Ismét divatba jöttek a kámeamedálok: bár sok esetben drágakövekből faragják ki ezeket az ékszereket, mégsem tekinthetők annyira hivalkodónak, mint a brilliánsok vagy akár csak az igazgyöngyök. A sztárok is örömmel veszik fel ezeket a kiegészítőket – ismerd meg a kámea történetét!
A kámeafaragás eredete az ókorra nyúlik vissza, aztán Napóleon és Joséphine csinált belőlük nagy divatot, és most a hollywoodi sztároknak köszönhetően kezdenek ismét némi érdeklődést kiváltani. Vannak, akik azt gondolják, hogy Rihanna személye ehhez elég is lesz, és a Labubukhoz hasonlóan a kámeák iránti keresletet is élénkítheti az, hogy a szupersztár ilyen ékszert vett fel. Az egyszerűbb külsejű kámeák vásárlása és viselése várhatóan továbbra is csak kevesek sportja marad.
Rihanna és párja, ASAP Rocky júniusban a fotósok vakuinak kereszttüzében vonult be a Dior Homme divatbemutatóra, ami azért is volt szenzáció, mert a harmadik gyermekével várandós énekesnő édesapja májusi halála óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
A sztár az eseményre egy feltűnő igazgyöngy nyakláncot választott, amelyen nem lehetett nem észrevenni a hatalmas kámeamedált.
A több mint 23 millió forintos Marlo Laz darabot hangsúlyos kámeagyűrűk egészítették ki, így a Glamour magazin amerikai kiadása máris úgy fogalmazott, hogy Rihannának köszönhetően új fényben látjuk az antik darabot, egy régiékszertrend visszatérésének vagyunk épp a szemtanúi.
A kámeaékszer nem lesz tömegdivat
Pedig a 2019-es Velencei Filmfesztiválon, a Joker premierjén ugyancsak nem lehetett nem kiszúrni a Cate Blanchett fülében lógó hatalmas kámeaportrékat, az amerikai Vogue már akkor feltámadásról írt az esemény apropóján. Ezek a vélemények talán túlzók, az alábbiakban meg is magyarázzuk, hogy miért nem fogják elönteni az üzleteket az igazi kámeaékszerek, még ha valóban egyre több híres cég, köztük a Dolce&Gabbana is piacra dob ilyen drága modelleket.
Az azonban, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen ékszereket viseljenek, még nem jelenti azt, hogy ne lennének érdekesek a divat iránt fogékonyak számára.
Mint a brit Tatler társasági magazin is megjegyzi, amikor Szilvia svéd királyné vagy Viktória koronahercegnő megjelenik abban a különleges kámeatiarában, amelyet egykor Napóleon ajándékozott Joséphine császárnénak, minden szempár rájuk szegeződik, olyan gyönyörű alkotásról van szó. A neve londoni Wartski antik ékszerkereskedés igazgatója is a kámea iránti lelkesedés fokozódásáról számolt be, véleménye szerint az emberek egyre jobban megértik ennek a művészeti formának a lényegét, látják a darabok mögötti hatalmas szakértelmet, a kámea pedig kezdi levetkőzni a viktoriánus giccs címkéjét. A csendes luxus divatirányzathoz is abszolút jól passzol ez az ékszerfajta, mint a Tatler Watches&Jewellery Guide is írja idei kiadásában, véleményük szerint a kámea ékszerek választása ugyanis magabiztos eleganciáról és kifinomult műveltségről árulkodik.
A pártszimpátiát is ki lehetett vele fejezni
Mielőtt elmerülnénk a kámeatörténetben, tisztázzuk gyorsan az alapfogalmakat! A drágakövekből faragott miniatűrök gyűjtőneve a gemma, ami latinul ékkövet jelent.
Ha a faragvány domború (azaz dombormű), akkor kámeáról beszélünk, ha viszont homorú, akkor intaglióról.
Mindkét technikát ismerték már az ókori asszír, egyiptomi és etruszk kultúrák is, igazi diadalt azonban a görög-római világban ért el a műfaj. A hellének ugyanis nagyon praktikusan először pecsétgyűrűkhöz használták a kámeát, de nyaklánc medáljaként is hordhatták ugyanígy okirathitelesítési funkcióval.
