Az utolsó laoszi királynénak és az utolsó kínai és mandzsukói császárnénak hasonló sors jutott élete végén.
Mindkét országban a monarchiát megdöntő kommunista fordulat hozott az uralkodófeleségek számára is sötét fordulatot. Egyikük legalább egészen eddig boldog családban tölthette életét, másikuknak azonban még csak ez sem jutott.
Khamphoui laoszi királyné 1930-ban ment hozzá Sisavang Vatthanához. A házaspár boldogságban élt, öt gyermekük született – az uralkodó hatalomra jutva később egyébként eltörölte a többnejűséget az országban. 1959-ben léptek a trónra, a vietnámi kommunista eszmék azonban a Laoszi Királyságban is felütötték a fejüket, az egyre erősödő, és jelenleg is kormányzó Laoszi Népi Forradalmi Párt 1975-re ellenőrzése alá hajtotta az egész országot, megdöntötte a kormányt és a monarchiát, december 2-án pedig lemondásra kényszerítették a királyt is,
aki azonban nem volt hajlandó távozni az országból.
A laoszi uralkodó és felesége táborba került
A királyi család 1977-ig a palotában maradt házi őrizetben, ekkorra azonban már mintegy 40 ezer jobboldalit, a régi rendszerhez kötődő hivatalnokot és katonatisztet tartottak fogva internálótáborokban, amelyeket fizikai kényszermunka és elégtelen élelmezés jellemzett. A kommunisták tartottak attól, hogy a király megszökhet és külföldön ellenállási mozgalmat hozhat létre, így
a családot ideológiai átnevelés céljából egy köztörvényes bűnözők számára fenntartott táborba internálták.
A laoszi kormány évtizedek óta nem beszédes az ügyben, hogy ezután mi történt a királlyal, a királynéval és a koronaherceggel. 1989-ben a pártelnök párizsi látogatásán csak annyit mondott, hogy a király természetes halált hal, később ezt úgy módosították a hatóságok, hogy mindhármukkal maláriajárvány végzett. Szemtanúk szerint azonban a 70 éves királyt fogvatartói napi nyolc órán keresztül dolgoztatták a földeken heti hat napon át, amiért mindennap két tál főtt rizst és egérürüléket kapott a felügyelőjétől.
A munkavégzésre való képtelenség, az élelemhiány és az előrehaladott kor miatt a király egészsége gyorsan leromlott,
már nem tudott dolgozni. A szabály azonban kimondta, hogy azoknak, akik nem dolgoznak, csökkentik az élelmiszeradagját. Fia ugyan megosztotta vele a saját fejadagját, de egiküknek sem volt elegendő, amihez hozzájutottak. 1978-ban 11 nap különbséggel hunytak el, a kirélyné három évvel élte túl őket. Testük jelöletlen sírban nyugszik a Go Laos Tours blogja szerint.
Egy nagyon furcsa élet szigorúan a falak közt
A később I. Erzsébet angol királynő iránti tiszteletből az Elizabeth nevet használó Wanrong címzetes kínai és mandzsukuói császárné apja hivatalnok, korábban a császári palota minisztere is volt, aki hitt a nemek közti egyenlőségben az oktatás terén, így lányát is úgy taníttatta, mint fiait. Bár 1922-es házasságkötéskor Kína már egy évtizede nem volt monarchia, a demokratikus köztársasági kormány engedte a császári rangok használatát és különleges bánásmódot biztosított az egykori uralkodócsaládnak, amely továbbra is nagy pompában élhetett a pekingi Tiltott Város falain belül, elzárva a külvilágtól.
Az utolsó császár, a 16 éves Pu Ji házasság előtt állt, és a fényképek alapján egy Wenxiu nevű hajadont választott, az özvegy ágyasok azonban rábeszélték, hogy neveltetéséből fakadóan Wanrong jobb feleség lenne.
Előbbiből így másodfeleségnek számító ágyas lett, utóbbiból pedig császárné. Wanrong boldogtalan volt amiatt, hogy olyasvalakihez kell férjhez mennie, akivel még sosem találkozott, végül azonban belenyugodott a házasságba.
Pu Ji sokkal több figyelmet szentelt azonban Wenxiúnak, így Wanrong házasélete elég magányosan indult, eunuchjai és szolgálói voltak a társasága, akikkel állítólag roppant kedvesen és törődőn viselkedett, még öccsét is megszidta egyszer, amiért az tiszteletlen hangnemet ütött meg egy szolgával szemben. Wanrong szeretett olvasni és angolul verseket írni, jazzt hallgatni, zongorázni, festeni, fotózni, de kedvelte a nyugati konyhát és a divatot is – saját szabója szinte mindennap új ruhával állt elő. De házassága boldogtalanul alakult, féltékeny volt férje ágyasára, hangulatát így a lobbanékonyság jellemezte, ami mentálisan sem tett jót neki.
Magányát tanulással feledtette, szorongását pedig cigarettával, majd ópiummal kezdte oldani. 1924-ben aztán nagyot változott az élete, amikor Feng Yuxiang hadúr egy puccsal átvette az irányítást Peking felett, végleg véget vetve a többezer éves kínai császárságnak. A hármasnak el kellett így hagynia Pekinget, kezdetben Pu Ji apjának házába költöztek, majd Tiencsin városának japán fennhatóság alatt álló részébe.
