Lemondott a trónról az uralkodó, új korszak kezdődik az európai monarchiában

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Negyed évszázad után lemondott a trónról Luxemburg nagyhercege, helyét a fia veszi át.

Henrik luxemburgi nagyherceg pénteken ünnepélyes kereteket között aláírta a lemondási nyilatkozatát, ezzel 25 év után lemondott a trónról, hogy 70 évesen átadja a helyét legidősebb fiának – írja az Associated Press.

Új uralkodó a világ utolsó nagyhercegsége élén

A beiktatás a luxemburgi nagyhercegi palotában zajlik, ahol Vilmos koronaherceg esküt tesz az alkotmányra, majd az erkélyéről köszönti az embereket.

A ceremónián részt vesz a holland és a belga uralkodópár, az esti díszvacsorán pedig Frank-Walter Steinmeier német államfő és Emmanuel Macron francia elnök is jelen lesz. 

A friss luxemburgi nagyherceg hétvégén országjárásra indul, a programot pedig vasárnapi mise zárja a luxemburgi Notre-Dame székesegyházban. 

Bár a 43 éves Vilmos generációváltást jelent az ország történetében,

Idézőjel ikon

a nagyhercegnek nincs valódi politikai hatalma, szerepe protokolláris, törvényeket hirdet ki és az ország egységét szimbolizálja.

Luxemburg az Európai Unió egyik legkisebb, de az egy főre eső GDP-t tekintve leggazdagabb állama. Fontos pénzügyi központ, valamint ott működik több fontos uniós intézmény, köztük az Európai Beruházási Bank és az Európai Unió Bírósága.

A monarchia 1890 óta létezik, mára Luxemburg a világ utolsó nagyhercegsége. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.