meglévő gyenge pontokon – például réteghatárokon vagy természetes idegen anyagok mentén – a feszültség hosszú idő alatt szétfeszíthette a homokkövet, miközben a két rész nem mozdult el jelentősen egymáshoz képest.
A geológiában ilyen természetes törések meglepően egyenes, szabályos hasadékokat képesek létrehozni. A homokkő réteges szerkezete és korábbi feszültségtörténete – a kőzettestre „élete” során gyakorolt mechanikai és erőhatások felhalmozódása – miatt a repedés eszerint a természetes kőzetmagasság mentén bontotta ketté az eredetileg egységes blokkot.
Tektonikus lehetőség
Egy másik, részben összefüggő magyarázat a tektonikus tevékenység szerepét emeli ki.
A Tayma-oázis környéke nem teljesen nyugodt tektonikai környezet; a földkéreg mozgásai időről időre feszültséget okozhattak a kőzetekben. Ha a kőzet alatt egy gyenge zóna vagy kis eltolódás mentén mozgás történt, az elősegíthette a nagy szikla kettéválását.
Ez a tektonikus hasadás kezdetben egyenetlenebb repedést hozhatott létre, amelyet később más eróziós folyamatok tettek szabályosabbá.
A jég
Az időjárási hatások szintén potenciális tényezők. A régi éghajlati periódusokban, amikor a környezet hűvösebb volt, a korábban meglévő apró repedésekbe bejutó víz megfagyhatott, térfogata növekedett, és mechanikusan kitágította a repedést. Amikor a jég ismét olvadni kezdett, a kőzet már egy kitágult, éles hasadékkal maradt vissza.
Hosszú évezredek során a sivatagi szél hordalékának súrlódó hatása tovább simíthatta és egyenesebbé tehette ezt a rést, ahogy a homokszemcsék finoman „csiszolták” a hasadék oldalait.
Emberi beavatkozás is szóba jöhet
Végül felmerül az emberi beavatkozás lehetősége is, bár ezt a tudósok nem tartják valószínűnek
A homokkő viszonylag lágy anyag, és elméletileg primitív eszközökkel is kettéválasztható; egyesek a helyi ősi kultúrák szándékos munkáját sem zárják ki teljesen.
Ebben az értelmezésben a szikla nemcsak természeti képződmény, hanem kulturális jelzőpont vagy szakrális helyszín lehetett, amelyet az ember alakított. Azonban nincs közvetlen régészeti bizonyíték arra, hogy egykori kovácsolt fém eszközökkel végzett „vágás” hozta volna létre az egyenletes hasadékot.
Ha tetszett ez a cikk, olvasd el azt is, milyen emberfeletti munka kellett ahhoz, hogy utat vágjon egy férfi a sziklába.
