Félelmetes rom lett a legendás csehszlovák uszodából: lelátóján négyezer néző ülhetett

Olvasási idő kb. 4 perc

A prágai Barrandov-teraszok legendás uszodája lelátóján egykor ezrek nézték az úszó- és toronyugróversenyeket. Ez volt Csehszlovákia első olimpiai méretű medencéje, amely a második világháború után a környezetével együtt romlásnak indult.

A versenymedence 50 méter hosszú és 18 méter széles volt, mélysége pedig 4,5 méter is lehetett. Mellette egy, a Vladimír Grégr építész által megálmodott, 10 méter magas ugrótorony állt, no és kisebb, 5 méteres ugrószintek, így az uszoda nemcsak úszó-, hanem ugróversenyekre is alkalmas volt. 

Csehszlovákia egyik kedvenc találkozóhelye volt

E létesítmény azonban csak a jéghegy csúcsa volt: a versenymedencét és mellette a – többek között – gyermekmedencét, tenisz-, kosárlabda- és röplabdapályákat is magába foglaló Barrandov-teraszok a két világháború közötti  Csehszlovákia egyik legfontosabb társasági célpontja volt, amelyet az elit, a közeli Barrandov Filmstúdió hírességei és olyan személyek is látogattak, mint Tomáš Garrigue Masaryk egykori csehszlovák elnök.

A Barranodow-teraszok építészeti különlegességnek számított
Fotó: Unknown / Wikimedia Commons

Tízezrek mentek el a megnyitóra

Az épületekből, teraszokból és kertekből álló, funkcionalista épületegyüttes a köztársaság későbbi disszidense, költője és elnöke, Václav Havel édesapja rendelte meg fiai számára a San Franciscó-i, Csendes-óceán partján álló Cliff House mintájára. A Prága Barrandov negyedében, a Moldva folyóra néző épületegyüttesre

1929. október 4-i megnyitásakor 50 ezer ember volt kíváncsi.

Táncterem is volt az uszoda közelében

A helyszínen 3 ezer ember befogadására alkalmas panorámás éttermek várták vendégeiket, de a teraszokon – a már említett, egykori kőbánya helyén létesített úszómedence mellett – egy napozóterasz, egy 15 méter magas kilátó és tánctermek is helyet kaptak.

A kilátónak évekkel később egészen más szerepe lett, mint amire tervezték
Fotó: Unknown / Wikimedia Commons

Étellift szállította a vendégeknek a fogásokat

Az egész komplexum fénypontja a panorámaablakos étterem, a Terasy volt, amely a teraszok több szintjén terült el, az ételeket és italokat így étellift szállította le és fel. A vendéglátóhely összeköttetésben volt az 1930. augusztus 16-án megnyitott szabadtéri úszómedencével, onnan egy, a sziklafal mentén kanyargó lépcső vezetett a finom fogásokig. Az éttermet autóval is meg lehetett közelíteni egy külön erre a célra épített úton, amelyhez egy parkoló is kapcsolódott.

Idézőjel ikon

A jobb megközelíthetőség érdekében a teraszok építésével egy időben a villamosvonalat is meghosszabbították Hlubočepyig, így kapcsolatot teremtve Prága belvárosával.

Ebből a szögből az összecsuhható asztalok és székek is jól látszanak a nyüzsgő teraszon
Fotó: Unknown / Wikimedia Commons

A komplexum belső tereit és kerthelyiségeit funkcionalista bútorokkal rendezték be, ám miután az 500 kerti asztal és a 3 ezer kerti szék téli tárolása némi fejtörést okozott, ezért összecsukható fémbútorokat kezdtek alkalmazni. Ez az akkoriban még ritkaságnak számító berendezés másoknak is megtetszett, így a Brandýs nad Orlicí nevű cég innentől kezdve más kerthelyiségek számára is gyártani kezdte.

A komplexum tervezője nem csak építész volt

Az 1929 és 1930 között épült létesítmény tervezője Max Urban volt, aki nemcsak a teraszokat, hanem a közeli Barrandov Filmstúdiót és a teljes Barrandov-lakónegyed városrendezési tervét is jegyezte. Urban egyébkét különleges személyiség volt, ugyanis nemcsak építészként, hanem operatőrként és producerént is dolgozott, ráadásul a felesége, Anna Ondráková színésznő volt, méghozzá a korszak egyik legismertebbje. 

Prága egykori ikonikus épületegyüttesének nyüzsgő életéről az újságok is cikkeztek
Fotó: Unknown / Wikimedia Commons

Legendás épületekből romok lettek

Prága addig csillogó és nyüzsgő, teraszos pompáját megtörte a második világháború. A náci megszállás alatt a vendégkörét főként német tisztek és katonáik alkották, mi több, a hely stratégiai jelentőségűvé is vált: a 302 méteres magasságban elhelyezkedő teraszok és a 15 méteres kilátótorony előnyeit kihasználva a Wehrmacht megfigyelőpontként kezdte alkalmazni a a légvédelmi állások felderítésére. Noha a háború után egy rövid időre visszatértek a teraszok dicsőséges napjai, 1948-ban az épületegyüttesre a kommunisták tették rá a kezüket. A komplexumot üdülőközponttá alakították, ám

Idézőjel ikon

a beruházások és karbantartások híján az épületek állapota egyre csak romlott.

Az 1989-es bársonyos forradalom után a Barrandov-teraszok visszakerült a Havel-családhoz, sőt, az étterem ezt követően még öt évig működött is. Ezzután azonban végleg bezárta kapuit. Az épületek ekkor kezdtek igazán tönkremenni: egy részüket vandálok rombolták le, a megmaradt, egyre kopottabb falak között pedig az otthontalanok találtak menedéket. A romos épületekből minden mozdíthatót elvittek, a legendás uszodát pedig a felismerhetetlenségig benőtték a növények. 

Növényekkel benőtt rom lett a legendás uszodából is
Fotó: Unknown / VitVit / Wikimedia Commons

Sokáig senkit sem érdekelt a sorsa

Hosszú évekig senki sem törődött a jobb napokat megélt komplexummal, míg végül az örökségvédelmi tárasasággal együttműködésben megszületett a döntés a felújításról. A tervek szerint a sziklán kanyargó épületrész egy 200 vendég befogadására alkalmas szállodaként működött volna két étteremmel.

Idézőjel ikon

A munkálatok 2016-ban meg is kezdődtek, és bár azt jósolták, 2020-ra be is fejezik, ez nem történt meg.

A második világháború után a létesítmény állapota elkezdett rohamosan romlani
Fotó: Sarah Wattouat / Wikimedia Commons

Ma két, egy két- és egy háromszintes, modern épület áll a helyén, a magassabb pont akkora, mint az egykori étterem, így a kilátótornyával együtt hasonló képet fest, mint fénykorában. A terület kiegészült Martin Sladký alkotásával, egy a náci megszállás áldozatainak emléket állító mozaikkal. Az 1988-as felavatása óta ennek az állapota is leromlott mára, ráadásul a rajta található bronztáblát is ellopták.

A Barrandov-teraszok ma műemléki védettség alatt áll.

Ha tetszett a cikk, kalandozz el Varsóba is, ahol egy olyan különös, faházas lakótelepre hívunk, amelyben, mintha megállt volna az idő.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.