Téged is lefotóznak, ha ide utazol – új arcfelismerő rendszert vezetnek be Amerikában

Olvasási idő kb. 2 perc

Hamarosan minden külföldi utazóról fotó készül az amerikai határon, a gyerekekről és az idősekről is, a fényképeket pedig akár 75 évig is megőrizhetik.

Az Egyesült Államok kiterjeszti az arcfelismerő technológia alkalmazását a határain, hogy nyomon kövesse a nem amerikai állampolgárok belépését és kilépését – írja a CBC.ca.

Minden Amerikába utazó külföldiről fényképet készítenek

Az erről szóló kormányzati dokumentum szerint az új szabályozás december 26-án lép hatályba. Az intézkedés célja, hogy visszaszorítsák a vízum által engedélyezett tartózkodási idő túllépését, valamint az útlevél-hamisítást. 

December 26-tól az Egyesült Államokba utazó minden külföldiről fényképet készítenek
Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

A rendelkezés lehetővé teszi a határvédelmi szervek számára, hogy a külföldi állampolgárokat lefényképezzék a repülőtereken, tengeri kikötőkben, és szárazföldi határátkelőhelyeken. Emellett a hatóságok más biometrikus adatokat – például ujjlenyomatot vagy DNS-mintát – is kérhetnek. 

Idézőjel ikon

Az arcfelismerést kiterjesztik a 14 év alatti gyerekekre és a 79 év fölötti idősekre is, ezek a korcsoportok eddig mentesültek az intézkedés alól.

A külföldiek fényképeit akár 75 évig is megőrizhetik a kormányzati adatbázisban.

Az arcfelismerés egyre szélesebb körű elterjedése civil jogvédők szerint adatvédelmi aggályokat vet fel, mert a fotókat más célokra is használhatják, például az utazók megfigyelésére. Emellett hibás azonosítások fordulhatnak elő; korábbi tesztek szerint a technológia gyakrabban téved fekete emberek és más etnikumhoz tartozók esetében. 

Az amerikai Vám- és Határvédelmi Hivatal (CBP) már eddig is alkalmazott arcfelismerést az országba belépő külföldi légi utasoknál, de a kilépéseket csak néhány helyen rögzítették ilyen módon. Az új biometrikus be- és kilépési rendszert várhatóan a következő három-öt évben belül vezetik be teljes körűen minden repülőtéren és tengeri kikötőben. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.