Később egyre inkább dísszé, ékszerré vált, leggyakrabban hegyikristályt, ametisztet, jáspist, achátot és ónixot használtak hozzá, de később gyakori volt a jóval olcsóbb üvegpaszta használata is. A kámeák méretének maximumát az adott drágakő mérete szabta meg, leggyakrabban szabályosan kerek vagy ovális formájúra faragták a témát. Ez a művelet nagy szakértelmet igényelt.
Érdekesség, hogy az ókori világ egyig leghíresebb kámeaművésze a matematikaóráról jól ismert tétel kitalálójának, Pitagorasznak az édesapja volt – nem véletlenül lett a híres hadvezér, Nagy Sándor udvari vésnöke. Mint a Town& Country magazin írja, az ókori rómaiak folytatták aztán ezt a hagyományt, a polgárok jobbára politikusok arcképeit viselték, hogy kifejezzék szimpátiájukat a közszereplők iránt. Ez a császárkorban – mikor is mérsékelni akarták a polgárság fényűzését – is megmaradt, mivel bár azt meghatározták, hogy ki hordhat aranyat, gyöngyöt vagy csiszolt drágaköveket, de senkit sem tiltottak el a kámeaviseléstől.
Még Cicero is, aki oly gyakran ítélte el a legkisebb élvezetet is, helyeselte, ha valaki a kedvenc filozófusának a portréjával vésett gyűrűt hord.
A középkorban már visszaszorult az ékszertípus népszerűsége, jobbára vallásos témát faragtak a vésnökök, a barokkban aztán új erőre kapott, nem kis részben Pompeji romvárosának 1748-as felfedezésének, és az ebből fakadó, az elit körében népszerű úgynevezett Grand Tour utazási trendnek köszönhetően.
A francia luxusnak köszönheti a visszatérését
A kámeák divatja aztán Franciaországban született újjá. Marie Antoinette éppen a versailles-i kastély kerítésénél sétált, amikor figyelmes lett egy odakint csillogó portékáját ládából áruló fiatalemberre, Jean-Baptiste Mellerio ékszerészre, akitől vett is egy kámeakarkötőt – mondja Laure-Isabelle Mellerio, a jelenleg is az egyik legprominensebb párizsi ékszerház, a Mellerio vezetője. A 1613-ban alapított cég jelenleg is készít kámeákkal ékesített darabokat, tavaly például egy olyan medálsorozatot mutattak be, amely ugyanazokat a római császári alakokat jeleníti meg, mint amelyek a francia királyné karkötőjén is szerepeltek. Ezeket a Nápolytól délre lévő Torre del Greco városából szerzik be, ahol a világ leghosszabb múltra visszatekintő kámeakészítési hagyománya él.
Ugyanez a település ad otthont az 1894-ben alapított Liverino háznak is, amely ma is él és virul, mivel ügyfelei közt tudhatja a Bulgarit vagy a 1893-as alapítású német Hemmerle ékszerházat is.
„Vonz minket a kámeák kulturális és művészi gazdagsága, de nem használjuk őket nosztalgikus formában. Ehelyett újraértelmezzük őket váratlan kontextusba helyezve, szokatlan anyagokkal kombinálva és felforgatva a klasszikus asszociációikat”
– nyilatkozta Christian Hemmerle.
Napóleon kedvence volt
De térjünk vissza Párizsba és a XIX. század elejére, mikor is ugyancsak Itáliát tekintették a műfaj szuperlatívuszának. Úgy tartják, hogy Napóleon személyesen maga toborozta a félsziget legtehetségesebb faragóit, akik akár egy évig is fáradhatatlanul dolgoztak egy tiara egyetlen kámeadíszén. Ebből több is látható a fentebb említett, 1809-es Bernadotte Cameo Tiarán, melynek alkotója valószínűleg a francia császár kedvenc ékszerésze, Marie-Étienne Nitot volt, aki Napóleon utasítására 1805-ben iskolát is nyitott Párizsban, hogy helyben képezhessék a kámeafaragókat.
„Napóleon és Joséphine azért kedvelték a kámeákat, mert a Római Birodalom nagyszerűségét és legitimitását idézték meg. Esztétikailag tökéletesen kiegészítették az Első Császárságot uraló neoklasszicista stílust, amelyet az ókori Hellász és Róma inspirált” – mondja a Nitot által alapított Chaumet ékszerház örökségvédelmi igazgatója, Violaine Bigot.
Hogy a kámea valóban feltámad-e, az még a jövő zenéje, de legalább nem halt ki az idők során, és ez is valami.
Egy szintén meglehetősen borsos árú luxusmanikűrről olvashatsz ebben a cikkünkben.
