Utolérték a botrányok András herceget: lemondott minden királyi címéről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

András herceg lemondott minden címéről, hogy megóvja a brit királyi családot az újabb botrányoktól.

András herceg bejelentette, hogy lemond a címeiről és kitüntetéseiről, köztük a York hercege titulusról is, amelyet néhai édesanyjától, II. Erzsébettől kapott, mert botrányai rossz hatással vannak a brit királyi család hírnevére – írja a BBC. 

Elkerülhetetlen volt András herceg lemondása

A döntésre azután került sor, hogy egyre fokozódott a nyomás Andráson és a Buckingham-palotán, mert újabb és újabb információk kerültek napvilágra a herceg és Jeffrey Epstein szexuális bűnöző egykori barátságáról.

András herceg lemondott minden címéről és kitüntetéséről
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

András továbbra is határozottan tagadja a vádakat, lemondását azzal magyarázza, hogy az ellene irányuló támadások elvonják a figyelmet a király és királyi család munkájáról. 

Idézőjel ikon

„A királlyal, valamint közvetlen és tágabb családommal folytatott megbeszélések során arra a következtetésre jutottunk, hogy a velem kapcsolatos folyamatos vádak elterelik a figyelmet Őfelsége és a királyi család munkájáról”

– áll András herceg nyilatkozatában.

András megtartja hercegi rangját, de nem viseli többé a York hercege címet, és kilép a Térdszalagrendből is – ez az Egyesült Királyság légrégebbi és legmagasabb rangú lovagrendje. Emellett a herceg volt feleségét mostantól York hercegnéje helyett kizárólag Sarah Fergusonként lehet szólítani, de lányaik megtarthatják a hercegnői címeiket. 

András herceg már évek óta nem látja el hivatalos királyi feladatait: az Epstein-botrány után elvesztette a királyi fenség megszólítását, és nem vett részt a királyi család nyilvános eseményein – most még tovább lépett, és a döntéssel gyakorlatilag megszűnt a királyi családban betöltött hivatalos szerepe. Várhatóan Windsorban, a Royal Lodge-ban marad, ahol 2078-ig érvényes bérleti szerződése van.

A bejelentésének időzítése nem véletlen: jövő héten jelenik meg Virginia Giuffre posztumusz memoárja aki idén öngyilkos lett. Giuffre azt állította, hogy ő volt az egyike azoknak a fiatal lányoknak, akiket Epstein szexuálisan kizsákmányolt, és 2001-ben, 17 éves korábban három alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítették András herceggel. András végig tagadta a vádakat, 2022-ben viszont peren kívüli egyezségben jelentős összeget fizetett Giuffre-nek. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.