Tiencsin és Mandzsúria, a boldogság és keserűség helyszíne
Itt békében éltek, és a helyi társaság legfényesebb csillagaivá váltak. Wanrong színházba és táncolni járt, lovagolt, de leginkább vásárolgatott, hogy Wenxiúval versenyezzen Pu Ji szeretetéért és figyelméért. Ez valamennyire hatásos volt, Pu Ji végül is több időt töltött vele, így Wenxiu 1931-ben a válás mellett döntött. Emiatt azonban Pu Ji komolyan neheztelt feleségére, ami olyannyira elfajult, hogy szinte már nem is szólt hozzá.
Wanrong ezért emelt az ópiumadagján, ami oldotta a feszültségét, de függővé is tette, ami ekkoriban nem volt rika dolog. A tiencsini egy évtizednek az vetett véget, hogy a japánok 1931-ben megszállták Mandzsúria tartományt, és mivel a Csing-dinasztia mandzsu származású volt, hogy a földszerzést legitimálják, megszervezték belőle Mandzsukuo bábállamot, amelynek trónját 1934-ben Pu Jinek ajánlották fel. Ő esélyt látott arra, hogy a majd Kínát legyőző Japán segítségével visszaállítsák Kínában a monarchiát és az uralmát. Wanrong nem kedvelte a japánokat, így határozottan ellenezte férje terveit. Ezért kezdetben a japán katonai vezetés nem is engedte, hogy Pu Ji és Wanrong együtt tartózkodjanak,
a császárnét japán szolgálói szigorúan felügyelték és jelentettek róla mindent a hadsereg vezetésének, így Wanrong két alkalommal is szökést tervezett.
Egyszer állítólag frusztrációjában így kiáltott fel: „Miért lehet mindenki más szabad, én pedig miért nem lehetek az?” Amikor később ismét együtt élhettek férjével, kapcsolatuk tovább romlott – a császár megpróbált ugyan elválni, de ezt a japánok nem engedték –, ami Wanrong mentális állapotán is csak rontott. Állítólag folyamatosan pislogott és köpködött, havi kiadásai megduplázódtak, a pénz nagy része ópiumra ment el. Megelégelve a negligálást két udvaronccal is viszonya lett, ezeket a férfiakat Pu Ji aztán elküldte az udvartól. Wanrong azonban állapotos lett és törvénytelen gyermeket szült, aki azonban tisztázatlan körülmények között elhunyt.
Wanrong elmezavara ekkor már olyan mértéket öltött, hogy férje házi őrizetbe helyezte a lakosztályában, ahol meg is bilincselték, hogy ne tudjon könnyen mozogni.
Az apja felhagyott rendszeres látogatással, nem bírta ugyanis elviselni, hogy így látja szeretett lányát.
A császárné viselkedése kiszámíthatatlanná vált, kóros súlyvesztése miatt már járni is alig tudott, egy kezeletlen szembetegség miatt látása is erősen romlott és megtagadta a tisztálkodást is – emiatt végül pár centisre vágták a haját. Tisztább pillanataiban állítólag zokogva átkozta az apját, hogy így tönkretette az életét ezzel a házassággal.
Nem tudni, hol nyugszik
A császárné arcát az utolsó években alig engedte látni (egy papírlegyező résein nézett ki), egy ágyas úgy emlékezett vissza, hogy évek alatt egyszer sem látta, csak akkor, amikor az állam összeomlott 1945-ben a szovjet invázió hatására a második kínai-japán háború végén, és Pu Ji feleségét is biztonságba akarta helyezni.
A császárnét Koreába akarták szöktetni, végül azonban elfogták a kínai kommunista gerillák, akik több helyen is fogva tartották.
A börtönben úgy állították ki, mint az állatkerti állatokat, messze földről is jöttek megnézni. Mivel elvonási tünetektől szenvedett, hallucinált, nagy szenvedéseken ment át ezen időszak alatt.
Tekintve, hogy kínai őrei japán kollaboránsnak tartották, részvétet nem tanúsítottak ezek láttán, és nem figyeltek oda arra sem, hogy egyre kevesebb táplálékot vesz magához: ez is okozta halálát mindössze 39 évesen. Miután évekkel később, börtönéből szabadulva Pu Ji értesült felesége haláláról, memoárjában így írt róla: „Wanrongot, akit olyan hosszú ideig elhanyagoltam, egy modern kínai lány nem tudná megérteni. Ha sorsa nem volt megpecsételve a születésekor, akkor végzete házasságunk elkerülhetetlen következménye volt. Gyakran gondoltam arra, hogy ha Tiencsinben elvált volna tőlem, ahogy Wenxiu tette, talán elkerülhette volna a sorsát. De ő egészen más volt, mint Wenxiu. Wenxiunak egy normális férfi-nő kapcsolat fontosabb volt, mint a rang vagy a középkori pompa. Wanrong azonban nagy jelentőséget tulajdonított császárnéi pozíciójának, ezért volt hajlandó csupán névleges feleség lenni.”
Egy kínai császár halhatatlan akart lenni: furcsa módszerrel tett érte.
